A Hittani Kongregáció leirata a halálbüntetés értelmezéséről

2018. augusztus 2. csütörtök, 19:23

Augusztus 1-jei dátummal tették közzé Luis Ladaria bíboros, érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa aláírásával azt a leiratot, mely „A Katolikus Egyház Katekizmusa” 2267., halálbüntetésről szóló pontját értelmezi újra.

A most közzétett leiratot Ferenc pápa 2018. május 11-én hagyta jóvá, amikor kihallgatáson fogadta a Hittani Kongregáció prefektusát, és elrendelte, hogy az új szöveget illesszék be A Katolikus Egyház Katekizmusa érintett részébe.

A leirat szövege:

„A törvényes hatóság halálbüntetéshez való folyamodását hosszú időn át, szabályos eljárást követően, néhány bűntett súlyosságához mérten megfelelő válasznak és elfogadható, még ha szélsőséges eszköznek is tekintették, a közjó érdekében.

Ma egyre inkább él az a meggyőződés, hogy az ember a méltóságát nem veszti el még a legsúlyosabb bűntények elkövetése után sem. Ezenkívül elterjedt az állam részéről a halálbüntetés értelmezésének egy új felfogása. Végül pedig a fogvatartás egyre hatékonyabb módjait dolgozták ki, melyek biztosítják az állampolgárok törvényes védelmét, de egyidejűleg nem veszik el a bűnöstől végleges módon a megtérés lehetőségét.

Ezért az Egyház az evangélium fényénél tanítja, hogy »a halálbüntetés elfogadhatatlan, mert megtámadja az emberi személy sérthetetlenségét és méltóságát«, továbbá határozottan elköteleződik annak eltörlése mellett az egész világon.”

A leirat a L’Osservatore Romano vatikáni napilapban való megjelenésével egyidejűleg lépett hatályba.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
a-pasztor-feladata-hogy-gyogyitsa-baranyok-sebeit-tagle-biboros-eloadasa
A pásztor feladata, hogy gyógyítsa a bárányok sebeit – Tagle bíboros előadása

Csütörtök óta tart a Vatikánban a püspökök négynapos tanácskozása a kiskorúak védelméről az Egyházban. Plenáris előadások és kiscsoportos összejövetelek váltják egymást.

06:34
nem-jo-az-embernek-egyedul-lennie
Nem jó az embernek egyedül lennie

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban a házasság hetét, amely február 17-én ért véget. A házasság öröméről, hivatásáról és küldetéséről Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.

2019. február 22. péntek