A pápa részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a spanyolországi buszbaleset miatt

2016. március 21. hétfő 18:39

Ferenc pápa fájdalommal értesült a súlyos szerencsétlenségről, amely a spanyolországi Freginalsban történt március 20-án, vasárnap, melynek következtében 13 diáklány meghalt. Államtitkára, Pietro Parolin bíboros aláírásával a Szentatya táviratot küldött Enrique Benavent Vidal tortosai püspöknek.

A pápa imádkozik az áldozatok lelki üdvéért és a családtagokért; a sebesülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kíván. A Szentatya Istenhez fohászkodik lelki megnyugvásért és reményért a szeretteiket sirató családok számára.

A baleset miatt kétnapos gyászt rendeltek el Spanyolországban. A diákcsoport öt buszból álló konvoja Valenciából Barcelonába tartott a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű hagyományos tűzijátékünnepen.  Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, az egyik jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült.

„Sajnálom, elaludtam” – a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek. 

Az őrizetbe vett férfi, akiről annyi tudható, hogy 17 éve dolgozik sofőrként az autóbuszokat üzemeltető cégnél, és eddig balesetmentesen vezetett, hétfő délelőtt tett volna tanúvallomást, azonban rosszul lett, és kórházba került. A tragédia helyszínén a sofőrön végzett vérvizsgálat és drogteszt is negatív volt.

A baleset után huszonhárman kerültek kórházba, kilencen súlyos sérüléseket szenvedtek, hármuk állapota kritikus. Az utasok között volt egy magyar egyetemista is, a 24 éves fiú mindkét karja eltört, de jól van. A kórházban meglátogatta őt a magyar külképviselet vezetője – adta hírül az MTI.

A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be a súlyos buszbaleset. Az El País című napilapnak nyilatkozó, a buszon utazó 23 éves holland diák úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antenna3 televíziós csatorna reggeli műsorában elmondta: hat ország diákjai vesztették életüket: hét olasz, két német, egy román, egy osztrák, egy francia és egy üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk még nem zárult le – tette hozzá.

Azokat, akik nem szorultak kórházi ápolásra, egy hotelben helyezték el a baleset helyszínéhez legközelebbi városban, Tortosában. Itt pszichológusok várták őket, hogy segítsenek nekik túljutni az első sokkon, a rendőrök pedig felvették a vallomásukat. Több diákért még az este megérkeztek a szüleik külföldről.

Katalóniában kétnapos gyászt rendeltek el a tragédia miatt. A Barcelonai Egyetem főépületének aulájában pedig már az este kegyeleti helyet rendeztek be, ahol bárki kifejezheti az együttérzését. Már az este rengetegen érkeztek megrendülten, nemcsak tanulók, az egyetemek és a város elöljárói, hanem helyi lakosok is, és virágokat, mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére. Délben ötperces néma főhajtással emlékeztek rájuk.

Forrás: Vatikáni Rádió; MTI

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-egyhaz-nemcsak-joknak-van-hanem-fokepp-rosszaknak
Ferenc pápa: Az egyház nemcsak a jóknak van, hanem főképp a rosszaknak!

A Szentatya szeptember 28-án arról a jelenetről elmélkedett katekézisében, amelyben a kereszten függő Jézus megbocsát az őt gyalázóknak és keresztre feszítőknek, és minden embernek felkínálja Isten végtelen irgalmát.

19:34
veres-andrassal-unnepeltek-gyori-katolikus-egyetemi-lelkeszseg-tanevnyito-szentmisejet
Veres Andrással ünnepelték a győri katolikus egyetemi lelkészség tanévnyitó szentmiséjét

A győr-révfalui Szentháromság-templomban tartották idén a Győri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Szent László Katolikus Szakkollégium hagyományos Veni Sancte szentmiséjét szeptember 13-án.

14:10