A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében találkoztak a temesvári egyházmegye szerzetesei

Külhoni – 2019. február 14., csütörtök | 11:24

A temesvári egyházmegyében többéves hagyomány, hogy az Urunk bemutatása ünnepéhez közeli szombaton (idén február 9-én) a főpásztor közös szentmisét celebrál az oltártestvérekkel, valamint az itt tevékenykedő férfi- és női szerzetesrendek tagjaival.

Mivel a Szent György-székesegyház a felújítási munkálatok miatt zárva van, a lelkipásztorok és a megszentelt élet képviselőinek idei találkozóját a piarista épületegyüttesben tartották. A rendezvény megnyitó szentmiséjét Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be, aki bevezetőjében hangsúlyozta: ez a liturgia alkalom arra, hogy a jelenlévők együtt adjanak hálát hivatásukért, a megszentelt és Istennek ajánlott élet kegyelmeiért – olvasható az egyházmegye hírportáljának beszámolójában.

A szentmise szónoka Fábry Kornél, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára volt. Azzal indította szentbeszédét, hogy valójában nem prédikációval készült, ehelyett inkább saját tapasztalatait osztja meg a hallgatósággal. Közvetlen hangneme, humora magával ragadta a jelenlévőket.

Mi Isten legnagyobb ajándéka számunkra? Sok mindent lehet említeni: életet, szeretetet, örök életet. De egyik sem igaz. Isten legnagyobb ajándéka számunkra saját maga. Minden szentmisében őt kapjuk. Kívánom, hogy mindannyian fedezzük fel azt az erőforrást, azt a szeretetet, amelyet minden szentáldozásban meg tudunk tapasztalni – mondta a főtitkár.

A szentmise után a program a Gerhardinum Líceumban előadással folytatódott. Fábry Kornél a NEK előkészítésével kapcsolatos eddigi, illetve az idén sorra kerülő programokat ismertette. „Gyakran tapasztalom, hogy ha valahol elhangzik az, hogy eucharisztikus kongresszus, akkor sokszor két szót nem értenek belőle az emberek… De ha meg is értik, akkor azt mondják, hogy az eucharisztia papos dolog, kongresszusra nem járnak, tehát ez őket nem érinti” – indította előadását a NEK főtitkára. Hangsúlyozta: a kongresszus világméretű ünnepségsorozat az Eucharisztia megismertetésének és tiszteletének elmélyítésére, továbbá tanúságtétel a világ felé. Úgy fogalmazott, hogy az esemény jó lehetőség az Egyháznak arra, hogy kilépjen a falak közül, és elvigye az emberekhez az örömhírt: Isten emberré lett értünk, meghalt, feltámadt, és örök életet ad.


Az eucharisztikus világkongresszust, amelynek története a 19. századi Franciaországban egy zarándoklattal kezdődött, korábban évente, jelenleg négyévente szervezik meg. A budapesti rendezvénysorozat jelképe egy közel három méter magas kereszt, amelynek középpontjában a Szent Kereszt-ereklye, a szárain pedig tizenkilenc magyar szent ereklyéje található. A budapesti kongresszus legfontosabb célkitűzése Krisztus ünneplése, imádása az Oltáriszentségben, tanúságtétel Isten végtelen szeretetéről. Bízunk benne, hogy ez a megújulás startköve is lesz – hangsúlyozta Fábry Kornél.

A NEK főtitkára ismertette a kongresszus programját: a felvezető események után a szeptember 13–20. között zajló rendezvénysorozat inkább lelkigyakorlathoz hasonlít a Hungexpón, ahol 15 ezer ember is elfér. Délutánonként városszerte kulturális és lelki programok zajlanak majd: a Művészetek Palotájában, a Vigadóban, a Zeneakadémián, az utcákon, különböző színpadokon és a Szent István-bazilika előtt.

A részletes programot a kongresszus honlapján, IDE kattintva olvashatják az érdeklődők. Indul egy Adorapp-nak nevezett okostelefonos alkalmazás, amelynek segítségével bárki megkeresheti a hozzá legközelebb megtalálható szentségimádási helyszínt – hangzott el a temesvári találkozón.

Forrás és fotó: Temesvári Egyházmegye/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria