A holnapba vezető út embere – Fülöp Szabolcs zetelaki segédlelkész emlékezése Ferenc pápára

Urunk, Istenünk, nagy örömmel mondunk köszönetet neked hű szolgádért, Ferenc pápáért. Add, hogy alázatossága, egyszerűsége és szeretete arra ihlesse megváltott népedet, hogy megossza Jézus Krisztus örömhírét, amely világosság a szegények, a peremre szorultak és az egész világ számára. Ámen.

Sajnos sok csalódott, megtört, pesszimista ember él jelenleg a világon. Azoknak, akik nem látnak kiutat a fojtogató válságokból, sőt igazából minden egyes embernek hatalmas bátorítást, lendületet adhat Ferenc pápa példája. Számomra

ő egyértelműen a reménység pápája, a holnapba vezető út embere.

Argentínából, „a világ végéről” nagy alázattal jött közénk, és első pillanattól megragadott egyszerűsége, természetessége. Első megjelenésekor tett gesztusa, áldáskérése a néptől kifejezte számomra, hogy olyan emberről van szó, aki együtt akar haladni az úton, együtt akar járni. Ez az emlék köszönt bennem vissza romániai látogatásának mottóját megtudva.

Emlékként megelevenedett bennem annak az estének lenyomata. Megpróbálom összeszedni emlékeim, élményeim a pápalátogatás kapcsán, persze szubjektíven, az én olvasatomban. Amikor megtudtam, hogy ott szolgálhatok, ott lehetek a Szentatya közelében, először az a gondolat futott végig bennem, hogy ez életemnek egyszeri pillanata lesz. Éppen ezért nagyon tudatosan próbáltam készülni rá. Valahol a megelégedettség és büszkeség érzése is kerülgetett. Felfokozott hetek következtek. Többet kezdtem olvasni írásait, megnyilatkozásait. Az az évi nagyböjti készületet segítő naptárba is az ő gondolatait válogattuk; egyszóval minden Ferenc pápáról szólt, egészen a látogatás napjáig. Mert nekem is csak ott tudatosult, hogy nem róla szól.

Hat évvel korábban az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában a következőket írta: „Krisztust hirdetni annak a bemutatását jelenti, hogy benne hinni és őt követni nemcsak méltó és igazságos, hanem szép is, és a hit és a követés új ragyogással és mély örömmel tölti el az életet a próbatételek idején is. Ebből a szempontból az igazi szépség minden kifejezését ösvénynek tekinthetjük, amely az Úr Jézussal való találkozáshoz vezet, hogy elérjük az emberi szíveket, és felragyogtathassuk bennük a Feltámadott igazságát és jóságát.” (EG 167)

Szép nap volt 2019. június 1-je, a szépség igazi értelmében. Nem azért, mert nem hibáztunk a liturgia során. Nem azért, mert a reggeli ködös, esős időjárás verőfényes napsütéssé változott. Nem azért, mert minden akadályoztatás ellenére megtelt a Nyereg. Számomra azért volt szép, mert a valóságban is megérthettem és megtapasztalhattam az apostoli buzdítás fenti szavait:

elérni az emberi szíveket és felragyogtatni a Feltámadott igazságát és jóságát.

A Szentatya egyszerűsége (ahogy a sárban végiglépkedett a miséző oltárig) azt mutatta, hogy semmi sem róla szól, hanem arról, amit 2013 márciusának estéjén már megmutatott: együtt járni, együtt haladni a néppel.

Pappá szentelésem előtt egy hónappal ez olyan löketet, impulzust és élményt adott nekem, melyet azóta is próbálok őrizni szolgálatom során.

Szöveg: Fülöp Szabolcs

Forrás: Romkat.ro

Fotó (archív): RomKat 

Magyar Kurír