A médiában dolgozókért – Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

Hazai – 2017. január 19., csütörtök | 22:47

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 19-én szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a sajtóösztöndíjat.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisén koncelebrált és a díjátadón jelen volt mások mellett Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök. Az ünnepi alkalmon a világi és a katolikus média számos képviselője jelen volt.

A Szalézi-sajtóösztöndíjat azért alapította a püspöki konferencia, hogy bátorítsa, erősítse az újságírókat, akiknek Szalézi Szent Ferenchez hasonlóan óriási a felelősségük, amikor a hit terjesztése érdekében munkálkodnak. Imádkozzunk azért, hogy minden pillanatban érezzék Isten kegyelmét, ott, ahova az Úr állította őket! – mondta az ünnepi szentmise kezdetén Veres András püspök.


Az MKPK elnöke szentbeszédében János evangéliumának prológusára utalva rámutatott, hogy kétezer év után sem fogadta be a világ egészen az Isten Fiát, aki övéi közé jött. S akik befogadták, azok közül sokan nem azonosultak teljesen az Ő szándékával.

Igaz, minden ember Istenhez tartozik, mégis azt tapasztaljuk, hogy amikor úgymond „megy a szekér”, sokan nem érdeklődnek a hit dolgai iránt, csak akkor, ha baj van. Ady nyomán szólva elmondhatják: most már megemelném a kalapom, de már késő! Az Egyháznak mindezek ellenére az idők végezetéig az a feladata, hogy szüntelenül, akár alkalmas, akár alkalmatlan, hirdesse az örömhírt, a megváltás örömhírét – hangsúlyozta a püspök.


Nem tudjuk, kit mikor érint meg Isten, de biztos, hogy minden ember életében eljön a pillanat, amikor vágyni kezd az Úrra. Az újságírók, csakúgy, mint a papok, megtapasztalják, hogy sokszor kell szólni a hit szellemében, és az embereket gyakran csak azok a dolgok érdeklik, amelyek elkápráztatják őket, s talán Jézus idejében is így volt ez. De a feladatunk az, hogy Isten szeretetéből fakadó munkánk által továbbadjuk a hitet – fogalmazott Veres András. – Isten szeretete megigéz, s ebből fakad az evangéliumért való fáradozásunk, ebből kell hogy fakadjon, mert ez vezet üdvösségre – másokat is.

A püspök kiemelte, hogy most, a keresztények egységéért tartott imahéten is azt tudjuk biztosan, hogy az egységet a Krisztus iránti szeretet fogja megteremteni. Ezért imádkozunk azért, hogy erősödjön ez a szeretet, ami képes áttörni az emberi szívek keménységét.


Keressük a mélyebb elköteleződést Krisztussal és az Egyházzal – mondta Veres András –, ismerjük fel hivatásunk nagyságát, és köteleződjünk el szívesen, hogy egyre több ember ismerje meg Krisztus szeretetét. Mert így alakul, növekszik Isten országa. Adja Isten, hogy egyre inkább megtaláljuk ebben örömünket – zárta beszédét a püspök.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért.


Idén – Szalézi Szent Ferenc születése 450. évfordulójának évében – a püspöki konferencia jelölései alapján a testület Prontvai Verának, a Mária Rádió munkatársának adományozta a Szalézi-sajtóösztöndíjat.

A Központi Papnevelő Intézet dísztermében megtartott díjátadón Veres András arról beszélt, hogy a 450 évvel ezelőtt született Szalézi Szent Ferenc már a régmúlt időkben is képes volt az újságírás eszközével vezetni kortársait a hitben, a Szentírás alapján. Ma is fontos a hit hiteles átadása, különösen most, amikor a multikulturális világ az értékek szintjén összezavarodott. Mindenképpen elismerésre méltó az, aki tud tisztán, érthetően, az igazság feltétlen hirdetőjeként írni, műsort szerkeszteni – mondta Veres András. – Ezek az újságírók bizonyosan Isten országát építik, hirdetve Jézus Krisztust és evangéliumát, még ha nem is divatos, „trendi” módon.


A beszéd után Veres András átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat Prontvai Verának, aki a méltatás szerint „eddigi munkásságával tanúságot tett a keresztény értékrend követéséről, és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban”.

A díjazott megköszönve az elismerést azt mondta: úgy tekinti, mint a Mária Rádió elismerését, s a díjjal járó összeget felajánlotta a Mária Rádió számára, és mivel Székely János püspök, a rádió felelőse szorgalmazta az élet védelmével kapcsolatos műsorok készítését a jövőben, ennek szellemében egyúttal arra kérte az illetékeseket, hogy ezt az összeget fordítsák egy hátrányos helyzetű édesanya megsegítésére.


Prontvai Vera 1981-ben született Vácon. Középiskolai tanulmányait a szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Ezt követően elvégezte a korábbi Budapesti Kommunikációs Főiskola újságíró szakirányát.

Prontvai Vera egyetemi tanulmányai végeztével, 2006-tól a Mária Rádió munkatársa. A rádió működésének kezdetén a műsorigazgató asszisztense volt, majd átvette a terjesztési feladatok irányítását, öt éve pedig a Mária Rádió főszerkesztője. Meghatározó szerepe volt az önkéntesség rendszerének felépítésében, a Mária Rádió stílusának és hallgatói körének kialakításában, valamint az önfinanszírozás megalapozásában. Sokrétű feladatai révén egyedülállóan komplex ismerettel rendelkezik a Mária Rádióról. Tízéves munkájának köszönhető a műsorszerkezet felépítése és folyamatos fejlesztése, valamint a rádió stabil működése.

Újságírói, szakmai munkája részeként az MTVA munkatársaival együtt dolgozták ki a Kossuth rádióban három éve mindennap elhangzó Igéző című műsor koncepcióját, amelyben mind ez idáig közel száz neves személyiséggel készített életútinterjú, hitvalló tanúságtétel hangzott el. A kezdetekkor Prontvai Vera beindította a gyártást, elkészítette az első adásokat, majd később több munkatársának megtanította a műsoralkotás lépéseit, akikkel együtt immár több mint hatszáz adást szerkesztettek.

Titkok kapuja címmel elindította a szakrális színházi folyamatokat bemutató és elemző műsorát, amely alapvetően a Nemzeti Színház és a Kolozsvári Magyar Színház ez irányú működését mutatja be.


Hiánypótló újdonságként istenes verses és imaműsorokat készített, az évek során több száz imát és verset tett alkalmassá rádiós sugárzásra.

Prontvai Vera munkájának köszönhető a Mária Rádió írott megjelenése Magazin címmel, amelynek vezető szerkesztője, valamint ő szervezte meg online hírlevelüket, amely által a keresztény tartalmak hetente tízezer emberhez jutnak el.

A jelölt újságírói munkásságának fontos eleme az országos sajtóban olyan missziós rendezvények médiakampányának megtervezése és kivitelezése, mint az 1Úton nemzetközi zarándoknap, a 2016-os Szent Jobb-körmenet, a Mária Maraton, illetve a különféle gyalogos zarándoklatok.

Az ő hatékony közreműködésével a Mária-tisztelet zarándok- és búcsúhagyománya 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti listájára.

Munkája mellett jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában végez kutatásokat Költészet és szakralitás a kortárs magyar színházban címmel, valamint szakmai tanulmányai jelennek meg a témában.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria