„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: A nevelés

Ferenc pápa – 2017. április 29., szombat | 16:30

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A tizenegyedik részt olvashatják.

Mennyire jó, hogy van egy apukád és egy anyukád, akik kézen fognak és az élet minden pillanatában melletted állnak. Így könnyebb szót fogadni nekik, még akkor is, amikor úgy érzed, hogy túlságosan is sokat várnak el.

Manapság nagyon nehéz, hogy sok szülő csak késő este ér haza, vagy ha anya és apa elváltak, az egyikükkel való találkozás mind ritkább lesz. A pápa tudja ezt, azonban minden szülőnek a lelkére kötötte: mindig úgy törődjenek veletek, gyerekekkel, hogy segítsenek benneteket felnőni.

Igazából Ferenc pápa nem állt meg itt, hanem továbbfűzte mondandóját. A pápa jól tudja, hogy mellettetek ott vannak a tanítók, az edzők, a hitoktatók, a nevelők, akik sok szép dolgot tanítanak nektek. Ezért a szülőket arra bátorította, hogy ne féljenek attól, hogy az elsőszámú nevelőitek legyenek. Mindenekelőtt tehát anyukátokra és apukátokra kell tekintenetek, mert a leginkább ők viselik a szívükön a sorsotokat és mindazt, ami a lelketekben van. Szüleitek nem fognak csalódást okozni nektek!

Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek, ez kedves Istennek.

És ti, szülők pedig, ne keserítsétek meg gyermekeiteket azzal, hogy olyasmit kértek tőlük, amire képtelenek.

Még a legjobb családokban is szükség van arra, hogy elviseljék egymást. Sok-sok türelem kell hozzá! De ilyen az élet!

A szülők nevelői feladatukat egyedül szeretettel, gyengédséggel és türelemmel tudják teljesíteni!

 

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. május 20-án elmondott katekézise alapján íródott, amelyek a Szent Péter téren tartott hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el.

Fordítás: Móger-Rassay Virág/Magyar Katolikus Családegyesület

Forrás és illusztráció: Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria