A papnövendék válaszol – Mire jó a böjt?

Ilyenkor, a nagyböjt derekán sokszor érzem magamon, ismerőseim is mondogatják, hogy kezd múlni a hamvazószerdai elhatározás ereje, kezd nehézzé és „fájdalmassá” válni a böjtölés. Ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy mi értelme a böjtnek.

A válasz: semmi és minden.

A fő kérdés a böjt végzése során az, hogy milyen céllal végzem. Mint sok minden cselekedetünk, úgy a böjt is eszköz és nem cél.

Lehet felfogni a böjtöt úgy is mint egy kiadós méregtelenítő kúrát. Ha a világ szemével tekintünk rá, akkor a böjt a legjobb fogyókúrás módszer. Nem eszek húst, vagy lemondok a nasiról, vagy nem iszom cukros üdítőt. De ha csak ennyi a böjt, akkor tényleg semmi értelme. Ha ennyi a böjt, akkor az tényleg csupán egy méregtelenítő és fogyókúrás módszer.

De mi is az, ami értelmet ad a böjtnek? Miért sanyargatom magam?

Képzeljük el egy pillanatra azt, hogy a nagyböjt egy hatalmas „kirándulás”, amelynek a célja az, hogy megérkezzünk álmaink otthonába, a legjobb barátainkkal/házastársunkkal. Azonban ez a ház negyvennapi járásra van. A hátizsákunkban van kulacs, vannak a túléléshez szükséges eszközeink, a legdrágább túrafelszerelés van rajtunk, és a legprofibb hátizsákot tudhatjuk magunkénak. Kérhetünk GPS-t vagy telefont, amellyel bárkit felhívhatunk, de csak információt kérhetünk, nem kérhetünk kimentést. A táskában találunk élelmet is. Ezzel a felkészültséggel állunk a startvonalhoz.

Az egyetlenegy dolog, ami nincs nálunk, az a víz. Ha vizet szeretnénk, kénytelenek leszünk megtalálni a forrást. De azt garantálják, hogy mindenképpen van forrás. Annyit tudunk róla, hogy egy föld alatti patak valahol a felszínre tör, de hogy hol, azt igen nehéz megtalálni.

Egy dologról dönthetünk, arról, hogy hol szeretnénk végigjárni ezt a kirándulást. Ehhez a döntéshez kötődik egy feltétel is: ha erdős területre szeretnénk menni, akkor kapunk bakancsot, de ha a pusztában, esetleg a sivatagban szeretnénk kezdeni a kirándulást, akkor sajnos mezítláb kell mennünk.

Mi a lényege ennek a túrának? Az út, amit végigjárok, a böjti időszak. Az erdő olyan böjt, amit csupán méregtelenítő kúrának fogok fel, míg a sivatag olyan lemondás, amivel meg kell küzdenem a nagyböjt minden napján.

A forrás, amit a túléléshez meg akarok találni, Jézus Krisztus maga. Megkaphatok minden segítséget, ezeket rejti a táska; lehet millió meg egy lelki olvasmány vagy imádság nálam… Ha ezeket nem a forrás megtalálásához használom, akkor teljesen értelmetlenek.

A telefonon felhívható személy a lelkivezetőm, a pap, vagy az a valaki, akitől lelki tanácsot szoktam kapni. Ő tud segíteni abban, hogy merre menjek, de ő se tudja pontosan, hogy az a forrás, amit én keresek, ami az én forrásom, az merre van. Egy irányt tud mondani, de milliméternyire pontos helyet nem.

Az egyetlen választás, ami tényleg az enyém, az a helyszín. Az erdőben lehet rajtam bakancs, de az avarban, a fák között szinte lehetetlen megtalálni a forrást. A sivatag keményebb kihívás, viszont itt nincs, ami zavarja a látást, messzebb ellátok, igaz, sokkal fájdalmasabb a tűző nap, a talpamat égető homok és a szomjúság. Az erdőben a fák a rossz szokásaink, a rövidebb utak, az érdekdöntéseink. Ezek miatt szinte lehetetlen megtalálni a forrást. Tény, hogy sokkal könnyebb előre jutni a puha mohán, főleg cipőben, de negyven napot nem hinném, hogy bárki is kibírna víz nélkül.

Ezzel szemben a pusztában nincsenek fák, csak sík vidék. Sokkal könnyebb észrevenni, hogy hol bukkan a felszínre az a búvópatak. Ha hajlandó vagyok lemondani a saját érdekeimről azért, hogy megtaláljam Krisztust, akkor sokszor nehezen, kínkeservesen fogok előre haladni, de sokkal messzebbről észre fogom venni a forrást és a célomat.

Tehát mi értelme a böjtnek? Az tőlem függ. Attól lesz értelme, ha valóban Krisztust akarom megtalálni, és nem csupán egy negyvennapos méregtelenítő kúrát akarok végigcsinálni.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír