A Szatmári Egyházmegyében már januártól lesznek a házasság hetéhez kapcsolódó programok

Külhoni – 2017. január 20., péntek | 9:55

A házasság hete idén többek között koncerttel, filmvetítésekkel, előadásokkal, szentmisével és szentségimádással várja a házaspárokat.

A szatmári püspökségi világiak irodája, a Házas Hétvége mozgalom, valamint a különböző plébániák és parókiák szervezésében idén is megünnepelik a házasság hetét. Bár a megnyitó február 5-én lesz a szentmisék és istentiszteletek keretében, már január 25-én ajánlják Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zenepedagógus koncertjét a Dinu Lipatti Filharmónia épületében, illetve február 2-án egy közös filmnézést a székesegyház plébániájának Szent István termében.

Filmvetítés és azt követő beszélgetés a programsorozat során ugyanott február 6-án és 7-én is lesz, de később előadást is tartanak – Orosz István görögkatolikus parókus és felesége, Rita az egész hét mottójául is szolgáló Veled kiteljesedve címmel osztja meg gondolatait február 9-én este hattól – a székesegyház plébániájának dísztermében. Imádkoznak a házasokért és szentségimádáson vesznek részt a plébániákon február 10-én, másnap házas-családos farsang lesz, február 12-én, vasárnap pedig a házasok szentmisében történő megáldásával zárul a hét. Ám ezután is ajánlanak még a résztvevőknek két programot, így vasárnap estére Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című alkotását Rappert-Vencz Stella előadásában a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Játékszínében, és február 14-én, kedden egy közös romantikus vacsorát az egyik szatmárnémeti vendéglőben.


A házasság hete nem létezhet Szatmárnémetiben házas kalandtúra játék nélkül, amelyre a Szatmáriegyházmegye.ro oldalon található linken elérhető formanyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria