A kicsinyek bölcsessége – Karácsony a végeken

Az első állomásnál három és tizenöt év közötti gyerekek fogadtak bennünket. Ünnepi műsoruk keretében a kis gyufaárus lány történetét osztották meg velünk. A szereplő gyerekek többsége látszólag a legminimálisabb átéléssel, mint egy megtanulandó és felmondandó leckét mondta el a mesét. Ettől vált igazán szívszorítóvá az egész. Aztán oldódott a hangulat, a tartózkodóbbak arcán is felfénylett a mosoly a közös éneklést követően. Püspök atyát egyikük, másikuk kedvesen kérdezte, hogy felismeri-e, hiszen egy éve járt náluk...

A második állomáson egészen kicsik, néhány hónapos és az első három, négy, öt évükben járók vártak bennünket az őket gondozókkal. Alighogy beléptünk, már az egyik nagyobbacska kislány, aki ugyan szavakkal nem, de gesztusokkal annál határozottabban kifejezi magát, megfogta a kezem, hogy játékra invitáljon. A három-négy év körüli Jánoska pedig egy kis toronyépítésre vett rá, természetesen plüss kockákból. A gondosan díszített, tiszta, takaros szobákban a hivatás örömeiről és nehézségeiről beszélgettünk a gyermekek gondját viselő munkatársakkal, akik valóban mindent megtesznek a gyerekekért: szeretik őket. Búcsúzáskor egy lila vízilóval is gazdagabbak lettünk volna, ha nem győzzük meg az ajándékozni vágyót, hogy nála továbbra is jobb helye lesz a fából faragott állatkának.

Már teljesen beesteledett, amikor a barakkszerű hajléktalanszállóra értünk. Az egyik rászoruló asszony köszöntötte az ünnepre egybegyűlteket. Beszédében megfogalmazta, hogy karácsonykor az Úr Jézus születésére emlékezünk, de az év folyamán oly gyakran megfeledkezünk tanításáról. Főpásztorunk válaszolva a felvetésre, rámutatott arra, hogy nem a társadalmi helyzetünktől, a körülményektől, hanem csakis rajtunk múlik, hogy megszületik-e a szívünkben a Megváltó, és az év minden napján szeretettel próbálunk-e embertársaink felé fordulni. Hiszen ha arra gondolunk, hogy az Isten Fiának az sem volt akadály, hogy Betlehemben, egy jászolban szülessen meg, akkor nyilvánvaló, hogy számára nem az a fontos, hogy milyenek a körülmények. Hanem az, hogy mi készek vagyunk-e kinyitni a szívünket, és komolyan venni azt, amit ő kér: hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.

Az est folyamán minden jelenlévő egy emberként énekelte a Mennyből az angyalt. Olyan ereje volt azoknak az énekelt szavaknak ott, abban a környezetben! Egészen új jelentést kapott a szöveg: felizzott. Ahol tudnak szívből énekelni, ott van remény. Ez a felismerés, azt hiszem, közelebb vitt az ünnep eredeti értelméhez: az egyszerű jászolban fekvő Gyermekhez s azokhoz a pásztorokhoz, akik egy jó szóra útnak indultak, és hittek.

Forrás: Ikker Eszter/Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Fotó: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Magyar Kurír