„A legnagyobb szeretet” címmel hirdetnek gyermekrajzpályázatot

2017. november 19. vasárnap 10:50

A TILMA a Gyermekművészetért Alapítvány „A legnagyobb szeretet” címmel nemzetközi gyermekrajzpályázatot hirdet óvodás kortól a gimnazista korosztályig. A képeket folyamatosan várják 2018 januárjától 2019 májusának végéig.

A zsűrizett alkotásokból 2020 májusában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából kiállítást rendeznek Budapesten, a Hatvani Galériában, illetve Mátraverebély-Szentkúton, a Ferences Galériában.

Javasolt témák: Jézus szeretetből köztünk él (Úrnapja, Körmenet, Elsőáldozás, A szentmise örömei, Csodás tettek, Vízen járás, Kenyérszaporítás, Az utolsó vacsora, Zarándoklatok, Imádkozó emberek, gyerekek)

A kiállítás fővédnökei: Erdő Péter bíboros, érsek; Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és Dobos Klára, az Új Misszió szerkesztője.

A képek mérete és technikája szabadon választott. A beküldött alkotásokat nem küldik vissza, a Tilma Alapítvány tulajdonát képezik. Aszervezők kérik a képek hátlapján olvashatóan feltüntetni a gyermekek nevét, címét, a kép címét, a felkészítő tanár nevét.

Postacím: TILMA Alapítvány Magyarország – Hungary 3001 Hatvan, Postán maradó (Fő posta)

A legjobb ötven alkotó oklevélben és értékes jutalomban részesül.

A szervezők köszönettel veszik a kiállítás szervezéséhez, a gyermekek jutalmazásához felajánlott nagylelkű adományokat:

TILMA a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 62100119-11031071
IBAN: HU 95 62100119-11031071-00000000
SWIFT kód: TAKBHUHB

Forrás: TILMA a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kitagult-liturgikus-ter-bemutatjuk-megujulo-gyori-szekesegyhazat
Kitágult a liturgikus tér – Bemutatjuk a megújuló győri székesegyházat

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház felújításáról Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke; Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora; Bognár István püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Németh Attila sopronbánfalvi plébános számolt be olvasóinknak.

2017. december 13. szerda
angyal-lehel-teren-bunbanati-es-imaestet-tartanak-az-arpad-hazi-szent-margit-templomban
ANGYAL a Lehel téren – Rekordszámú pap várja a gyónni vágyókat az Árpád-házi Szent Margit-templomban

A Regnum Marianum és a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom közössége „Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmat”, azaz ANGYAL-t szervez december 20-án, 18 órától a budapesti Lehel téri templomban.

2017. december 13. szerda