Elhunyt Békési Sándor címzetes apát, nyugalmazott plébános

Békési Sándor 1921. április 4-én Nagykállón, ötgyermekes iparoscsaládban született. A mindennapi ministrálás élménye, imádságos, vallásos élete már hétéves korára kimondatta vele a papi hivatás iránti vágyat. Nagykállói tanulmányai után az egri ciszterci gimnázium diákja volt 1936–40-ig. Így emlékezett meg a szerzetesekről: „Áldom az Istent, hogy megismerhettem őket, mert amikor 1936-ban édesapám meghalt, a tanárok szinte helyette is gondomat viselték.” 

1940-ben leérettségizett, majd Budapesten végezte el teológiai tanulmányait. „1946-ig voltam Pesten, ott ért a háború is, a szemináriumban tanuló 70-80 papnövendéknek az óvóhelyen tartották az előadásokat” – emlékezett vissza később.

1944-ben az orosz hadsereg közeledése miatt december 24-én pappá szentelték Budapesten. Először Kisvárdára került hitoktatónak, majd 1948-ban Miskolcra.

„1948 a fordulat éve volt, az idős emberek ezt jól tudják. Akkor még hatezer katolikus papja volt az országnak, napjainkban csak kettőezer. A tizenegyezer szerzetesi hivatásból ezer-ezerötszáz maradt. Államosították az iskolákat, feloszlatták a szerzetesrendeket. Miskolcon az egyik hittanórán tett ártatlan kijelentésemért demokrácia- és államellenességgel vádoltak, és elhelyeztek közel húsz évre egy távol eső helyre, Kékcsére. Akartam hinni azt, hogy »Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa« (Mt 5,10). Soha nem zúgolódtam. A püspök úrnak tett engedelmességre esküt tettem, ott volt jó, ahová küldött. Következő állomásom Kállósemjén volt, és végül Ajakra kerültem” – idézte fel. Ajakon 28 évet töltött. Innen Győrbe, majd a nyugdíjas éveiben Budapestre került, ahol aktív lelkipásztori szolgálatot végzett.

Békési Sándor legfontosabb feladatának az evangélium hirdetését, a hitoktatást és a hívekkel való személyes kapcsolatot tartotta: „Ajak kétezer-ötszáz lelkes katolikus közössége hatvan év alatt tizenhárom papot adott. A papnak fel kell tennie a kérdést: Hiteles pap-e? Meg van-e elégedve vele Jézus, a főpásztor? Legfőbb kötelességem mindig a prédikálás volt. Soha nem álltam ki a hívek elé felkészületlenül. A második legfontosabb feladatomnak a hitoktatást tartottam. Legalább száz prédikációt intéztem a hívekhez arról, hogy miért fontos a hitoktatás, és rendszeresen beszámoltam, hogy milyen munka folyik ott. A papnak ennél fontosabb munkája nincsen.”

Házszenteléskor december végétől február első hetéig mindenki otthonába elment, aki hívta, és elbeszélgetett az emberekkel. A szobája falára ki volt függesztve, ki melyik utcában lakik, és kik járnak a templomba.

„Az Isten a tenyerén hordott engem, mert sok mindentől megmentett. 1939-ben az orvosom azt mondta, annyira gyenge a szívem, hogy nem javasolja a papi hivatást. De én pap akartam lenni, és lám, a vasmisémet végzem – mondta Ajakon, 2009. szeptember 20-án, a szolgálatának 65 évéért bemutatott hálaadó szentmisében. – Optimista vagyok? Igen! Rövid távon gondolkodom? Nem. A pokol kapui nem vesznek erőt az Egyházon! »Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig« – tessék ezt elhinni! Sok mindent kibírt már a magyar nép, a jó Isten továbbra is velünk lesz.”

* * *

Adj, Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében! Ámen.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír