Ferenc pápa: Ez a nap Isten szeretetének ünnepe!

2018. június 8. péntek, 15:26

Isten szeretete határtalan szeretet. Nagysága a kicsi dolgokban és a gyengédségben mutatkozik meg – hangsúlyozta a pápa június 8-án, Jézus Szentséges Szíve ünnepén a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmiséjén.

Ma Jézus Szentséges Szívének liturgikus ünnepe van. Ferenc pápa homíliáját azzal kezdte, hogy rámutatott, ezt a napot Isten szeretete ünnepének is nevezhetnénk. Kiemelte, hogy nem mi vagyunk azok, akik szerették Istent, hanem Ő az, aki előbb szeretett minket. Ő az első, aki szeret minket. Ezt az igazságot a mandulavirág jelképével magyarázták a próféták. Ez ugyanis az első fa, amely tavasszal virágba borul. Isten is ilyen, mindig ő az első. Elsőként vár, szeret és segít minket.

Nem könnyű megérteni Isten szeretetét. A napi második olvasmányban, az efezusiakhoz írt levélben Szent Pál Krisztus felfoghatatlan gazdagságáról beszél, egy rejtett misztériumról. Olyan szeretet ez, amelyet nem lehet megérteni. Krisztus szeretete minden tudást felülmúl. Ilyen nagy Isten szeretete. Egy költő úgy fogalmazott, hogy olyan ez, mint a tenger part és fenék nélkül, vagyis egy határtalan tenger. Ezt a szeretetet kellene megértenünk, ez az a szeretet, amelyet megkapunk.

Az Úr az üdvösségtörténet során kinyilatkoztatta szeretetét. Nagy pedagógus volt – jegyezte meg a pápa Ózeás próféta szavaira utalva az első olvasmányból. – A próféta ebben elmagyarázza, hogy Isten nem hatalma által nyilatkoztatta ki szeretetét. Népét, Izraelt megtanította járni, a kezét fogva. Gondoskodott róla, mint egy édesapa.

Hogyan juttatja kifejezésre szeretetét Isten? – tette fel a kérdést a Szentatya. – Nagy dolgokkal? Nem, kicsivé válik, a gyengédség és a jóság gesztusai által fejezi ki szeretetét. Kicsivé válik, közelebb lép, és ezzel érteti meg szeretetének nagyságát. Végül elküldi saját Fiát, aki megtestesült és megalázta magát egészen a halálig. Ez Isten szeretetének misztériuma: a legnagyobb nagysága a legkisebb kicsiségében nyilvánul meg.

Így érthetjük meg a keresztény utat is. Amikor Jézus a keresztény hozzáállást akarja megtanítani számunkra, akkor kevés dolgot mond, megmutatja azt a híres szabályt, ami alapján megítéltetünk. Mit mond? Nem azt mondja, hogy úgy gondolom, Isten ilyen és ilyen; én megértettem Isten szeretetét. Nem. Azt mondja, hogy kicsiben megtettem Isten szeretetét: adtam enni az éhezőnek, adtam inni a szomjazónak, meglátogattam a beteget és az elítéltet. Az irgalmasság cselekedetei jelentik a szeretet útját, amelyet Jézus tanított meg nekünk, folytonosságban Isten nagy szeretetével – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Nincs szükség tehát nagy szavakra a szeretetről, hanem emberekre van szükség, akik képesek megtenni ezeket a kis dolgokat Jézusért, az Atyáért. Az irgalmasság cselekedetei jelentik e szeretet folytonosságát, amely kicsivé válik, eljön hozzánk, mi pedig továbbvisszük – zárta péntek reggeli homíliáját a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink – olvasta már?
erdo-peter-mindszenty-biboros-kereszteny-erenyekrol-hosiesen-tett-tanusagot
Erdő Péter: Mindszenty bíboros a keresztény erényekről hősiesen tett tanúságot

Február 13–15. között plenáris tanácskozást tartott az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, melyen részt vett Erdő Péter bíboros, prímás is. A tanácskozás után, Budapesten kérdeztük a bíborost a találkozóról és a Mindszenty József boldoggá avatásának határkövét jelentő pápai döntésről.

2019. február 19. kedd
tornya-erika-rscj-jezusnak-nagyon-sok-arca-lehet-es-ez-gyonyoru
Tornya Erika RSCJ: Jézusnak nagyon sok arca lehet, és ez gyönyörű!

Tornya Erika Sacré Coeur-nővér január 27-én tette le örökfogadalmát Rómában. Arról kérdeztük – Európa és a világ sokféle vidékén tapasztalatokat szerzett szerzetesként –, hogyan éli meg hivatását, mit jelent az Egyház egyetemessége.

2019. február 19. kedd