Szombathely – Leleplezték a városmakettet

Hazai – 2016. december 30., péntek | 16:45

A Szombathely főterén elhelyezett városmakettet december 29-én leplezte le Puskás Tivadar, a város polgármestere és Budai István, a makett megalkotója. Az alkotást a szalézi Csány Péter, a Szent Kvirin-templom plébánosa áldotta meg.

Az archaizáló bronz alkotás nem pontos mása a városnak, de itt nem is az volt a cél, hanem, hogy megmutassa a turistáknak a város főbb látnivalóit, amiket mindenképp érdemes útba ejteni.

„A Szent Márton-esztendő utolsó napjait éljük, de megígértük magunknak, hogy Szent Márton szellemiségét továbbvisszük. Sok mindent sikerült megvalósítanunk a Szent Márton-év során, de korántsem annyit, mint szerettük volna, de így is azt hiszem, hogy az emlékév aranybetűkkel kerül be városunk történelmébe” – mondta a polgármester.

A két méter átmérőjű makettet egy 60 centiméter magas gránit oszlop tartja, és kicsit a város jövőjébe is betekintést ad, hiszen a Haladás Sportkomplexum is felkerült rá.

Az alkotást a szalézi Csány Péter, a Szent Kvirin-templom plébánosa áldotta meg, aki beszédében rávilágított, hogy a makett előtt állva Isten szemszögéből láthatjuk a várost. A szaléziak városszéli temploma is helyet kapott a szombathelyi Fő tér legújabb látványosságán, amit a kis ünnepség után mindenki meg akart nézni és le akart fotózni.

A maketten QR-kódok is találhatóak, amik a nevezetes épületekről adnak bővebb információt, míg a vakokat és gyengénlátókat Braille-írás segíti.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria