A pápa köszöntötte az evangéliumi keresztény egyház vezetőit a pünkösdi imavirrasztás előtt

Ferenc pápa – 2017. június 4., vasárnap | 13:25

Június 3-án, szombaton este Ferenc pápa vezetésével pünkösdi imavirrasztást tartottak Rómában, a Circus Maximus területén abból az alkalomból, hogy ötven éve született meg a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom.

Az imavirrasztáson részt vettek a karizmatikus mozgalmak képviselői a világ minden részéből. Ferenc pápa kifejezett szándékának megfelelően alkalomra meghívták az evangéliumi keresztény és a pünkösdista egyházak tagjait is.

A pápa szombaton délelőtt a Konzisztórium teremben fogadott 102 evangéliumi keresztény vezetőt, akik a pünkösdi virrasztásra érkeztek Rómába.

Kötetlen szavakkal üdvözölte a küldöttséget. Köszönetet mondott látogatásukért és azért, amit tesznek a keresztények egysége érdekében az Úr akaratának megfelelően. „Haladjunk előre együtt és soha ne álljunk meg – buzdított a szentatya. – Közösen segítsük a szegényeket, végezzünk karitatív tevékenységet és neveljünk – mindezt együtt tegyük. A teológusok pedig adják mindehhez saját munkájukat, és segítsenek bennünket. De mi legyünk mindig úton! Ez a kívánságom és köszönetet mondok, hogy ti ezt teszitek. Testvérként szeretném lezárni ezt a találkozót. Imádkozzuk el a Miatyánkot, mindenki a maga nyelvén” – kérte Ferenc pápa az audiencia végén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria