Átadták a „Világ Igaza” díjakat

Az eseményen jelen voltak az ünnepelteken kívül neves egyházi személyiségek is, köztük Erdő Péter bíboros és a záróbeszédet elmondó Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.

A kitüntetésben olyan nem zsidó emberek részesülnek, akik a holokauszt idején üldözötteket mentettek, sokszor saját életük kockáztatásával. Az 1953-ban alapított Jad Vasem Intézet eddig 24 országból mintegy 22 ezer önzetlen ember életmentő tevékenységét ismerte el ilyen módon. Magyarországon a mostani díjátadásig 650 embernek ítélték oda a „Világ Igaza” kitüntetést, akik keresztényként a zsidó üldözöttek mellé álltak, és segítették őket.

Megnyitó beszédében Aliza Bin-Noun a holokausztról szólva figyelmeztetett rá, hogy az „erkölcsi és emberi dimenziók növekvő hiánya esetén a tudomány és a technika a szisztematikus, ipari mészárlást, nem pedig az emberi jólétet szolgálja”. Katasztrófához vezet az is, ha embereket fajtájuk, vallási felekezetük, bőrszínük szerint különböztetnek meg hátrányosan. Ugyancsak fontos felismerés az is, hogy „a szenvedés maga automatikusan nem késztet szolidaritásra”. Felidézte a protestáns teológus, Martin Niemöller híres aforizmáját, aki rámutatott, miért fontos, hogy kiálljunk egymás mellett a bajban.

Az Újvidékről származó Tomi Lapid, egykori izraeli igazságügy-miniszter elmondta, mennyire izgatottan várta a mostani találkozást azokkal, akik zsidókat mentettek, s hozzátette: apjának, akit Auschwitzba deportáltak, sajnos nem volt ilyen találkozásban része. Hozzátette: „az embermentők olyan keresztények voltak, akik a humanizmus zászlóvivői, s büszke lehet rájuk Magyarország.” Magyarázatul, hogy egy maroknyi ember miért szállt szembe a nácizmussal, Babits Mihályt idézte: „mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

Sólyom László köztársasági elnök szerint a mostani hivatalos aktus mélyebbre világít a történelembe, a Jad Vasem-díj újra összekapcsolja az üldözötteket és megmentőiket. A háború szörnyűségei után azonban egy olyan kor jött el nálunk, amely nem értette meg a holokausztot, a hősök és a megmenekültek sokáig nem beszélhettek arról, amit átéltek. Tanulságuk az, hogy a legnagyobb szorongattatásban is ott a vigasz, hogy a gonosz uralma sosem tart örökké.

Ezt követően került sor a kitüntetések átadására, s közben felidézték az egyes mentőakciók részleteit, és azt is, mi lett a résztvevők további sorsa. Miután Aliza Bin-Noun és Tomi Lapid a még élő hősöknek vagy hozzátartozóiknak átadta az emlékplaketteket, a megmentők nevében Tátrai Jánosné, Csertán Gizella köszöntötte az egybegyűlteket. Azokról a vészterhes időkről szólva, mikor emberéletek megmenekülése függött tőle és családtagjaitól, azt mondta: az üldözöttek sorsa összeforrott megmentőikével. „Õk csak akkor élhetnek, ha mi is élünk. Õk csak akkor érik meg a holnapot, ha mi is megérjük. Gondolkodni nincs idő.” A háború előtt hívő katolikusként egy zsidó család boltjában dolgozott, s ott ismerte meg az üldözötteket, s természetesnek vette, hogy mindenben gondoskodjék róluk. Jó kapcsolatuk az elmúlt 63 évben sem szakadt meg, s mint elmondta, ma is gyakran összejárnak. A megmenekültek részéről Weisz Éva Marianna mondott köszöntőt. Megmentőire emlékezve azt emelte ki, hogy „igaz emberek voltak, akik a második világháború borzalmai ellenére megkísérelték megállítani a pusztítást, és életük kockáztatásával bebizonyították, hogy minden helyzetben lehetséges emberként viselkedni.” Bár nem ismer mindenkit személyesen, de teljes szívéből mondott hálás köszönetet minden kitüntetettnek, azokra emlékezve, akik az ő életét megmentették.

Végül Schweitzer József nyugalmazott főrabbi mondott beszédet és kaddist. Ozeás (Hóseás) prófétát idézve: „Mert egyenesek az Örökkévaló útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.” (Oz 14,10) A legnagyobb üldözések közepette is mindig akadtak, akik a kiszolgáltatottak segítségére siettek. Ilyen volt a főrabbi szerint a védenceiért még a vértanúhalált is vállaló Salkaházi Sára szociális testvér. A „Világ Igazai” kifejezéssel a Misnára utalnak az alapítók. Aki közéjük tartozik, már lélekben részesül az isteni jutalomban, s az Úr glóriájának fényessége hull rá. Schweitzer József mint személyes átélője a borzalmaknak, arra kérte a meghívottakat, hogy emeljék szívüket a Magasságbelihez, és imádkozzanak a még élő, és a már meghalt hősökért. A holokauszt utáni zsidó liturgiában a hívők a zsidókat mentő embereket is úgy magasztalják, mint tulajdon rokonaikat. Zárásul elimádkozta a „Jiszgádál vö jiszkádás…” kezdetű gyászimát, majd a jelenlévők elénekelték a magyar és az izraeli himnuszt.

Magyar Kurír