Ferenc pápa: Az Egyház a vonzó példákon keresztül növekszik

2018. május 3. csütörtök, 18:38

A hit átadása nem információk továbbítása. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy termékenyek vagyunk a hit közvetítésében, oly módon, ahogy „az Egyház anya”, és „megszüli a gyermekeit a hitben” – hangzott el a pápa homíliájában május 3-án, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Homíliája kezdetén a Szentatya az egymást követő, egymásba fonódó nemzedékek szerepéről – unokáktól a nagyszülőkig – szólt, akiket a „szeretet illata vesz körül”.

Nemcsak szavak kellenek a hitre neveléshez, hanem simogatás, gyengédség, sőt a saját nyelvünkön való beszéd – hangsúlyozta a pápa, majd szólt a családi betegápolók jelentős szerepéről is a hit átadásában, akik „második anyaként” vannak jelen a családban. Külföldiek, vagy sem, mindegy, a lényeg, hogy egyre többen vannak azok, akik átadják, gondosan közvetítik a hitet, és segítik gyarapodását.

A hit átadásának legfontosabb eleme a szeretet – szögezte le a  Szentatya. – Ez után jön másodikként a tanúságtétel. A tanúságtétel nem prozelitizmus, annál sokkal nagyobb dolog. Nem azt jelenti, hogy embereket keresünk egy futballcsapat vagy egy kulturális kör számára. Ez rendben van, de a hit esetében nem működik. Jól mondja XVI. Benedek: „Az Egyház nem prozelitizmus, hanem vonzás révén gyarapodik.” A hitet így adják át, vonzással, vagyis tanúságtétellel. A tanúságtétel kíváncsiságot kelt a másik ember szívében: ezt a kíváncsiságot pedig a Szentlélek elkezdi munkálni az ember bensőjében.

Az Egyház tehát vonzás, vonzerő révén gyarapszik. A hit átadása tanúságtétellel történik, melynek legvégső formája a vértanúság. Amikor megmutatkozik egy életnek a benső összefüggése, kíváncsiságot ébreszt: „Ez az ember miért él így? Miért áll mások szolgálatába?” Ez a kíváncsiság az a mag, amit a Szentlélek aztán termőre fordít. A hit átadása igazzá tesz bennünket, ugyanakkor másokat is igazzá teszünk általa – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
bunbanat-vatikanban-tulsagosan-onelegultek-voltunk-hogy-szembenezzunk-egyhazunk-sotet-oldalaval
Bűnbánat a Vatikánban – Túlságosan önelégültek voltunk, hogy szembenézzünk Egyházunk sötét oldalával

Február 21 és 24. között a kiskorúak védelméről szóló négynapos tanácskozást tartanak a Vatikánban. Február 23-án este a kiskorúak védelméről szóló püspöki tanácskozás résztvevői bűnbánati liturgián vettek részt, amelyen a ghánai püspöki konferencia elnöke, Philip Naameh érsek mondott szentbeszédet.

2019. február 23. szombat
a-pajzs-megerosit-es-felvertez-szabo-ferenc-sj-kapta-iden-parma-fidei-hit-pajzsa-dijat
A pajzs megerősít és felvértez – Szabó Ferenc SJ kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén Szabó Ferenc SJ kapta. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett díjátadót február 23-án tartották Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Háza dísztermében. Az eseményen Erdő Péter bíboros is részt vett.

2019. február 23. szombat