Elhunyt Varga Gábor

Hazai – 2017. november 24., péntek | 10:37

Életének 45., áldozópapságának 21. évében, november 24-én elhunyt Varga Gábor esperes, plébános, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papja – tájékoztatott Kovács Zoltán prímási irodaigazgató.

Varga Gábor 1973. július 8-án született Budapesten. Esztergomban szentelték pappá 1997. július 12-én.

Papi szolgálata során 1997 és 2002 között a budapest-kispesti főplébánián volt káplán; 2002-től 2017-ig Békásmegyer-Ófalu Szent József-templomának plébánosaként szolgált.

2003-tól 2017-ig az Érseki Bíróság kötelékvédője és ügyésze, 2012-ben helyettes bírósági helynöke, 2013 és 2017 között helynöke volt. 2009-től esperes volt az Óbudai Espereskerületben.

***

Varga Gábor lelki üdvéért december 9-én, szombaton 13 óra 30 perckor mutatnak be szentmisét a Budapest-Kispest Wekerle-telepi Szent József-plébániatemplomban. Ezt követően helyezik hamvait örök nyugalomra a templom urnatemetőjében a feltámadás hitével és reményével.

Kérik a gyászolókat, hogy csak egy szál virágot hozzanak a temetésre.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyhézmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria