Arcképek az Ószövetség magyarázatának történetéből – bibliatudományi előadás az ELTE bölcsészkarán

2016. március 17. csütörtök 17:40

Az „Írás arcai” bibliatudományi sorozat harmadik előadását március 16-án Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem Ószövetségi Tanszékének professzora tartotta. Az alábbiakban az előadó rövid összefoglalóját közöljük.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Vajon nem luxus kutatástörténettel foglalkozni? Nem lenne helyesebb inkább előre­tekinteni, és a jövőbeli kutatást elővételezni? Hosszú tanári évek tapasztalata mondja azt, hogy nem; a múlt kutatása elengedhetetlen, hogy magát a tárgyat megértsük. A különböző korokból származó különböző kutatási eredmények gyakran kétszáz év távolából összekeverednek, s ez esetben érthetetlen és használhatatlan masszát ered­ményeznek. A múlt kutatásának helyes megértése ugyanakkor azt is előrevetíti, hogy milyen eredményeket várhatunk el a jövőtől.

Az „arcképek” kifejezés annyit jelent, hogy az előadásban néhány tudósra koncentráltunk, de példá­jukon egy-egy korszak gondolkodását, előrelépését kívántuk megragadni. Bemutatá­sunk egyrészt arra irányult, hogy milyen szellemi háttérrel rendelkeztek a kutatók, amely nemcsak az övék, de művük kortárs olva­sóinak is befolyásolta a gondolkozását. Ugyanakkor arra is irányítottuk figyelmünket, hogy mi volt az a belső logika, ami a kutatást előre mozdította – a két erővektor eredőjeként próbáltuk értelmezni az egyes kutatási eredményeket.

A 18. századból Jean Astruc példáján azt mutattuk be, hogy az addigi szellemtu­dományok működése, jelesül az egymás műveiből történő tanulás hogyan szolgált modellként, amikor a Jahwista és az Elóhista korábbi dokumentumait feltételezte Mózes öt könyvének előállásakor. Jóllehet Astruc még csak megfigyeléseket tett és óvatos sejtéseket fogalmazott meg, a század végére kialakult a dokumentum-elmélet. Főként Karl David Ilgen munkájában láttuk, hogy a kor dokumentum-keresése, illetve a görög és római vallástörténet modelljei mennyire befolyásolták a jénai professzort, amikor feltételezte, hogy a Pentateuchosban megtalálható dokumentumok a jeruzsá­lemi templomi levéltárban őrzött iratok voltak, amiket később összeszerkesztettek.

A 19. században stabilizálódott, de sokszor modifikálódott is a dokumentum-elmé­let; főként Julius Wellhausen munkássága révén sikerült ezeket a dokumentumokat elhelyezni Izrael történetében és vallásának fejlődésében – ez határozta meg hosszú ideig a kritikai bibliatudományt. A század végén, de főként a 20. század elején azon­ban egy új lendületet vett a tudomány, főként Hermann Gunkel és a germanisták párbeszéde által: a formakritika a bibliamagyarázat új lehetőségeit nyitotta meg, hiszen nem csak irodalmi analízist adott, hanem a műfajok élethelyzetének meghatározása által szociográfiai behatárolásra is lehetőséget nyújtott. A forma- és műfajkritika az újon­nan felfedezett ókori keleti szövegek és a bibliai formák összehasonlítása révén helyes útra terelte a szövegek interpretációját.

A század közepére általánosan elfogadott lett azonban egy még újabb módszer, amit tradíciókritika néven ismerünk. Ismét a régi ismeretek új fénybe helyezéséről volt szó, s ezúttal a Szentföld alapos ismerete volt a haladás mozgatórugója: az Albrecht Alt által fémjelzett territoriál-történeti módszer ugyan először még Palesztina jellegzetes geopolitikai helyzetére utalt, jelesül a térség feldaraboltságára. Viszont amikor ennek mintájára képzelte el Alt a tradíciók képződését, s a lokális hagyományt szembeállí­totta a könyvek átfogó szerkesztésének teológiájával, akkor egyszerre követte Hermann Gun­kel módszerét, s ugyanakkor előremutató is volt. Olyan kiváló tanítványai, mint Martin Noth, illetve Gerhard von Rad egyrészt az Izrael története, másrészt az ószövetségi teológia területén tették gyümölcsözővé ezt a módszert.

A régi módszerek említése azért fontos, mert az újabbak gyakran ezeknek kombiná­ciói: ma is gyakorlatban vannak tehát. Ugyanakkor pedig előre is mutatnak, s a jövő kutatásának útjait is fölvázolják.

Az előadásban vizsgált kérdésekről olvashatnak az érdeklődők Karasszon István Az Ószövetség regénye: Sugárutak és zsákutcák a kutatástörténetben című kötetében, mely a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a L’Harmattan kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben.

A bibliatudományi sorozat következő előadását Kőszeghy Miklós, a PPKE BTK Ókortörténeti Tanszékének vezetője tartja 2016. március 30-án Kövek és betűk – bibliaértelmezés és palesztinai régészet címmel.

Fotó: Lambert Attila

Karasszon István/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat
babel-balazs-ersek-latogatasa-kecskemeti-wojty-kozpontban
Bábel Balázs érsek látogatása a kecskeméti Wojtyła-központban

Csaknem napra pontosan tíz éve, 2006 júliusában nyílt meg a Karol Wojlyła Barátság Központ, mégsem ennek megünneplésére, hanem Mária Magdolna ünnepe és egy szobor megáldása alkalmából gyűlünk össze Kecskeméten július 22-én, pénteken délelőtt.

2016. július 23. szombat