24 óra az Úrért – A külhoni magyarok is csatlakoztak a pápai imakezdeményezéshez

2018. március 13. kedd 11:14

A Ferenc pápa által elrendelt „24 óra az Úrért” ájtatosságot Nagyváradon a székesegyházban és az újvárosi plébániatemplomban szervezték meg március 9–10-én. A délvidéki Nagybecskereki Egyházmegye is csatlakozott az egész napos imához.


A nagyváradi székesegyházi program pénteken 17 órakor szentségimádással kezdődött és szombaton 18 órakor szentmisével ért véget. A zárómisén Fodor József általános helynök, a székesegyház plébánosa arra hívta fel a figyelmet: nagyböjt negyedik vasárnapja az öröm vasárnapja, amikor a világot uraló nyomorúság, bánat, fájdalom, széthúzás, keserűség és borzalom dacára azt ünnepeljük, hogy Isten szeret minket, találkozni akar velünk, keres és megtalál, és mi ennek nagyon örvendünk. Amiképp Ferenc pápa mondta: a gyónásban Isten megajándékozza a hívőket, ezért nem félve, reszketve kell menniük gyónni, hanem ahogyan a szentatya humorosan fogalmazott, arra gondolva, hogy Isten le akar ülni, hogy kávét igyon a szentgyónást végzőkkel. Az Úr ilyenkor atyai jósággal hajol le, és megnyilvánul Isten és a lélek közti szeretet.


Prédikációjában a szónok arról beszélt, hogy a lelki újjászületés mennyire szebbé tudja tenni az életünket, megváltoztatva azt. Példaként a jómódú családba született Assisi Szent Ferencet említette, aki eleinte rossz társaságban élte a maga hetyke, tivornyázó, kicsapongó, bűnös életét, mígnem egyszer a kíváncsiságtól vezérelve bement egy romos, elhagyatott kápolnába, ahol hallotta, hogy a poros, piszkos kereszten levő Krisztus megszólítja, arra kérve őt: építse újjá a templomot. Ez volt számára az újjászületés pillanata, nemcsak kőtemplomot, hanem lelki templomot is épített. Eljegyezte magát a szegénység úrnőjével, otthagyta addigi kényelmes életét olyannyira, hogy amikor az emberek nem hallgatták meg őt, az állatoknak prédikált.


A plébános Buddhát is példaként állította a hívek elé, aki a megvilágosodása után a megdicsőülés útjára lépett, új életet kezdett, és életfilozófiáját ezrek követik napjainkban is.

Tartsunk bűnbánatot, hagyjuk magunk mögött elhibázott életünket, hiszen újjászületésünk ára a hit, engedjük tehát, hogy a krisztusi fény átjárja szívünk sötétségét! – buzdított.

* * *

Német László SVD nagybecskereki püspök lelkipásztorait arra buzdította, hogy a helyi lehetőségek figyelembe vételével szervezzék meg a 24 órás szentségimádást plébániaközösségeikben. Bánát egész területén imádták az Urat húsvét 4. vasárnapját megelőző pénteken és szombaton, ha nem is 24 órában, de néhány órát mindenképpen az Oltáriszentség előtt töltöttek több százan. A kezdeményezésbe az egyházmegye több plébániáján a hittanosok is bekapcsolódtak.

A nagybecskereki székesegyházban a szentségimádás a péntek esti szentmise után kezdődött, majd a sekrestyében folytatódott és a szombat esti szentmise kezdetén zárult.

„Szerettem volna 24 órás szentségimádást a székesegyházban, de csak akkor éreztem, hogy ebbe belemehetünk, amikor egy fiatalabb ember azt mondta, hogy ő, ha kell, éjszaka akár négy órát is elvállal… És mások is készek voltak több mint egy órát Jézus előtt lenni. Így relatív hamar betelt a lista, amelyre fel lehetett iratkozni, hogy minden órában legyen valaki a szentségi Jézus előtt…

Amikor a szentségimádás elkezdődött, azt vettem észre, hogy többen több órát ott töltöttek Jézus előtt. Nem tudtam hová lenni a döbbenettől… Ez igazán elgondolkodtatott, nem gondoltam, hogy ennyi hívőben megvan a jószándék, az igény, hogy a szentségi Jézussal legyen hosszabb időn át. Ezért már fontolgatom a jövőt, hogy többször legyen évente egész napos szentségimádás” – mondta Gyuris László plébános, püspöki helynök.

Forrás és fotó: Erdon.ro, Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-masodik-beszede-genfben-ver-okumenizmusa-elorehaladasra-biztat-minket
Ferenc pápa második beszéde Genfben: A vér ökumenizmusa előrehaladásra biztat minket!

Június 21-én a genfi Ökumenikus Központ Visser‘t Hooft terme adott otthont a délutáni ökumenikus találkozónak az Egyházak Világtanácsa alapításának hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen, amelyen a Szentatya is részt vett, egynapos genfi látogatása során.

11:07
ferenc-papa-elso-beszede-genfben-az-okumenizmus-veszteseges-vallalkozas
Ferenc pápa első beszéde Genfben: Az ökumenizmus veszteséges vállalkozás!

Június 21-én csütörtök délelőtt a Szentatya részt vett az Egyházak Világtanácsának Ökumenikus Központjában szervezett közös imádságon. A pápa a szervezet fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából látogatott el Genfbe.

2018. június 21. csütörtök