A Veszprémi Főegyházmegyébe érkezett az eucharisztikus kongresszus missziós keresztje

Hazai – 2018. április 18., szerda | 18:48

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje országjáró körútja során április 14-én megérkezett a Veszprémi Főegyházmegyébe. Az érsekségben a keresztet először a sümegi Urunk mennybemenetele-plébániatemplomban fogadták, ahol április 18-ig kereshették fel a hívek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szombaton az ünnepélyes fogadás után az esti szentmisét Reisz Pál ferences szerzetes, a sümegi rendház házfőnöke mutatta be. Beszédében a Szent Keresztről mint megváltásunk eszközéről elmélkedett.

Vasárnap reggel Nagy József kanonok, plébános homíliájában Jézus keresztjének ószövetségi előképeit mutatta be és beszélt Jézus keresztjének missziójáról.

A szentmise után kereszthódolat következett, majd a délelőtt folyamán szentségimádáson vehettek részt a hívek. Szentségimádási órát vállaltak a Ferences Világi Rend sümegi közössége, az egyházközségi képviselő-testület, a helyi rózsafüzér-társulat, valamint a bibliakör tagjai.

Az esti szentmise résztvevői szintén kifejezték hódolatukat a kereszt előtt.

Hétfőn a reggeli szentmise szónoka Rédey János sümegi származású nyugalmazott plébános volt. A nap folyamán a helyi diákok rótták le tiszteletüket a kereszt előtt.

Kedden a reggeli szentmise után rózsafüzér ájtatosság és rövid szentségimádás volt, majd bemutatták azon szentek életét, akiknek ereklyéjét elhelyezték a missziós kereszten. A hívek kérték a magyar szentek közbenjárását hazánk lelki megújulásáért.

Szerdán, a reggeli szentmisét követő imaóra után búcsúztatták el a missziós keresztet.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria