Ferenc pápa a milánói börtönben: „Az Úr úgy szeret engem, mint benneteket”

Ferenc pápa – 2017. március 28., kedd | 9:51

A szentatya milánói apostoli útjának talán legmeghatóbb állomása a San Vittore börtönben történt látogatás volt: 130 fogvatartottal találkozott, együtt ebédelt velük, majd a börtönlelkész szobájában töltötte félórás délutáni pihenőjét.

A fogvatartottak nagy örömmel fogadták a pápát, amire ő így válaszolt: „Köszönöm a szíves fogadtatást. Otthon érzem magam köztetek.”

Először az anyákkal találkozott, akik a börtön egy külön részében élnek gyermekeikkel, majd a különböző folyosókon az elítéltek különböző csoportjaival, végül pedig azokkal, akik olyan súlyos bűnt követtek el, hogy védett zárkákban laknak.

Az ebédet a börtön főzőiskolájának tanulói készítették: az első fogás rizottó volt, a második milánói kotlett krumplival, majd desszert – egyszerű ételek, helyi specialitások. Nemcsak a pápával együtt étkező mintegy száz rab számára készült a menü, hanem a börtön összes, mintegy nyolcszázötven lakója számára.

Ferenc pápa rövid, de mély és erőteljes beszédet intézett a rabokhoz, akik megrendülten hallgatták szavait: „Jézus azt mondta: börtönben voltam, és meglátogattatok. Számomra ti, testvéreim, Jézus vagytok. Nekem nincs bátorságom azt mondani valakinek, aki börtönben van, hogy megérdemelte. Miért ti, és miért nem én? Az Úr úgy szeret engem, ahogyan benneteket, ugyanaz a Jézus van bennetek, mint bennem, bűnös testvérek vagyunk.” 

Végül arra buzdította a szentatya a rabokat, hogy lépjenek túl lélekben a korlátokon, hiszen a korlátokon túl nagy távlatok vannak, ott van az élet és a remény.

Ezt követően Ferenc pápa figyelmesen hallgatta azt a két fogvatartottat, akik mindannyiuk nevében beszéltek hozzá.

Egy nő elmondta: félő, hogy elvesznek a sötétségben, ezért szeretnének a hit és a társadalmi beilleszkedés útján járni. Nagy elismeréssel beszélt arról, hogy a pápa elmegy a szegényekhez, elviszi az irgalmasság és a béke üzenetét a szerencsétlen embereknek. Kiemelte, hogy mindannyiuk vágya visszatérni a „normális” életbe, dolgozni, és munka után hazatérni a családjukhoz. Bűnösök, de ugyanolyan érzések élnek bennük, mint minden emberi lényben.

A másik rab azt kérte a pápától, imádkozzon azokért, akiknek ártottak, hogy meg tudjanak nekik bocsátani. Az imáit kérte azért is, hogy a börtönben béke legyen a különböző etnikumhoz tartozó rabok között, majd azért is, hogy a világban vége legyen az igazságtalanságnak, az üldözéseknek, az erőszaknak, a faji megkülönböztetésnek.

A börtönlelkész szerint szinte vallásos, imádságos csend volt, miközben Ferenc pápa végigment a rabok között, kezet fogott mindenkivel, mindenkihez volt egy kedves szava, mosolya. A fogvatartottak örültek, sokan sírtak is örömükben, megdöbbentette őket ez az atyai közelség, az egyszerűség, ahogyan a pápa odalépett hozzájuk.

Forrás: Avvenire.it; it.RadioVaticana.va; ChiesadiMilano.it

Fotó: ChiesadiMilano.it; Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria