A valóban boldog asszony – Szűz Mária mennybevételének ünnepe: Nagyboldogasszony

Nézőpont – 2017. augusztus 15., kedd | 11:40

Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva Lápossy Péter írását adjuk közre, mely a Pécsi Egyházmegye honlapján jelent meg.

Valóban méltó volt, hogy a Szent Szűz mentes legyen „a sír enyészetétől, hiszen szeplőtelen szüzességében ő hozta világra emberré lett Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust” – hangzik el az ünnep prefációjában. A mennybevétel hagyományát egyéb szövegek mellett a prefáció forrása, Szárdeszi Melitón homíliája is megőrizte. A nyilvánvalóan nem történelmi hűségű, de mégis az Egyház hitét kifejező történet részletesen leírja, hogyan hal meg Mária az erre az eseményre csodálatos módon összegyűjtött apostolok körében, és hogy ők hogyan viszik temetése helyére nagy ünnepélyességgel az angyalok éneke közepette. A temetést követően viszont megjelenik Jézus, és miután Mihály arkangyal elhengeríti a követ a sírról, „így szól az Úr: »Kelj fel, Kedvesem, Szépségem, ki nem vetted magadra a nemzésből eredő romlást, ki nem szenveded el sírodban a test felbomlását!« Mária azon nyomban feltámadt sírjából, áldotta az Urat, az Úr lábaihoz borult: »Uram, én nem tudok tenéked eléggé hálát adni megszámlálhatatlan áldásodért, amit nékem, a te szolgálódnak adni méltóztattál. Mindörökre áldott legyen a te neved, világ Megváltója, Izrael Istene!…« Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába.”

Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az Istenszülő elszenderedésének (görögül: koimészisz, latinul dormitio) ünnepe a 6. században már az egész Keleten elterjedt. A római naptárba a 7. században került be, itt a 8. századtól Assumptio beatae Mariae Virginisnek (a Boldogságos Szűz menybevételének) nevezték.

De mit is mond nekünk ez az ünnep? Az ünnep magyar neve, Nagyboldogasszony, igen szemléletes, hiszen itt valóban a teljesen boldog asszonyt ünnepeljük, aki egészen közelről találkozhatott az Istennel. A méhében hordozhatta őt, most pedig egyesülhetett vele a mennyei dicsőségben. Nagyboldogasszony ünnepén együtt örvendhetünk Máriával, akinek öröme teljessé lett azáltal, hogy a halálon győztes fiával örökre együtt lehet az Isten örök szeretetközösségében.

Az ünnep hivatalos neve viszont talán pontosabban fejezi ki az ünnep tartalmát: Szűz Mária mennybevétele. Nagyon fontos különbség, hogy nem mennybemenetelről beszélünk, mint Jézus esetében, hanem mennybevételről. Jézus mint Isten ugyanis maga ment a mennybe, sőt ő mint minden üdvösség forrása, maga nyitotta meg az utat oda. A Szűzanya viszont az üdvösségnek nem forrása, hanem elsősorban befogadója. Úgy is szoktak róla beszélni, mint az elsőként megváltottról. Ő az isteni kegyelem befogadásának legtökéletesebb példája, aki a legteljesebb módon tudott együttműködni ezzel a kegyelemmel. Benne azt szemlélhetjük és ünnepelhetjük, hogy mire lehet képes az isteni kegyelem az ember életében, ha teljesen együttműködik vele. Loyolai Szent Ignác egyik mondásának igazságát is Máriában láthatjuk a legteljesebb módon: „Csak kevesen sejtik, hogy Isten mivé alakítaná őket, ha teljesen átengednék magukat neki”.

Ebben az ünnepben is úgy áll Mária előttünk, mint aki teljesen és tökéletesen be tudta fogadni azt a kegyelmet, amit Isten készített számára. Így juthatott el arra a dicsőségre, amiben a mennyben része lehet, és amit Nagyboldogasszonykor ünnepelünk. Nem lázadt, és nem mondogatta, hogy ő másképpen képzelte el, hanem tudta befogadni azt, amit az Úr neki adni akart, valóban teljesen át tudta adni magát neki. Amikor tehát ezen az ünnepen Máriára tekintünk és látjuk az ő dicsőségét a mennyben, nem szabad elfelejtenünk az utat, amelyet végigjárt életében.

Minden Mária-ünnep a Szűzanya életének egy állomását, vagy az ő, a Megváltás művében betöltött szerepét állítja elénk valamilyen szempontból, de ezek soha nem teljesen elválaszthatóak egymástól. Nem ünnepelnénk Szűz Mária istenanyaságát, ha nem lett volna az angyali üdvözlet, ahol ő igent mondott Isten tervére az ő életében, és ugyanígy nem ünnepelhetnénk mennybe való fölvételét sem, ha nem lett volna egész életében hűséges ehhez az isteni tervhez. Máriában mindig együtt áll az isteni kegyelem ereje és az ő igenje. Az Úr kegyelmekkel halmozta el, különleges feladatra választotta ki, minden bűntől megóvta fogantatásától kezdve, de mindez nem lehetett volna hatékony, ha nem lett volna ott az ő készen állása és teljes, feltétel nélküli befogadása, hogy együttműködjön Isten erejével.

Mária és mennybéli megdicsőülése egyben „az Egyház megdicsőülésének kezdete és példaképe, zarándok népednek pedig vigasztalása és reménye” (ahogyan az ünnep prefációjában is imádkozzuk). A Szent Szűzben nem csak őt magát ünnepeljük, hanem mindig az egész Egyházat is, mint annak kezdetét és tökéletes példaképét. Ez azt jelenti, hogy az ő különleges küldetésén kívül, hogy a Megváltó anyja legyen, mi mindannyian, akik az Egyház tagjai vagyunk, ugyanarra vagyunk meghívva, ahova Mária eljutott. Ugyanaz a mennyei dicsőség vár ránk, amit most benne ünnepelünk. Ez persze azt is jelenti, hogy egy, az övéhez hasonló, az Isten szavára odafigyelő és azt mindig egyre teljesebben befogadó életre vagyunk meghívva. A Szűzanya a megdicsőült Egyház, vagyis annak minden üdvösségre jutott tagjának képe és mindnyájunk tökéletes követendő példája. A mennybe felvett Szűz képe vigasztal, és erősíti reményünket, hogy minket is vár az ő Szent Fia, Jézus, hogy magával vigyen, oda ahol Ő van, vagyis az Atya országának dicsőségébe és örömébe.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria