A pápai lelkigyakorlat hetedik elmélkedése: Az isteni megbocsátás jövőt nyit előttünk

2016. március 10. csütörtök 18:40

Ermes Ronchi szervita szerzetes március 9-én délután, a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának negyedik napján Aricciában Isten megbocsátásáról és irgalmasságáról beszélt elmélkedésében.

Az evangéliumi idézet, amelyből kiindult, a házasságtörő asszony történetéből való:  „Jézus akkor fölegyenesedett: Asszony – szólt hozzá – hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” (Jn 8,10) Ez arra emlékeztet bennünket, hogy a vádlók és az álszentek tagadják Istent és irgalmasságát.

Aki szeret vádaskodni, mások hibáiban elmerülni, azt hiszi, hogy megmenti az igazságot azáltal, ha megkövezi azokat, akik hibát vétenek. Így támadnak a háborúk, konfliktusok a nemzetek között, de az ellentétek az egyházi intézményekben, a kolostorokban és a hivatalokban is, ahol a szabályok, az előírások kövekké válnak mások megkövezésére – fogalmazott Ermes Ronchi.

A házasságtörő asszonyról szóló evangéliumi történetet évszázadokig mellőzte a keresztény közösség, mert megbotránkoztatta Isten irgalmassága. A házasságtörő asszony nevét nem ismerjük, mindenkit, a halál hatalmasai által eltiport embert képviseli. E hatalmak a nők férfiak általi elnyomását fejezik ki. A „farizeusok” a bűnt teszik az Istennel való kapcsolat középpontjába, de a Biblia nem fétis vagy bálvány, intelligenciára és szívre van szükség megértéséhez. Azok a hatalmak, amelyek nem haboznak felhasználni emberi életeket és a vallást, Istent szembeállítják az emberrel. Ez a vallási fundamentalizmus tragédiája – állapította meg a szerzetes.

Az Úr ki nem állhatja az álszenteket, akik álarcok mögé bújnak, a kétszínűeket, a képmutatókat, a vádaskodókat és az ítélkezőket. A kereszténység lényege éppen az Isten és ember közti ölelésről szól. Nem állnak szembe egymással, az anyag és a szellem átöleli egymást. A betegség, amitől Jézus fél és ami ellen legjobban küzd, az álszentek kőszívűsége. Egy bűnös vagy ártatlan test meggyalázása kővel vagy hatalommal Isten megtagadása, aki abban a személyben él.

A házasságtörő asszony elleni ítélet az ítélkezők álszentsége elleni bumeránggá vált. Senki sem vet rá követ, mert valójában önmagára vetné. Ahol van irgalmasság, ott van Isten – írta Szent Ambrus. Ahol ridegség és szigor van, ott talán jelen vannak Isten szolgái, de Isten nem. Jézus fölegyenesedett a házasságtörő asszony előtt, mint ahogy egy fontos és várt személy előtt tesszük. Fölegyenesedik, hogy közelebb álljon hozzá, és beszél vele. Senki sem szólt hozzá előtte. Története, belső gyötrődése senkit sem érdekelt. Jézus viszont megérti a lelkét. A törékenység az emberiség tanítómestere. Jézust nem a lelkiismeret-furdalás, hanem a szív őszintesége érdekli. Megbocsátása feltétel, záradék, ellentételezés nélküli. Jézus belehelyezkedik minden elítélt és bűnös helyzetébe. Megtöri a negatív láncolatot, amely egy olyan Isten elképzeléséhez kötődik, aki elítél és bosszút áll, igazolja az erőszakot.

Az evangéliumi történet lényege nem az elítélendő vagy megbocsátandó bűn. A középpontban nem a rossz áll, hanem a szívünknél nagyobb Isten, aki nem banalizálja a bűnt, hanem újra elindítja az embert onnan, ahol megállt. Utakat nyit előtte, visszaállítja a helyes útra, segíti, hogy megtegyen egy lépést előre, megnyitja a jövőt. Jézus radikális forradalmat hajt végre, felforgatva a hagyományosan elképzelt rendet, amelynek tetején az ítélkező és büntető Isten áll. Egy meztelen, kereszten függő Isten kerül a helyébe, aki megbocsát. Erre a felkavaró gesztusra van szükség ahhoz, hogy hatástalanítsa azokat a bombákat, amelyeken az emberiség ül. Nem a mindenható Isten ő, hanem a mindent szerető Abba, Atya. Nem figyelmeztető ujj, hanem olyan, amely a szív kövére írja, hogy „szeretlek”. „Menj, és többé ne vétkezzél” – ezek a szavak elegendőek ahhoz, hogy megváltozzon egy élet. Ami előtte volt, már nem fontos. A jövő az, ami számít. A holnapi lehetséges jó többet számít, mint a tegnapi rossz. Isten nem úgy bocsát meg, mint egy feledékeny ember, hanem mint egy megszabadító. A megbocsátás nem jóságoskodás, hanem egy élet újraindítása.

Sok ember úgy él, mint akit belsőleg életfogytiglanra ítéltek, a múlt hibái miatt kialakult bűntudat nyomása alatt. Jézus azonban megnyitja börtönünk ajtaját, leszereli a kínzóeszközöket, amelyekre gyakran mi magunkat és másokat függesztünk fel. Jézus tudja, hogy az ember nem azonos a bűnével. Az Urat nem érdekli a múlt, ő a jövő Istene.

Jézus szavai és gesztusai felszámolják a jók és rosszak, a bűnösök és áldozatok felosztást. Jézus irgalmasságával átvezet minket az etika korlátain. A bűnt meglátó szemet arra kéri, hogy lássa meg a napot. A világosság fontosabb a sötétségnél. A búza többet ér a konkolynál, a jó nagyobb súlyú, mint a rossz – zárta szerda délutáni elmélkedését Ermes Ronchi.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
a-hivatas-muhelyei-veszpremi-foiskola-uj-utakat-keres
A hivatás műhelyei – A veszprémi főiskola új utakat keres

Varga István rektort és Sebestyén József szakvezetőt kérdeztük a veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola jubileuma alkalmából.

2016. december 4. vasárnap
ferenc-papa-akkor-keszitjuk-az-ur-utjat-ha-valtoztatunk-eletunkon
Ferenc pápa: Akkor készítjük az Úr útját, ha változtatunk életünkön!

December 4-én az Angelus elimádkozása előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy Isten országa már most köztünk van, az advent időszaka pedig lelki elmélyedést kíván, életünk felülvizsgálatát és megváltoztatását igényli. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2016. december 4. vasárnap