A megszentelt élet évének zárása Csíksomlyón

Külhoni – 2016. február 5., péntek | 18:40

A csíksomlyói kegytemplomban tartották a Gyulafehérvári Főegyházmegye szerzetesei a megszentelt élet évének zárórendezvényét Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án.

Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére már közel húsz éve február 2-án, Jézus templomban való bemutatása emléknapján ünnepeljük a megszentelt élet világnapját az agg Simeon és Anna prófétaasszony tiszteletére. Ezért zárult éppen ezen az ünnepen a Ferenc pápa által meghirdetett, 2014 adventjén kezdődött megszentelt élet éve. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Csíksomlyót jelölte ki az ünnep helyszínéül, mert mint mondta, „ott dobog a főegyházmegye szíve”.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében tevékenykedő kilenc női és négy férfi szerzetesrendet több mint harmincan képviselték az ünnepen. Mindannyian az irgalmasság kapuján átlépve, kezükben égő gyertyával vonultak a szentmisére Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, Orbán Szabolcs ferences provinciális és a velük ünneplő papok kíséretében.

A szerzetesek Krisztus követőiként alapkövekként tartoznak a katolikus egyházi élethez – mondta az egyházmegye főpásztora, aki a szentmise prédikációjában a megszentelt élet és Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének kapcsolatáról beszélt. Emlékeztetett: a felolvasott evangéliumi rész a kis Jézus jeruzsálemi templomban való bemutatásáról szólt, ám ez a történet a mózesi előírások szerinti tisztulási áldozatot bemutató Szűzanya ünnepe, ezt jelzi az ünnep magyar megnevezése is. A történet szereplői közül az idős Simeon a férfi szerzetesrendek előfutárának tekinthető, hiszen nekik is minden vágyuk az Úrral való találkozás, valamint az, hogy a meglátott üdvösséget másoknak is hirdethessék. A Szűzanya a szerzetesnők példaképe, akárcsak a Megváltóval való találkozásra imádsággal, böjttel, önmegtagadó élettel készülő Anna prófétaasszony.

A szerzetesi élet jelképe a gyertya, amely világít, meleget sugároz, közben önmagát emészti, csonkig ég. Nem elég a szerzetbe lépni, a hivatást óvni is kell, mint gyertyalángot a széltől, és fontos mások szolgálatával a lélek melegét árasztani. A szerzetesek legyenek égő gyertyák, óvják a lángot, hogy életük végéig tudják vállalni és élni hivatásukat! – biztatta a szerzeteseket Jakubinyi érsek.

A szentmise után az egyházmegye szerzetesközösségeinek képviselői vetített képek kíséretében számoltak be a megszentelt élet évében tartott rendezvényeikről.

Ferenc pápa a megszentelt élet éve megnyitóján azt üzente a szerzeteseknek: „Ébresszétek fel a világot!” Ez lendületet adott nekünk, és sok, kihívásokkal teli kezdeményezésre igent mondtunk, ki-ki különleges karizmájának megfelelően, a hármas fogadalom felszabadító erejével, őszinte örömmel és szeretettel. Az elmúlt esztendő kiemelte a megszentelt élet titkát, és sok jó ötletet elfoglaltságot is adott a szerzeteseknek – mondta a bemutatókat felvezető Ilyés Erika csíkszentdomokosi segítő nővér.

A megszentelt élet évében plébániai közösségekben, iskolákban, táborokban és számos közösségi rendezvényen találkoztak a szerzetesek a tevékenységeik iránt érdeklődőkkel. Minden alkalommal nyitottságot tapasztaltak, szeretettel hívták és fogadták őket. Mi sok-sok embert hordozunk imáinkban, és olyan jó tudni, hogy minket is hordoznak – jegyezte meg Erika nővér.

A képes beszámolók is tanúskodtak arról, hogy a megszentelt élet éve valóban kegyelmi év volt az erdélyi szerzetes közösségeknek. A kegytemplomban összegyűlt érdeklődők betekinthettek a Segítő Nővérek Kongregációja, a Szociális Testvérek Társasága, a Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek, a Boldogasszony Iskolanővérek, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei, a sarutlan karmeliták, a klarisszák, a Szeretet Misszionáriusai – Teréz Anya Nővérei, a Jézus Szíve Társasága, a ferencesek, a piaristák, a jezsuiták és a pálosok gazdag, sokszínű és közösségeket szolgáló tevékenységébe. Az ünnepen részt vevő közösségek képviselői a szerzetesi élet jelképeként egy-egy gyertyát kaptak ajándékba, amelyet Urbán Erik OFM érseki helynök adott át.

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Fotó: Csúcs Mária

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria