Ferenc pápa egy csoda elismerése mellett elismerte négy Isten szolgája hősies erényeit

A Szentatya elismerte a Maria Costanza Panas, a fabrianói kolostor klarissza rendjének tagja közbenjárására történt csodát, valamint Edoardo Francisco Pironio bíboros hősi erényeit – aki a Világiak Pápai Tanácsának elnöke és az ifjúsági világnapok egyik megálmodója volt. Emellett elismerte Isten szolgái Aldo Brienza, Maria Concetta Santos és Juana Méndez Romero hősies erényeit.

Edoardo Francisco Pironio argentin bíboros 1920-ban született Nueve de Julióban, olasz emigránsok gyermekeként, és 1998-ban halt meg Rómában. Nagy emberi kvalitású és mély lelkiséggel megáldott ember volt. Állandóan imádkozó édesanyja erős hitet adott neki, amely később a tanulással, olvasással és elmélkedéssel tovább erősödött. Személyiségét a remény és az öröm, valamint a Magnificathoz köthető máriás lelkület jellemezte. Atyai lelkipásztor volt, szelíd, barátságos, határozott, de megértő, munkájában fontos szerepet szentelt a személyes kapcsolatoknak. Számára a kapcsolatok voltak a legfontosabbak: barátságok építése és a másik növekedésének elősegítése a találkozáson keresztül. Különösen szerette a szegénységet, olyannyira, hogy az anyagi javaktól és a gazdagságtól elszakadva élt, mindig az alázat erényét gyakorolva. Közvetítői készsége, amely a Gondviselésre való ráhagyatkozás és a Krisztus követése szellemében élt élet eredménye, felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák medellíni ülésén 1968-ban.

1943-ban szentelték pappá. 1962-ben megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni Zsinat nyitó ülésén, majd a következő évben a szakértők közé nevezték ki. 1964-ben szentelték püspökké, szolgált több egyházmegyében is. A Mar del Plata-i egyházmegye főpásztora volt, amikor 1974-ben VI. Pál meghívta, hogy prédikáljon a Római Kúria lelkigyakorlatán, majd a Vatikánban különböző posztokon teljesített szolgálatot. VI. Pál pápa 1976-ban bíborossá nevezte ki. II. János Pál megerősítette a Szerzetesi Kongregáció prefektusaként. Különösen elkötelezett munkát végzett a szerzetesek zsinati szellemben való megújulásának előmozdítása és támogatása terén. 1984-től a Világiak Pápai Tanácsának elnökeként három prioritást választott: a képzést, a szeretetközösséget és a részvételt. A lengyel pápával összhangban elkötelezte magát az új egyházi mozgalmak előmozdítása és felismerése mellett, de szíve mindenekelőtt a fiatalokhoz húzott. Nevéhez fűződnek az ifjúsági világnapok találkozói, valójában ő volt az egyik megálmodójuk. Életének utolsó éveiben reménnyel vállalt a betegséget, szembenézve az egyre nagyobb szenvedéssel, amit felajánlott – mint írta – „az Egyházért, a papokért, a megszentelt életért, a világiakért, a pápáért és a világ megváltásáért”.

Egy olasz újszülött csodálatos gyógyulása, aki súlyos magzatkori vérszegénységtől és agyvérzéstől, valamint több szervi elégtelenségtől szenvedett, emeli az oltár dicsőségére Maria Costanza Panast, világi nevén Agnese Pacificát. A kislány nagyszülei kérték 1985-ben a közbenjárását. A kapucinus klarissza 1896-ban született Olaszországban, Alano di Piavéban. Maria Costanza nővér több alkalommal is apátnője volt a fabrianói kolostornak, itt halt meg 1963-ban. 1960-ban egy súlyos ízületi gyulladás miatt mozdulatlanságra kényszerült, de az ezzel járó súlyos szív- és légúti problémái ellenére sem hagyta abba a nővéreiért végzett munkáját.

A Jézusról nevezett Szeplőtelen József, világi nevén Aldo Brienza mindössze tizenhat éves volt, amikor egy olyan betegséget diagnosztizáltak nála, ami miatt haláláig ágyban kellett feküdnie. 1922-ben született az olaszországi Campobassóban. Már betegen lépett be a kármeliták világi rendjébe, és áldozatul ajánlotta fel magát a papok megszentelésére. A kármelita hivatást erősen átérezve, különleges kiváltságokkal a Szentszék engedélyezte neki, hogy a sarutlan kármelita rendben tegyen ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. Annak ellenére, hogy családja körében élt, folyamatosan látogatták szerzetestársai és a hívek, akik közül sokan lelki tanácsot kértek tőle. Rendkívüli apostolkodást folytatott, amelyet teljes egészében az ágyból, imában és az Istennek felajánlott szenvedés közepette végzett. Lelki mottója ez volt: „Dolgozni jó, imádkozni még jobb, de Jézussal együtt szenvedni mindent jelent.” 1989-ben halt meg. Imában, eucharisztikus és máriás lelkületben élt. A legnehezebb megpróbáltatásokban is Istenre bízta magát. A családtól kapott pénzzel támogatta az Egyház és a Kármel misszióját.

A jószívűség és a kitartás volt Maria Concetta Santos, rendi nevén Jézus Benigna Victimája (magyarul: Jóindulatú Áldozat) személyiségének jellegzetes vonása, aki 1907-ben született a brazíliai Diamantinában. Mindenekelőtt mesztic származású édesanyja adott neki szilárd hitet. Belépett az Irgalmas Szűzanya Nővéreinek Kongregációjába, ahol különféle szolgálatot végzett, a szegényeknek, az egyszerű embereknek, a betegeknek és a szenvedőknek szentelte magát. Élete során sokáig diszkriminálták a faji előítéletek miatt, néhány szerzetestársa is, ami a megjelenésével és különféle betegségével volt összefüggésben, amelyek közé tartozott az elhízás és a sok szenvedést okozó hormonális zavarok. Fájdalmát sajátos humora és öniróniája segítségével rejtette el, és a kegyelemből merített erőt a nehézségek leküzdéséhez, valamint ahhoz, hogy jó cselekedeteivel továbbra is odaajándékozza magát másoknak. 1981-ben halt meg Belo Horizontéban, emléke még mindig elevenen él a hívek körében, és életszentségének híre az idők során változatlanul megmaradt.

Juana Méndez Romero a spanyolországi Villanueva de Córdobában született 1937-ben. Két nővére nyomdokaiba lépve külön engedéllyel lépett be a Jézus Szíve Munkásai Kongregációba. Tizenhárom évesen tífuszt kapott, ami teljes bénulást okozott neki, csak a fejét és a kezét tudta mozgatni. Mozgásképtelensége ellenére apró varrómunkáknak szentelte magát, sok időt töltött imával, lelki olvasmányokkal. A közösségen belül nem éreztette állapotát, inkább példát adott a keresztre feszített Krisztus iránti nagy szeretetéről. Levelezést folytatott számos misszionáriussal és az elsőáldozásra készülők hitoktatója volt. Elfogadta a fogyatékosságot és annak testi-erkölcsi következményeit, lehetőséget találva benne arra, hogy testvéreinek ajándékozza magát és Istent dicsőítse. Egész életét derűvel élte, Isten jelenlétét erősen tapasztalva. Nem feledkezett meg a felebaráti szeretetről, azon munkálkodott, hogy segítsen a vigasztalásért és tanácsért hozzá fordulók anyagi és lelki szükségletein. 1990-ben hunyt el szülőhelyén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír