
A Magyar Testvéri Börtöntársaság 14 éve működő, a fogvatartottakkal, és családjaikkal foglalkozó szervezet. Nem csak a börtönlátogatásra és a gyermekek karácsonyi ajándékozására szorítkozik, célja, hogy a családgondozás és a fogvatartottak utógondozása intenzívebb legyen. A hatékonyabb működést elősegítése érdekében egy ernyő szervezet – az Angyalfa-hálózat –elindítását kezdeményezte, amelyben több, hasonló feladatot ellátó alapítvány vesz részt, így a Tessedik Sámuel Alapítvány, az Angyalfa Alapítvány, a Magyar Börtöntársaság Alapítvány, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete és a Wichern Alapítvány. Az ernyőszervezet munkájához a NCA-tól (Nemzeti Civil Alap) kapott támogatást.
A munka elindulása után lehetőség nyílik arra, hogy a családok beépüljenek a helyi gyülekezetekbe és így jobban működjön a rendszeres kapcsolattartás is. A fogvatartottak gyermekeit, nemcsak nyáron, hanem ősszel és tavasszal is tudják majd táboroztatni. Összességében egy olyan hálózat épülhet ki, amely lefedi a fogvatartottakkal és családjaikkal való szociális és lelki problémák gondozását.
Az Angyalfa-hálózat a munkához szívesen fogad mindenféle segítséget, hozzájárulást. Advent közeledtével, pedig a legaktuálisabb feladat elvégzéséhez, a Minden gyermeknek jár ajándék karácsonyra mottójú ajándékozási programjukhoz is köszönettel, fogadnakk bármilyen tárgyi adományt.
A felajánlásokat december 2-ig várják, az adományokat el tudják szállítani
Cím: 1086 Budapest, Dobozi utca 21.
Tel.: (20) 824-6907
Magyar Kurír