Hazatért a templomépítő plébános – Örök nyugalomra helyezték Zsebedics Józsefet

Hazai – 2018. június 1., péntek | 19:20

Zsebedics József címzetes kanonok, nyugalmazott plébános pünkösd vigíliáján hunyt el, életének 77., papságának 53. évében. Május 30-án püspöki gyászmise keretében helyezték örök nyugalomra, akarata szerint az általa épített kapuvár-házhelyi Sarlós Boldogasszony-templomban.

A szomszédos utcákban is jól hallatszik a házhelyi templomból kihangosított rózsafüzér imádság szerdán délután a rábaközi kisvárosban, Kapuváron. Mindenfelől gyászruhás emberek közelednek a Mária tiszteletére szentelt istenháza felé, gyalog, biciklin, autóval. A kihangosításra és a templom előtti téren elhelyezett padokra bizony szükség van, ezen a délutánon a templom tágas terei szűknek bizonyulnak. A hívek serege egykori plébánosa búcsúztatására, igazabban szólva hazafogadására gyűlt össze. A gyászolók között jelen vannak egykori és jelenlegi városvezetők és iskolavezetők, illetve közéleti személyiségek is. A Kapuváron szolgált lelkipásztorok és a környékbeli plébánosok közül is sokan eljöttek búcsút venni a kapuváriak által mindig csak kanonok úrként emlegetett Zsebedics Józseftől, aki három és fél évtizeden keresztül szolgálta az itt élőket lelkipásztorként – káplánként, majd építő plébánosként. Ahogy majd az egykori pannonhalmi bencés diáktárs jellemzi őt a homíliában: „Akit ma itt eltemetünk, lelkipásztor volt. Pap. Aki templomot épített, nemcsak kőből, hanem élő kövekből.”

A gyászmise főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, szónoka Korzenszky Richárd OSB nyugalmazott tihanyi perjel, aki szintén hazajött ezen a napon Kapuvárra, csakúgy, mint Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora és Kiss György Barnabás Detroitban szolgáló ferences.

A liturgia a gyász dallamaival és imáival veszi kezdetét. „Adj, Uram, őnéki örök nyugodalmat, és az örökkévaló világosság fényeskedjék néki!”; „Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem!”; „Közelebb-közelebb, Uram, hozzád”. A rektor által felolvasott evangéliumi szakasz a farkasok közé küldött bárányokról szól, ígérettel a végén: „Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” Erre visszhangoznak Richárd atya szavai. Feleleveníti a közös pannonhalmi diákéveket, majd méltatja a végigjárt életutat. A lelkipásztorról beszél, „aki harmincöt éven keresztül, egy bonyolult világ útvesztőiben igyekezett elkötelezetten szolgálni a kapuvári híveket, és építeni élő kövekből Isten Országát”.

Zsebedics József címzetes kanonok jó plébános volt. Hosszú kápláni évei során megismerte a várost, az embereket, és megismerték őt is. Plébánosként is szívesen fogadták. Olyan ember volt, aki szerette az Isten házát, és szívügye volt, hogy az egyre jobban kifejlődő városrészben, a Házhelyben is legyen helye Isten házának – mutat rá Korzenszky Richárd, majd azt is felidézi, hogy néhány hete meglátogatta a kórházban kanonok urat, aki ott is emlegette kapuvári híveit. „Utolsó mondatai, fohászai között is ott voltak a kapuváriak.”

Érezzük, nagyon szeretett minket mindig. „Ide tartozott” – zárja búcsúját a nyugalmazott tihanyi perjel. Ide tartozott, ezért hazatért, most már végleg. „Az Úrnál nyugszom örökkön-örökké. Őt választottam, itt lakom nála.”

Mindig Krisztus békéjét hirdette, kötelessége szerint. És amikor eljött az idő, felépítette a szép házhelyi templomot. Szintén Zsebedics József nevéhez fűződik a katolikus iskola újraindulása, a hitoktatás megszervezése a város iskoláiban. Emellett buzgó helytörténész, szorgalmas kutató volt. E tevékenységet az elmúlt tizenöt évben, győr-szigeti szolgálata alatt is folytatta; az eredmény, A kapuvári egyház története című munka három kötete már ezekben az esztendőkben készült el. 

A kapuvári hívek nevében Dukai Miklós, a plébániai tanácsadó testület korábbi alelnöke búcsúzik „attól az embertől, aki egy volt közülünk, akinek egész élete eggyé forrott városunkkal”. A hosszú kapuvári szolgálat legfontosabb eseményeinek felidézése után így köszön el: „Kedves plébánosunk, kanonok úr, Isten veled, nyugodjál békében!”

A temetési szertartás végén a Salve Reginát a győri Könnyező Szűzanya éneke követi, fájdalomról, könnyekről, vezeklésről – és a mégis-reményről: „Ámde az égben sírni nem lehet”.

Temetésre gyűltünk össze. Egy hazatérés tanúi lettünk. A lelkipásztor, az egykori plébános így egyesítette ismét szeretett híveit bánatban és örömben.


További képek megtekinthetők ITT, valamint a kapuvári Szent Anna-plébánia honlapján.

Fotó: Kovács Tibor István

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria