A cigányság integrációjáról is szó volt a Magyar Katolikus Családegyesület családkongresszusán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Mit tehetünk a társadalom integrációjáért? címmel egy, a magyar nép számára sorsdöntő témáról beszélt: a cigányság integrációjáról. Hangsúlyozta: csak úgy képzelhető el a jövő, ha megtanulunk egymást tiszteletben tartva élni – mi, keresztények azonban nem csak ezért fordulunk a cigányság felé.

A püspök egy édesanyjához odabújó cigány gyermeket ábrázoló fényképet vetített ki, és elmesélt mellé egy történetet egy munkahelyi pszichológiai vizsgálatról, melynek során a pszichológus erősködött és fenyegetett, hogy az anyuka mondja meg, melyik gyerekét szereti legjobban. Az édesanya végül azt felelte: „ha valamelyik elesett és sír, azt jobban szeretem, (...) ha valamelyik beteg és az ágya mellett virrasztok, azt jobban szeretem.” Így van Isten is velünk: mindegyikünket végtelenül szeret, de talán különösen is szereti a gyöngét. „Preferenciális szeretetnek” nevezi az egyház ezt a kitaszítottak, gyengék felé irányuló szeretetet, és ez a szeretet önmagában is gyógyító cigány testvéreink számára.

Székely János beszélt arról, hogy a legtöbb cigány ember átoknak, bélyegnek fogja fel származását, ami érthető is, hiszen ha belép egy szupermarketbe, rögtön biztonsági őrök veszik körbe. Gyógyító a saját méltóságának felismerése, hogy ő is Isten remekműve, az Ő szeretetéből van – a cigánypasztoráció egyik legfőbb célja ennek a felismertetése.

A rendszerváltás utáni időszakban sok cigány fiatal került idegösszeomlással orvoshoz, ennek hátterét kutatva később kiderült: egyrészt a munkahelyek elvesztése okozta ezt, másrészt az, hogy ezek a fiatalok megpróbálták leplezni származásukat, megszakítottak minden kapcsolatot a családjukkal, cigány ismerőseikkel, elvágtak minden gyökeret. A gyökerek hiánya viszont boldogtalansághoz, néhány esetben tragédiákhoz vezetett.

A cigánypasztoráció fontos vonulata, hogy a cigányságot megismertesse saját múltjával – emelte ki a püspök. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a cigány identitás nem ellentétes a magyar identitással – egyikről sem kell lemondani. Nem az a kérdés, hogy a „magyarok” mit tesznek a cigányokért, hiszen ők is magyarok. A hazai cigányság javarészét alkotó romungro csoport az 1300-as évek végén érkezett a Kárpát-medencébe – sokunknak a sváb ősei például jóval később.

Más országokkal ellentétben Magyarországon viszonylag kevés konfliktus volt cigány és nem cigány lakosság között, nem voltak olyan üldöztetésnek kitéve, mint például a mai Németország, Dánia vagy az Egyesült Királyság területén. Kivételt jelentett a Mária Terézia uralkodása alatti rendelkezés, amikor kettő-négy éves cigány gyerekeket elvettek szüleiktől és minél távolabb élő magyar családoknak adták oda őket. Ez tragédiák sorát eredményezte. A II. világháború alatt nem tudni, pontosan hány cigány származású ember vesztette életét, félmillióra becsülik az áldozatok számát. Ezt a két időszakot leszámítva viszonylag békés együttélésről beszélhetünk a Kárpát-medencében, és ezt kellene ápolni most is – emelte ki a püspök.

Az 1893-as összeírás idején százezer fő alatt volt a cigányság létszáma az országban; jelenleg a lakosság 7–8 százalékát teszi ki. Több gyermeket vállalnak, és fiatalabb korban válnak szülővé – ez áll a gyors népességnövekedés hátterében.

A rendszerváltás után nagymértékben visszaesett a foglalkoztatás, emellett bezárt sok munkásszálló – azzal pedig senki nem törődött, hogy mi lesz például azokkal, akik állami gondozásban nevelkedtek, nincs mögöttük családi háttér. A roma származásúak kiestek a munkaerőpiacról, és érdemben azóta sem tudott ezen egyik kormányzat sem változtatni. A közmunka jelent némi segítséget az „emberi talpraállásban”, minimális jövedelmet biztosít – ugyanakkor ezek nem igazi munkahelyek. A célzott munkahelyteremtés az állam feladata, a probléma a szabadverseny logikájával sohasem fog megoldódni – hangsúlyozta Székely János.

A vezetékes víz, a fürdőszoba hiánya az első lépés a szegregáció felé; a kicsi szag is azt eredményezi, hogy elhúzódnak a gyermektől a közösségben, ami sok esetben már kisgyermekkorban keserűséget, dühöt vált ki; rossz irányba indul el az élet. A katolikus egyház által működtetett 54 közösségi ház egyik alaptevékenysége a tisztálkodás biztosítása.

A másik alaptevékenység a korrepetálás, amely leginkább önkéntesek segítségével valósul meg. A családban rengeteg szeretetet kapnak ezek a gyerekek, de kevés nevelést, hiszen a szülők maguk sem kaptak irányokat; ez pedig megnehezíti az iskolai beilleszkedést. Figyelembe kell venni, hogy a romák hatvan-hetven éve léptek be intenzívebben a nyugati kultúrkörbe – hangsúlyozta Székely János. Rámutatott: kezdetben a magyarságnak sem volt könnyű az európai normákhoz való alkalmazkodás, például a magántulajdon tiszteletben tartása; őseinket is papok, szerzetesek tanították, segítették a keresztény közösségbe való beilleszkedésben.

Ugyanakkor a cigány népesség iskolázottságára büszke lehet a magyar társadalom; a mutató az egyik legjobb Európában. Csak Spanyolországban tudnak hasonló eredményt felmutatni, ahol szintén régóta jelen van a cigányság, régen letelepedtek, és jó a társadalom hozzáállása.

Az egyház romapasztorációs stratégiája kapcsán Székely János elmondta: a 2005-ös szentszéki dokumentum a cigánypasztoráció minden kérdését bölcsen érinti – ez a dokumentum jelenti az alapot. Emellett az MKPK romapasztorációs terve és a Boldog Ceferino Intézet jó irányba mutat; önálló entitással rendelkezik most már ez a terület, ami nagyon fontos a tevékenység kibontakozásához.

A nélkülözhetetlen három oszlop az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív – hangsúlyozta az előadó –: a szív, vagyis az evangélium örömhírének átadása és befogadása. Beszélt a cursillós hétvégi intenzív lelkigyakorlatok áldásairól, a megtérésekről: az evangélium gyógyító, életmegváltoztató hatásáról.

Nem a szociális segítség a legfontosabb, hanem a befogadás, ez a cursillós találkozások alkalmával is mindig kiderül. Felmérhetetlen hatása van annak, hogy várják őket, hogy a nem cigány testvéreik segítenek vinni a csomagjaikat, figyelnek rájuk – ilyet soha nem tapasztaltak előtte. „A cigány és nem cigány emberek közötti szakadékot ők nem tudják átlépni, csak mi” – fogalmazott Székely János. A papoknak viszonylag könnyen megy ez, mert nagy szeretettel fogadják őket mindig; volt, ahol az segített, hogy a pap kitette a zászlók közé a cigány zászlót is, ez jelezte a falubeli romák számára, hogy szívesen látják őket, és egyre többen jelentek meg a szentmiséken; érezték, hogy itt nem kell a sarokban meghúzódni, mindig a zászlójuk közelében foglaltak helyet.

Hívni kell, elhozni, személyesen segíteni; mint az a tanítónő, aki elsős kis tanítványáért elment szinte minden reggel a cigánysorra, ő ébresztette a gyermeket, összekészítette, elvitte az iskolába, mert az egyébként jó képességű, tehetséges gyerek nem tudta még komolyan venni az iskolába járást.

A nagy társadalmi projektek, törvények sok mindent nem tudnak megoldani – a személyes segítség sokszor többet jelent, például amikor az ügyintézés útvesztőjében kellene boldogulni. Ebben tudnának segíteni keresztény családok, ha fölvállalnának elesettebb családokat.

* * *

Bíró László családreferens püspök, az eseményt szervező Magyar Katolikus Családegyesület elnöke szerkesztőségünk kérdéseire válaszolva elmondta: a családkongresszus egyik fő kérdése, mi az a társadalmi közeg, ahol szólnunk kell a családokhoz. Beszélt Baritz Laura előadása kapcsán az érdekek és az értékek kiengeszteléséről; majd a november 13-i előadásokat mutatta be. Székely János után Diósi Dávid kolozsvári teológus beszélt arról, hogy a mai ember lassan elveszíti a magabiztosságát, elindul a keresés felé – fontos, hogy mi erre hogyan reagálunk, hogy ne taszítsunk, hanem vonzzunk – hangsúlyozta Bíró László.

A tábori püspök elmondta, a következő előadó, Martos Balázs Jézus Te-központú hozzáállásáról fog beszélni – mert csak ez a hozzáállás valóban családbarát. November 14-én Vértesaljai László SJ osztja meg a résztvevőkkel a családszinódussal, illetve a szinódus üzenetével kapcsolatos gondolatait és tapasztalatait, majd Bíró László számol be a családok 8. világtalálkozójáról, amelyet Philadelphiában rendeztek meg szeptember 22. és 27. között.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír