A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának közleménye

Hazai – 2020. január 29., szerda | 15:42

Az alábbiakban közzétesszük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának január 29-én kiadott közleményét.

Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott. Tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásunk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el.

Ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze.

Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik.

Budapest, 2020. január 29.

az MKPK Állandó Tanácsa

Forrás és illusztráció: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria