A kereszt ereje szentté szelídítette – Apor Vilmos szentté avatásáért mutattak be szentmisét Győrben

2018. február 14. szerda 12:05

Február 5-én Sankó Szabolcs dunaszerdahelyi segédlelkész mutatott be szentmisét Boldog Apor Vilmos püspök szentté avatásáért a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A szentmise elején Magyaros László győr-belvárosi segédlelkész köszöntötte paptestvérét, akivel együtt készült a győri szemináriumban a lelkipásztori hivatásra, s akit hozzá hasonlóan tavaly szenteltek áldozópappá.

Sankó Szabolcs szentbeszédében rámutatott arra, hogy Boldog Apor Vilmos püspök erkölcsi nagysága és bátorsága egy olyan korban mutatkozott meg, amikor sok ártatlan embert üldöztek. A főpásztor nem mérlegelt, nem azzal foglalkozott, hogy mi lesz vele, hogyan tud helytállni, és nem latolgatta a megmenekülés esélyeit. Egyszerűen gondját akarta viselni minden egyes rábízottnak.

Mi volt Apor Vilmos püspök titka? – tette fel a kérdést a dunaszerdahelyi lelkipásztor. – Hitt az evangéliumban, Jézus Krisztus tanításában. Számára Jézus szavai nem csupán lehetőséget, iránymutatást jelentettek, hanem mindennél többre becsülte őket. Számára Isten szeretete mindenek felett állt. Isten szavai krisztusivá formálták Győr vértanú főpásztorát, a keresztény névre valóban méltóvá tették őt. Számára Krisztus eleven, élő valóság volt. Apor Vilmost Jézus keresztjének ereje szentté szelídítette – utalt Sankó Szabolcs a vértanú püspök jelmondatára: „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset”.

Ugyan más korban élünk, de a krisztusi küldetés változatlan: az Úr Jézus tőlünk is azt kéri, hogy vegyük fel a keresztet, és kövessük őt a legfőbb parancs, a szeretet parancsa szerint. Ha kibúvót, kiskaput keresünk, az azt jelenti, hogy még nem adtuk magunkat egészen Istennek. A szentek, vértanúk titka az, hogy egészen Istennek adták magukat. Így tett Apor Vilmos püspök is – hangzott el a homíliában.

„Az ő példája ösztönözzön minket, s kérjük imádságát, közbenjárását: segítsen, hogy meg tudjuk mutatni a világnak az igazságot, hogy mi is a világ világosságai legyünk ott, ahova Isten állított bennünket” – zárta homíliáját Sankó Szabolcs, aki a szentmise végén újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter 

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
az-ember-egyetlen-vigasza-hogy-vegul-az-elo-isten-kezebe-kerul-szaz-eve-szuletett-ingmar-bergman
Az ember egyetlen vigasza, hogy végül az élő Isten kezébe kerül – Száz éve született Ingmar Bergman

Július 14-én emlékezünk meg Ingmar Bergman (1918–2007), az egyetemes filmművészet meghatározó alakjának századik születésnapjáról.

2018. július 14. szombat
a-szornyu-es-az-elkepzelhetetlen-hataran
A szörnyű és az elképzelhetetlen határán – A Karitász orvosmissziója Kárpátalján és a Délvidéken

A Katolikus Karitász orvoscsoportja több száz gyereket vizsgált meg Kárpátalja és a Délvidék magyar falvaiban az elmúlt évben. Vojcek Lászlót, a Budai Irgalmasrendi Kórház főorvosát, a Katolikus Karitász tavaly alapított orvosmissziójának vezetőjét tapasztalatairól kérdeztük.

2018. július 16. hétfő