A Máltai Szeretetszolgálat Piroska utcai befogadóhelyén közel ezer menekültet láttak vendégül

Az Aegon biztosítótársaság egy héttel az ukrajnai háború kitörése után ajánlotta fel a Máltai Szeretetszolgálatnak a budapesti Római-parton, a Piroska utcában található oktatási központját a menekülő családok elhelyezésére. A szervezet március 5-én, csütörtökön nyitotta meg a befogadóhelyet, ahol már aznap este telt ház volt, s utána hetekig működött teljes kihasználtsággal.

A jellemzően néhány éjszakát itt töltő ukrajnai menekülteket a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei és munkatársai fogadták. Sokakat irányítottak ide a Keleti pályaudvarról, illetve később a BOK csarnokból. A befogadóhely koordinátorai Folmeg Balázs és Nagy László, a szervezet „Játszva megelőzni” programjának vezetői lettek, az ő irányításukkal működött a huszonhét szobás szálláshely. A segítők egy raktárként is szolgáló irodát alakítottak ki az egyik tárgyalóban, ahol az ukrajnai családok mindennap kora reggeltől késő estig fordulhattak hozzájuk a kéréseikkel. Tolmácsok elérhetőségei, légitársaságok, nagykövetségek, állami és egészségügyi intézmények listája függött az iroda falán; rendezett oszlopokban álltak a tisztálkodószerek és az azonnal fogyasztható enni-innivalók, és bár mindenki gyakorlott Google-fordító-felhasználóvá vált, néhány órányi Piroska utcai tartózkodás után új ukrán és új magyar szavak férkőztek a gondolatokba – és a szívekbe is.

Csaknem ezer menekülő ember fordult meg a Piroska utcában. Közülük a legfiatalabb egy újszülött, akinek vele vajúdó édesanyját innen vitték kórházba, míg a legidősebbjük nyolcvankét esztendős volt. A legtöbben néhány nap után továbbutaztak Németországba, Franciaországba vagy Lengyelországba, Magyarországon inkább a magyar anyanyelvűek maradtak. A háború elől menekülő családok a Piroska utcában teljes ellátásban részesültek, igényeik szerint tisztálkodószereket, gyógyszert, ruházatot, a gyerekek játékokat kaptak; a házban szolgáló munkatársak és önkéntesek bármilyen ügyintézésben a segítségükre voltak. Ha kellett, kerekesszékben vitték fel az emeletre a nehezen mozgó nagymamát, máskor törött hallókészülék-alkatrészt pótoltak, és akárhányszor újrakezdték az UNO-partit a játszósarkot belakó gyerekekkel.

Hallgatni éppen olyan intenzíven kellett, mint cselekedni: figyelemmel és tapintattal kellett viseltetni az összetört sorsú emberek iránt. A családok meséltek a menekülésükről, a veszteségeikről: arról, kiktől, hogyan szakadtak el, meséltek gyermekekről, akiket elveszítettek vagy kényszerből hátrahagytak, rokonokról, akiket gyászolnak. Érkezett olyan család, amelyik még Ukrajnában vált szét, s a családrészek a Piroska utcában találtak újra egymásra anélkül, hogy ezt megbeszélték volna előre. Jött egy házaspár, akiknek a frissen felújított házát bombázták le, amely után tovább kell fizetniük a hitelt. Ötgyermekes édesanya, nagymama autista unokájával, egyetlen kabáttal bíró, nincstelen férfi, Svédországból Kijevbe repülő, gyermekeit kimenekítő családfő, három napja alvás nélkül menekülő fiatal anyuka… ők mind menedékre leltek a Piroska utcában.

De még erősebbek voltak az öröm pillanatai. A kis Silva még az édesanyja pocakjában érkezett a befogadóhelyre, s a tervezett továbbutazás előtt egy nappal jött a világra, így élete első heteit a Piroska utcában töltötte, mindenki nagy boldogságára. Jó páran munkahelyhez, tanulási lehetőséghez és hosszabb távú egészségügyi ellátáshoz is jutottak a szeretetszolgálat segítségével. Van, aki az építőiparban helyezkedett el, egy ukrán hölgy immár egy budapesti cukrászdában készít látványos süteményeket, egy nigériai származású orvostanhallgató a Semmelweis Egyetemen fejezheti be tanulmányait, egy pszichiátriai segítségre szoruló hölgynek pedig akadt hely egy terápiás csoportban. A Római-parti lakosok, futók, kutyasétáltatók segítőkészsége, a nagyvonalú céges felajánlások, a sok önkéntes sofőr és szolgáltató vállalásai, a kiérkező mentősök, orvosok, védőnők felkészültsége, a portaszolgálatot teljesítő aegonos munkatársak együttműködése is hozzátett ahhoz, hogy a Piroska utcai épület néhány hétre biztos ponttá váljon, ahol a mindent elveszítő emberek legalább az erejüket, bátorságukat visszanyerhették.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír