Erdő Péter megáldotta a Hajléktalan Jézus szobrát Budapesten

Hazai – 2017. április 11., kedd | 18:43

A világ több nagyvárosa után Budapesten is látható lesz Timothy P. Schmalz kanadai művész – az együttérzés jelképévé vált – Hajléktalan Jézust ábrázoló szobra. A Horváth Mihály téri Szent József-templom előtt ideiglenesen elhelyezett alkotást Erdő Péter bíboros áldotta meg április 11-én Budapesten.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A művész egy padon fekve ábrázolja Jézust, ahogy naponta látjuk a fedél nélküli embereket városainkban. A testet takaró borítja, a mezítelen lábakon a keresztre feszítés szögei ütötte sebek. Az alkotás az elesett, kirekesztett emberekre hívja fel a figyelmet. „Azt remélem, minden egyes nagyvárosban állhat majd egy ilyen szobor mint vizuális üzenet. Egy köztéri szobor napi 24 órában igét hirdet” – nyilatkozta korábban az alkotó.

Több nagyváros – Róma, Madrid, Washington, London – után magánkezdeményezésre, de a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által felkarolva és kivitelezve Budapesten is felállítják a szobrot. A nagyhéten Erdő Péter bíboros, prímás ünnepélyesen megáldotta az alkotást ideiglenes helyén, a Szent József-templom előtt. Innen a szeretetszolgálat országjárásra viszi, majd visszatérte után, néhány hét múlva végleges helyet kap a fővárosban.

A szobormegáldáson megjelentek a Szent József-templomhoz tartozó közösségek képviselői, köztük a Szeretet Misszionáriusai, a Szent Egyed közösség tagjai és több olyan hajléktalan is, aki tavaly részt vehetett a Ferenc pápa kezdeményezésére indított római zarándoklaton. Jelen volt az alkotás megáldásán Sólyom László korábbi köztársasági elnök, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Sántha Péterné, a VIII. kerület alpolgármestere, Szőke Péter, a Szent Egyed közösség magyarországi vezetője és Madarász Éva, a szobor Magyarországra hozatalának egyik első kezdeményezője.

„Nagyhetet írunk. A szobor megszólít, hogy meglássuk Krisztust a másik emberben, a szenvedőben, a hajlék nélkül élőben” – mondta Michels Antal plébános beszédében. A templom, amely előtt megáldották az alkotást, sok szállal kapcsolódik a fedél nélküliekhez: minden vasárnap bemutatnak itt szentmisét a hajléktalan embereknek, utána agapén vendégelik meg őket, sok-sok adakozó szándékából. A Szent Egyed közösség számos rendezvényének is a Szent József-templom ad otthont.

Jézus volt elítélt, megélte a fizikai szenvedést, éhezett, és vállalta, hogy nincs hova lehajtania a fejét városról városra járva, mert sürgette a tanítás, az örömhír hirdetése – mutatott rá Erdő Péter bíboros, prímás arra, mennyi mindent elvállalt Jézus, hogy kimutassa szolidáris szeretetét az emberek iránt. Hozzátette: „Egyszerre élte át a hajléktalanság súlyát és a küldetés nagyszerűségét. Látnunk kell hajléktalan testvéreinkben is életkörülményeik súlyát, és mindegyikükben az emberi hivatás nagyszerűségét. Adja Isten, hogy Krisztust tudjuk látni minden emberben. Erre emlékeztessen minket a szobor.”

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke sokak vélekedését fogalmazta meg: talán felesleges ez a szobor, hiszen annyi ilyet látunk élőben, és olyan sokszor halljuk a koldus Lázárról szóló példabeszédet, s Jézus szavait: „szegények mindig lesznek veletek”. Hogyan lehet a „jóléti erkélyünkről” imádkozni a szegényekkel? – ezt a kérdést tették fel maguknak a segélyszervezet munkatársai huszonöt évvel ezelőtt mindennapi tapasztalatukra reflektálva. Az akkor somogysámsoni plébános, ma püspök Varga László atya vezetésével közösen keresték a választ. Ő annak átgondolására kérte őket, hogy felismerik-e a legszegényebbekben Jézust, és tudnak-e rájuk úgy tekinteni, ahogy Jézus tekintett rájuk. Ezt a két Jézus-arcot kell összekapcsolni, akkor születik meg a csoda – mutatott rá. „Tanácsát megszívleltük és mindig magunkkal hordozzuk. Timothy Schmalz alkotása alkalmat ad arra, hogy megkérdezzük, akarjuk-e az emberarcú Jézust felfedezni, teszünk-e arra kísérletet, hogy magunkban a Jézus-arcú embert megtaláljuk” – buzdított önvizsgálatra Vecsei Miklós.

A szobor megdöbbentett, én is sokszor feküdtem így a padon – mondta tanúságtételében Papp László. Felidézte, mennyire sokat jelentett neki, amikor 2010 őszén kezdődött hajléktalansága első évében egy lelkipásztor megszólította a Rimaszombati utcai melegedőben. Közvetítésével került kapcsolatba egy szociális munkással, aki hozzásegítette egy programhoz, ennek köszönhetően munkát tudott vállalni, és 2015 őszén albérletbe tudott költözni. „Olyan sok véletlen történt, hogy az már nem lehet véletlen” – fogalmazta meg. Jézussal való útjának megkoronázása volt a hajléktalanok tavalyi római zarándoklatán való részvétele és kézfogása Ferenc pápával. „Úgy érzem, Isten segített abban, hogy megszólított akkor a lelkipásztor, hogy élni tudtam a lehetőségekkel és végül kimásztam a gödörből” – összegezte.

A szobormegáldás keretében Lackfi János költő felolvasta a kifejezetten erre az alkalomra írt versét. Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a hajléktalan Jézus szobrának lábainál gyertyát gyújtott, majd a résztvevők közösen imádkoztak az elhunyt hajléktalan emberekért.

A szobor a végleges elhelyezés előtt országjárásra indul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Beer Miklós váci megyéspüspök meghívására Vácra, utána előreláthatólag Kecskemétre, Pécsre, Veszprémbe és Miskolcra érkezik. 

A kezdeményezés médiapartnere a Magyar Kurír és az Új Ember.

A mű a kanadai hiperrealista szobrász, Timothy P. Schmalz alkotása. 2013 novemberében a Szent Péter téren tartott egyik általános kihallgatáson a művész lehetőséget kapott, hogy bemutassa Ferenc pápának a Hajléktalan Jézus szobrának kis méretű másolatát. Az alkotás bronzból készült első példányát a torontói Regis College épületénél, a kanadai jezsuiták teológiai fakultásánál állították fel. Másolatai azóta eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba és az Egyesült Államok több városába. A Vatikánban a Szent Egyed-udvarban, az Apostoli Alamizsnahivatal bejáratánál látható.

 Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria