Ferenc pápa a fiatalokhoz Chilében: Szükségünk van arra, hogy kérdőre vonjatok minket!

2018. január 20. szombat 08:36

Január 17-én este a Szentatya a chilei fiatalokkal találkozott a maipúi nemzeti Mária-kegyhelyen. A tőle megszokott közvetlen hangnemben arra biztatta a fiatalokat, hogy tevékeny szerepet vállaljanak az Egyház életében, és maradjanak kapcsolatban Jézussal, hogy el ne veszítsék kedvüket és hitüket.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Ariel, én is örülök, hogy veletek lehetek! Köszönöm az összes jelen lévő nevében mondott köszöntő szavaidat! Igazán hálás vagyok, hogy veletek tölthetem ezt az időt, akik – így olvastam ott [a transzparensen]: „felkeltetek a díványról és cipőt húztatok”. Köszönöm! Számomra fontos, hogy találkozzunk, és egy szakaszon együtt haladjunk, hogy segítsük egymást előre tekinteni! Úgy sejtem, nektek is fontos. Köszönöm!

Örülök, hogy erre a találkozóra itt, Maipúban kerül sor. Ezen a földön, ahol egy testvéri ölelés vetett alapot Chile történelmének; ezen a kegyhelyen, amelynél az északra és délre vezető utak keresztezik egymást, amely összeköti a havat és az óceánt, és lehetővé teszi, hogy a mennynek és a földnek legyen egy otthona. Otthon Chile számára, otthon nektek, kedves fiatalok, ahol a Kármelhegyi Boldogasszony nyitott szívvel vár és fogad titeket. Ahogyan ő kísérte e nemzet születését, és kísért számtalan chileit e kétszáz év folyamán, úgy kísérni akarja azokat az álmokat is, amelyeket Isten szívetekbe helyezett: a szabadságról szóló álmokat, az örömre irányuló álmokat, a jobb jövőben reménykedő álmokat. Azt a vágyat, ahogyan te mondtad, Ariel, hogy a „változás főszereplői legyetek”, hogy főszereplők legyetek. A Kármelhegyi Boldogasszony kísér benneteket, hogy főszereplői legyetek annak a Chilének, amelyről szívetek álmodik. Tudom, hogy a chilei fiatalok szíve álmodik, nagy dolgokról álmodik, és nemcsak akkor, amikor egy kicsit becsíptetek, nem, mindig nagy dolgokról álmodik, mert ezen a földön igenis születtek olyan tapasztalatok, amelyek aztán elterjedtek és megsokszorozódtak földrészünk más országaiban. És kik ösztönözték ezeket? Fiatalok, olyanok, mint ti, akik bátran megélték a hit kalandját. Mert a hit kalandvágyat ébreszt a fiatalokban, amely arra hívja őket, hogy hihetetlen tájakon, egyáltalán nem könnyű, nem nyugodt tájakon keljenek át…, de ti szeretitek a kalandokat és a kihívásokat, kivéve azokat, akik még nem keltek fel a díványról. Keljetek fel gyorsan! Így tudjuk folytatni…, ti, akik szakértők vagytok, húzzatok cipőt! El is unjátok magatokat, ha nem állnak előttetek ösztönző kihívások. Ez megmutatkozik, például, valahányszor természeti katasztrófa történik: rendkívüli módon képesek vagytok az összefogásra, ami szívetek nagylelkűségéről árulkodik. Köszönöm!

Azért akartam ezzel a hazátokra való utalással kezdeni [a beszédet], mert az előrehaladást, a konkretizálandó álmokat, a horizont felé való folytonos tekintést két lábbal a földön állva kell megvalósítani, két lábbal a haza talaján állva kell elkezdeni, és ha nem szeretitek a hazátokat, nem hiszem, hogy szeretni tudjátok Jézust és szeretni tudjátok Istent. A haza iránti szeretet egyfajta anya iránti szeretet, anyaföldnek hívjuk, mert itt születtünk, és mint minden anya, ez a föld tanít meg minket járni, értünk adja önmagát, hogy úgy éljünk rajta, hogy továbbadhassuk az utánunk jövő nemzedékeknek. Azért akartam ezzel az anyára, a hazára, az anyaföldre való utalással kezdeni, mert ha nem vagytok hazafiak – nem nacionalisták, hanem hazafiak –, semmit sem visztek végbe az életben. Szeressétek földeteket, fiúk, lányok, szeressétek Chiléteket! A legjobbat adjátok magatokból Chiléteknek!

Püspöki munkám során felfedezhettem, hogy sok, nagyon sok jó gondolat van a fiatalok szívében és elméjében. Tényleg igaz: ti törekvők, keresők, idealisták vagytok. Tudjátok, kiknek vannak nehézségeik? Nehézségeink nekünk, felnőtteknek van, amikor halljuk a fiataloknak ezeket az eszményeit, törekvéseit, akkor tudálékos arccal azt mondjuk: „Azért gondolkodik így, mert még fiatal, de majd ha érettebb lesz…”, vagy, ami rosszabb: „majd ő is megromlik”. Így igaz, a „majd ha érettebb lesz” mögött, a vágyakkal és álmokkal szemben, hallgatólagosan ott rejtőzik a „majd ő is megromlik”. Vigyázzunk erre! Az éretté válás növekedést jelent, az álmok növekedésének elősegítését, a vágyak növekedésének elősegítését, azt, hogy nem éritek be kevesebbel, nem engeditek, hogy megvegyenek két „garasért”, ez nem éretté válás. Ezért, amikor mi, felnőttek így gondolkodunk, ne törődjetek vele! Úgy tűnik, hogy ebben a „majd ha érettebb lesz” mondatban – melyet mi, felnőttek mondunk, mintha vizes takarót dobnánk rátok, hogy elhallgattassunk titeket – az az elképzelés rejtőzik, hogy az éretté válás az igazságtalanság elfogadását jelenti, azt a hiedelmet, hogy nem tehetünk semmit, hogy mindig minden így volt: „Minek változtatnánk, mindig is így mentek a dolgok, mindig is így csináltuk?!” Ez a megromlás, ez a korrupció. Az éretté válás, az igazi érettség azt jelenti, hogy viszitek tovább álmaitokat, vágyaitokat, együtt, szembenézve egymással, megvitatva egymás között, de mindig előretekintve, nem érni be kevesebbel, nem eladni ezeket a törekvéseket, nem feladni ezeket a dolgokat! Értitek? [Kiáltják: Igen!]

Számot vetve a fiatalok eme valóságával, ezért szervezzük azt… [félbeszakítja a beszédét, mert egy fiatal rosszul van]; várjunk egy percet, amíg segítenek e nővérünknek, aki összeesett, és kísérjük imánkkal, hogy gyorsan rendbe jöjjön! Tehát számot vetve a fiatalok eme valóságával, szeretném bejelenteni nektek, hogy olyan szinódust hívtam össze, amely a ti hitetekkel, a ti hivatástisztázásotokkal foglalkozik majd [2018. október 3–28.], ezen kívül pedig meghirdettem a fiatalok találkozóját [2018. március 19–24.], mert a szinódust, mi, püspökök tartjuk, gondolkodunk a fiatalokról, de tudjátok, én félek a szűrőktől, mert ahhoz, hogy a fiatalok véleményei Rómába érkezzenek, többször is át kell szállniuk, és ezek a javaslatok így nagyon megszűrve érkeznek oda, nem a légitársaságok miatt, hanem azok miatt, akik átírják azokat, ezért előbb [a szinódus előtt] szeretném meghallgatni a fiatalokat, ezért szervezzük ezt a találkozót a fiataloknak, amelyen ti lesztek a főszereplők, fiatalok az egész világról: katolikus és nem katolikus fiatalok, keresztény és más vallású fiatalok, aztán olyan fiatalok, akik nem tudják, hisznek-e vagy sem, mindenféle fiatal ott lesz, hogy meghallgassunk titeket, hogy meghallgassuk egymást, közvetlenül, mert fontos, hogy beszéljetek, ne engedjétek magatokat elhallgattatni. Az a dolgunk, hogy segítsünk titeket, hogy összhangban tudjatok élni azzal, amit mondotok, ezzel a munkával tudunk segíteni titeket, de ha nem beszéltek, akkor hogyan tudnánk segíteni nektek? És bátran beszéljetek, azt mondjátok, amit belül éreztek! Tehát megtehetitek ezt a virágvasárnapot megelőző egyhetes találkozón, amelyre a világ minden részéből jönnek [Rómába] a fiatalok küldöttségei, hogy segítsük egymást abban, hogy az Egyháznak fiatalos arca legyen.

Egyszer – nemrégiben – azt mondta nekem valaki: „Nem tudom, hogy Anyaszentegyházról érdemes-e beszélni – egy konkrét helyről beszélt –, vagy pedig Nagymamaszentegyházról.” Nem, nem, az Egyháznak fiatalos arca kell, hogy legyen, és nektek kell ezt megadnotok. De nyilvánvalóan ténylegesen fiatal, életteli arcról van szó, amely nem ránctalanító krémek felkenésétől fiatal – nem, erre nincs szükség! –, hanem azért fiatal, mert szíve mélyéből engedi magát kérdőre vonni, és ez az, amire nekünk, az Anyaszentegyháznak ma szüksége van tőletek: hogy kérdőre vonjatok minket! És aztán készüljetek fel a válaszra, de nekünk szükségünk van arra, hogy kérdőre vonjatok minket, az Egyháznak szüksége van arra, hogy kézbe vegyétek a nagykorúságot igazoló igazolványt, az Egyháznak szüksége van arra, hogy spirituálisan nagykorúak legyetek, és legyen bátorságotok azt mondani nekünk: „Ez tetszik nekem, úgy látom, ezen az úton kell haladni, ez nem jó, ez nem híd, hanem fal”, és így tovább. Mondjátok el, amit éreztek, amit gondoltok, és ezt majd ki fogjátok dolgozni kiscsoportokban az említett találkozón, és az majd beérkezik a szinódusra, ahol biztosan lesznek fiatalok is, akik titeket képviselnek, de a szinódust a püspökök tartják, együtt a mindnyájatokat képviselő fiatalokkal. Készüljetek tehát erre a találkozóra, adjátok oda elgondolásaitokat, törekvéseiteket, azt, amit szívetekben éreztek azoknak, akik mennek erre a találkozóra. Az Egyháznak és a chilei egyháznak nagy szüksége van rátok, hogy felrázzatok minket, és segítsetek közelebb kerülni Jézushoz. Ez az, amit kérünk tőletek: hogy felrázzatok minket, ha megülepedtünk, és segítsetek közelebb kerülni Jézushoz.

Kérdéseitek, tudni akarásotok, az, hogy nagylelkűek akartok lenni, megköveteli tőlünk, hogy közelebb legyünk Jézushoz. Mindnyájan meghívást kapunk újra meg újra, hogy közel legyünk Jézushoz. Ha egy program, ha egy lelkipásztori terv, ha ez a találkozó nem segít minket abban, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz, akkor csak az időnket vesztegetjük: elveszítünk egy délutánt, elveszítjük az előkészítésre szánt órákat: ezért segítsetek közelebb kerülnünk Jézushoz! Ez az, amit kérünk attól, aki kézen fogva tud vezetni minket: nézzünk az Anyára [a Szűzanya szobra felé fordul]; mindenki a saját szívében mondja el neki, aki az első tanítvány, hogy segítsen minket közelebb kerülni Jézushoz! Szívből szólítsuk meg mindnyájan!

Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy kis történetet! Amikor egyszer beszélgettem egy fiatallal, megkérdeztem tőle, mi az, ami el tudja szomorítani. „Mi tud elszomorítani?” – úgy kívánta ugyanis a helyzet, hogy ezt kérdezzem tőle. És ő azt válaszolta: „Amikor lemerül a mobilom, vagy amikor nincs internetcsatlakozásom.” Kérdeztem: „Miért?” Így válaszolt: „Atyám, egyszerű, elvesztek mindent, ami történik, kívül maradok a világon, mintha levegőben lógnék. Ilyen helyzetben azonnal keresek egy töltőt vagy egy wifi-hálózatot és jelszót, hogy kapcsolódhassak.” Ez a válasz megtanította nekem, elgondolkodtatott azon, hogy ugyanez történhet velünk a hittel kapcsolatban.
Mindnyájan lelkesedünk, hitünk megújul – egy lelkigyakorlattól, egy prédikációtól, egy találkozástól, a pápa látogatásától –, hitünk növekszik, de egy bizonyos út megtétele, vagy a kezdeti „felturbózás” után, megtörténik – anélkül, hogy észrevennénk –, hogy csökken a „sávszélességünk”, lassan, és a kezdeti lelkesedés, a Jézussal kapcsolatban maradni akarás elkezd elveszni, és kezdünk kapcsolat nélkül, feltöltöttség nélkül maradni, és akkor rossz kedvünk lesz, bizalmatlanná, szomorúvá, erőtlenné válunk, és elkezdünk mindent sötéten látni. Amikor e nélkül a „kapcsolódás” nélkül maradunk, mely életet ad álmainknak, szívünk elerőtlenedik, elveszíti töltését, és miként az ének mondja: „A környező zaj és a város magánya elszigetelnek minket mindentől. A visszafelé forgó világ el akar süllyeszteni, meg akarja fojtani gondolataimat” (La Ley [chilei popegyüttes]: Aquí [Itt]). Történt már ilyen veletek? Nem, nem, mindenki magában válaszoljon, nem szeretném, ha szégyenkeznie kellene annak, akivel még nem fordult elő. Velem előfordult.

Kapcsolat nélkül, Jézushoz való kapcsolódás nélkül, e nélkül a kapcsolat nélkül elfojtódnak gondolataink, elfojtódnak álmaink, elfojtódik a hitünk, és – világos – rosszkedvűek leszünk. Főszereplőként – akik vagyunk, és akik lenni akarunk – odáig juthatunk, hogy azt gondoljunk, teljesen mindegy, hogy megteszünk valamit vagy nem. „Minek töröd magad? Nézd – mondja a pesszimista fiatal –, érezd jól magad, hagyd a csudába, tudjuk, hogyan végződnek mindig ezek a dolgok, a világ nem változik, fogadd el, és haladj a magad útján.” És lekapcsolódunk a valóságról, arról, ami a „világban” történik. És „a világon kívül” maradunk, úgy érezzük, hogy kívül maradunk, a magam kis világában, ahol békésen elvagyok, ott, a díványomon. Engem aggaszt, hogy „amikor nincs térerő” sokan azt gondolják, semmit sem tudnak adni, és elveszve érzik magukat: „Hé, van, mit adnod!” – „Nem, ez katasztrófa; én igyekszem tanulni, lediplomázni, megházasodni, de ennyi elég, nem akarok problémákat a nyakamba venni, minden kudarcba fullad.” Ez történik, amikor elveszítjük a kapcsolatot. Sose gondold, hogy nincs mit adnod, vagy hogy senkinek sincs szüksége rád! Sok embernek szüksége van rád, gondolj csak bele! Mindnyájan gondolkodjatok el ezen szívetekben: „Sok embernek szüksége van rám.”

Az a gondolat, ahogyan Hurtado [Szent Alberto Hurtado chilei jezsuita atya (1901–1952)] szerette mondani: „az ördög tanácsa”: „senkinek sincs szüksége rám” – el akarja hitetni veled, hogy semmit sem érsz…, hogy úgy hagyd a dolgokat, ahogy vannak, ezért érezteti veled, hogy nem érsz semmit, hogy semmi se változzon, mert az egyedüli, aki változást tud elérni a társadalomban, az a fiatal, egy közületek. Mi már a másik oldalon állunk! [Egy másik fiatal is elájul.] Zárójelben mondom, ezek az ájulások annak a jelei, hogy sokan nehezen viselik az itt létet. Mióta vagytok itt, megmondjátok? [A fiatalok válaszolnak.] Köszönöm! Mindnyájan – mondtam – fontosak vagyunk, mindnyájan tudunk adni valamit. Egy „icipici” csendben mindenki tegye fel magának a kérdést – komolyan, nézzetek szívetekbe –: „Én mit tudok adni az életben?” És hányan vannak, akik azt szeretnék válaszolni: „Nem tudom.” Nem tudod, mit kell adnod? Benned van, de nem ismered. Igyekezz megtalálni, hogy adhass! A világnak szüksége van rád, a hazának szüksége van rád, a társadalomnak szüksége van rád! Van, mit adnod! Maradj kapcsolatban!

A fiatalok az evangéliumban, amelyet ma hallottunk, azt a „jelet” akarták, azt a „jelet” keresték, amely segít elevenen tartani a tüzet szívükben. Azok a fiatalok, akik Keresztelő Jánossal voltak, tudni akarták, hogyan töltsék fel szívük akkumulátorát. András és a másik tanítvány – akinek nem tudjuk a nevét, de gondolhatjuk, hogy az a másik tanítvány bármelyikünk lehet –, a jelszót keresték, hogy kapcsolódhassanak ahhoz, aki „út, igazság és élet” (Jn 14,6). Őket Keresztelő János vezette. Azt hiszem, van egy nagy szentetek, aki vezetőtök lehet, egy olyan szent, aki életével dalolta: „Elégedett, Uram, elégedett [vagyok]!” Hurtadónak volt egy aranyszabálya, hogy felgyullassza szívét azzal a tűzzel, amely fenntartotta örömét. Mert Jézus az a tűz, aki felgyullasztja a közelébe kerülőt.

Hurtado jelszava a csatlakozáshoz, a kapcsolat fenntartásához nagyon egyszerű volt… Bizonyára egyikőtök sem hozott magával telefont, ugye? Szeretném, ha beírnátok a telefonotokba, ha akarjátok, diktálom nektek. Hurtado azt kérdezi – ez a jelszó –: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Aki tudja, írja fel magának: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Mit tenne Krisztus az én helyemben az iskolában, az egyetemen, az utcán, otthon, a barátok között, a munkahelyen? Látva azokat, akik másokat megfélemlítenek, megaláznak, terrorizálnak (bullying), mit tenne Krisztus az én helyemben? Amikor táncolni mentek, amikor sportoltok vagy a stadionba mentek: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Ez a jelszó, ez a töltő, ezzel lehet elindítani a szívet, bekapcsolni a hitet, lángra lobbantani a szikrát a szemekben, hogy az ki ne hunyjon. Ezt jelenti a történelem főszereplőjének lenni. Csillogó szemmel járni, mert felfedeztük, hogy Jézus az élet és az öröm forrása. A történelem főszereplői, mert szeretnénk továbbadni ezt a szikrát sok kihűlt, ernyedt szívnek, amelyek elfelejtették, mit jelent remélni; sokaknak, akik „eltompultak”, és várják, hogy valaki hívja őket, hogy olyan kihívást intézzen hozzájuk, amelyre érdemes válaszolni. Főszereplőnek lenni nem más, mint azt tenni, amit Jézus tett. Ott, ahol vagy, bárki van is melletted, bármely órában: „Mit tenne Jézus az én helyemben?” Megjegyeztétek a jelszót? [Válaszolják: Igen!]

Arra, hogy ne felejtsük el a jelszót, az egyetlen lehetőség, ha használjuk, máskülönben úgy járunk, mint… – nyilván ezt az én korosztályom ismeri, a tiétek nem, de így megtudtok valamit –, az a három flúgos abban a filmben, akik támadást intéznek, rablótámadást, bankrablást, mindent végiggondoltak, mindent, és amikor már ott vannak [a páncélszekrénynél], akkor szembesülnek azzal, hogy elfelejtették a jelszót, elfelejtették a számkombinációt.

Ha nem használjátok a jelszót, el fogjátok felejteni. Jegyezzétek fel szívetekbe! Mi volt a jelszó? [Válaszolnak: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?”] Ez a jelszó! Ismételgessétek, de a legfontosabb, hogy használjátok, használjátok! „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Mindennap használni kell. Eljön az idő, amikor már fejből tudjátok, és eljön a nap, amikor anélkül, hogy észrevennétek, eljön a nap, amikor anélkül, hogy tudatosítanátok, mindegyiktek szíve úgy fog dobogni, ahogy Jézus szíve.

Nem elég meghallgatni valamilyen vallási tanítást vagy megtanulni vallási ismereteket; az, amit szeretnénk: úgy élni, ahogyan Jézus élt: Mit tenne Krisztus az én helyemben? A saját életemre alkalmazom Jézust. Az evangéliumban szereplő fiatalok ezért kérdezik: „Uram, hol laksz?” (Jn 1,38) – imént hallottuk –, hogyan élsz? Én megkérdezem Jézust? Úgy szeretnénk élni, ahogyan Jézus élt, ettől pedig tényleg hevesebben ver a szívünk. Megdobogtatja a szívedet, és elindít a kockázatvállalás útján. Kockáztatás, kockázatvállalás. Kedves barátaim, legyetek bátrak, „íziben” lépjetek oda barátaitokhoz, azokhoz is, akiket nem ismertek, vagy akik nehéz helyzetben vannak.

És az egyetlen ígérettel menjetek, amink van: a sivatag, az út, a kaland közepén mindig lesz „kapcsolat”, lesz „töltő”. Nem leszünk egyedül! Mindig örülhetünk Jézus, Mária és egy közösség társaságának. Ez a közösség biztosan nem lesz hibátlan, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudna nagyon szeretni és sokat adni másoknak. Mi is jelszó? [Válaszolnak: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?”] Jól van, még tudjátok.

Kedves barátaim, kedves fiatalok: „Legyetek – kérlek titeket –, legyetek szamaritánus fiatalok, akik senkit sem hagynak az útszélen! A szívetekben, egy másik kérdés: »Előfordult, hogy ott hagytam valakit az útszélen? Valamelyik rokonomat, barátomat, barátnőmet…?« Legyetek szamaritánusok, ne hagyjátok az embereket az útszélen! Legyetek cirenei fiatalok, akik segítenek Krisztusnak vinni a keresztet, és osztoznak testvéreik szenvedésében! Legyetek olyanok, mint Zakeus, aki lelki törpeségét nagysággá változtatta, engedte, hogy Jézus átalakítsa anyagias szívét együttérző szívvé! Legyetek olyanok, mint a fiatal Magdolna, a szerelem szenvedélyes koldusa, aki egyedül Jézusban találja meg a válaszokat, amelyekre szüksége van! Péter szíve lüktessen bennetek, aki otthagyja hálóit a tónál. János szeretete töltsön be titeket, hogy Jézusra irányuljon minden szeretetetek! A mi Anyánknak, az első tanítványnak a szolgálatkészsége legyen bennetek, hogy örömmel énekeljetek és megtegyétek Isten akaratát!” (Raúl Silva Henríquez bíboros: Mensaje a los jóvenes [Üzenet a fiataloknak] (1979. október 7.).

Kedves barátaim, szeretnék még veletek maradni. Akinek itt van a telefonja, vegye kezébe annak jeléül, hogy nem felejti el a jelszót! Hogyan is szól? [Válaszolnak: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?”] Így újra kapcsolódtok, és nem maradtok térerő nélkül. Szívesen maradnék még veletek. Köszönöm, hogy találkozhattam veletek, köszönöm örömötöket! Köszönöm, nagyon köszönöm, és kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
-maradjunk-szofogadok-maradjunk-isten-igejenek-befogadoi-szent-istvan-napi-szentmise
„Maradjunk Szófogadók, maradjunk Isten Igéjének befogadói” – Szent István-napi szentmise Budapesten

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét augusztus 20-án Budapesten, a Szent István-bazilika előtt, majd vezette a Szent Jobb-körmenetet. A szentmise szónoka Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök volt.

2018. augusztus 20. hétfő
okumenikus-istentiszteletet-tartottak-budapesten-augusztus-20-eloestejen
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Budapesten augusztus 20. előestéjén

Ökumenikus istentiszteletet tartottak a magyarországi keresztény egyházak vezetői augusztus 19-én, szombaton, az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Az ökumenikus imádságon Erdő Péter bíboros, prímás is részt vett.

2018. augusztus 20. hétfő