A Budapesti Fesztiválzenekar adott hangversenyt a debreceni Szent György-templomban

Kishírek – 2018. április 20., péntek | 10:31

A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese adott koncertet a debrecen-józsai Szent György-templomban április 13-án. Az együttes Johann Sebastian Bach két kantátáját adta elő.

A Budapesti Fesztiválzenekar fontosnak tartja, hogy muzsikájuk a hazai közönség számára is mindenhol elérhető legyen, ezért évadonként három, úgynevezett Közösségi Hét keretében iskolákban, szociális otthonokban és templomokban koncerteznek. 2018-ban a három templomi helyszín egyik állomása a debrecen-józsai Szent György-templom volt.

A hangverseny kezdete előtt Tóth László, a templom plébánosa köszöntötte a fellépőket és a megjelenteket. A plébános  megtisztelőnek nevezte, hogy a zenekar két éve felszentelt templomot választotta a koncertsorozat egyik állomásaként. 

A hangverseny első részében hallható dialógus-kantátát Bach 1725 karácsonyának második napjára komponálta. A dialógusban Jézus, azaz a basszus és a halálra készülődő lélek, azaz a szoprán beszélgetését halljuk a földi életből való távozásról, a lutheránus hagyomány szerint az újra találkozás örömünnepeként felfogva azt. A második részben Bach egyik szólókantátája hangzott el, melyet Bach eredetileg felesége, Anna Magdaléna számára írt 1726-ban.

Az est folyamán Dinyés Soma, a zenekar csembalistája rövid magyarázatokkal segítette a jelenlevőket a művek értelmezésében. Dinyés Soma bemutatta a barokk zenekar hangszercsoportjait, külön-külön megszólaltatva azokat, köztük egy 1680-ban készült hegedűt, mely aktív részese volt a hangversenynek.

Forrás és fotó: Papp Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria