A művészet lélekemelő ünnep – Emlékezés Simon Andrásra

A legtöbben nem igazán értik, hiszen aki nem próbálta, nem is tudhatja, mit jelent egyetlen, megszakítás nélküli vonallal rajzolni valamit, ráadásul tollal, amit radírozni sem lehet. Simon András elsősorban ennek köszönheti a hírnevét. Szimbolikus, stilizált, finom ízléssel elkészített fekete-fehér tollrajzai sokak számára ismerősek lehetnek. Az Új Ember oldalain rendszeresen jelentek meg illusztrációként a cikkeket kísérő, szakrális grafikái. Hasonló módon készültek, mint azok a krokik, amiket a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában rajzoltunk annak idején, szintén egyetlen vonallal. Simon András, akárcsak jómagam, a Török Pál utcai művészeti szakközépiskolába járt a hetvenes évek elején. Ő három évvel később érettségizett, mint én, játékkészítő szakon. A Képzőművészeti Főiskolára többszöri próbálkozás után sem vették fel, ezért aztán úgy határozott, hogy diploma nélküli művész lesz.

Simon András korai halála nagy veszteség nemcsak a családjának és a barátainak, hanem a magyar szakrális művészeti életnek is. Az a fajta egyházművészet, ami a 19. században még megvolt, ma már nincsen; hiányoznak ehhez a mecénások, a nagyszabású megrendelések és persze sok pénz. Kevesebb az újonnan épített egyházi ingatlan, templom, rendház is, sokkal inkább felújítások történnek országszerte, amelyek elsősorban restaurátorokat igényelnek. Szerencsére azonban ma is vannak néhányan egyházművészettel, szakrális témákkal foglalkozó alkotók, mint például a szobrászok közül Hermann Zsolt, aki az eddigi egyik legjobb Mindszenty-szobrot készítette, vagy a festők közül Seres Tamás, akinek nevéhez több görögkatolikus templom kifestése fűződik. Ezek közé a mesterek közé tartozott Simon András is.

2019-ben az Újpest Galériában találkozhattam vele, ahol életmű-kiállítása volt. Sokoldalúsága akkor derült ki számomra. A papírra tussal rajzolt képei fantáziadúsak, meseszerűek, és kiváló rajztudásról tanúskodnak. Alkotásai igényesek, mondhatnánk úgy is, hogy finomhangolásúak. András kerülte a harsányságot, a fellengzős megfogalmazásokat, sokkal inkább az elcsendesedést kereste; művei egyfajta szakrális meditációk. Rajzai közül kiemelkedik a Túl az Óperencián, a Harci játék, A szerencse koldusai, de a Kockázat című tusrajza is sokatmondó.

Egyvonalas rajzai közül az első számú, amit ő maga a legjobbnak tartott, a Jézus meggyógyítja a bénát című alkotása, amit az Újpest Galéria kiállításán is megnézhettünk. A Szentírás szövege szerint: „Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: »Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.« (…) Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!« Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: »Ilyet még nem láttunk soha«.” (Mk 2, 3–12)

Simon András egy róla szóló portréfilmben a következőket mondja erről a művéről: „Ez életem, véleményem szerint, legjobb rajza. A megszületése számomra egy istenélmény volt, a megajándékozottság élménye. (…) Szorított a határidő. Ez a kép azt a jelenetet ábrázolja a Bibliából, amikor egy idegen ember házának tetejét megbontva négy barát leereszti a gyógyító Jézus elé beteg, béna társukat. Ez igazából egy tömegjelenet. Nagyon nehéz volt eldönteni, hogyan ábrázoljam. Vajon madártávlatból? Akkor tudnám megmutatni, hogy talán több ezren is körülállták azt a házat, ahol Jézus gyógyított. Így eldöntöttem, hogy egyetlen vízszintes vonallal fogom szimbolizálni a házat, a tetőt. Rajta a négy barát egy olyan vonalimprovizációval van megoldva, ami számomra bámulatos. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt én készítettem, én csak jelen voltam, amikor ez a rajz készült, mert ezt a vonalimprovizációt nem lehet megismételni. Mindegyik barát egy folyamatos vonallal van megrajzolva, úgy, hogy miközben ők egymással is kapcsolatban vannak, a testükből jön a kötél, ami leereszti a barátjukat Jézus elé. Azért volt mély istenélmény ennek a rajznak az elkészítése, mert ez a feladat megoldhatatlannak látszott.”

Mindezek mellett a művész akvarelljeit is megcsodálhattuk az újpesti kiállításán. Simon András sokoldalúságához nem férhet kétség. Színes munkái is magas színvonalú alkotások. Halála mindannyiunk számára nagy veszteség, művei, emlékezete azonban remélhetőleg sokáig fennmarad.

2019-es életmű-kiállításán ezt mondta: „A művészet az emberiségnek egy olyan, ősidők óta tartó, lélekemelő ünnepe, amit sem a művész, sem a közönség nem tud egymás nélkül megünnepelni. Hatással vannak egymásra, életük üzenete csak egymásban tud kiteljesedni. Szeretném, ha ez az üzenetátadás kölcsönösen történne, és maradandó élményt okozna.”

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Merényi Zita; Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. április 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.