Az életszentség útja „elevenebbé és emberibbé” tesz – Közzétették Ferenc pápa új apostoli buzdítását

2018. április 10. kedd 15:34

Április 9-én mutatták be a Szentatya legújabb apostoli buzdítását, melynek címe: „Gaudete et Exsultate [Örüljetek és ujjongjatok] – az életszentségre szóló meghívás a mai világban”. Ferenc pápának ez már a harmadik apostoli buzdítása.

Az első az Evangelii gaudium (az evangélium öröméről) 2013-ban, a második, az Amoris laetitia (a családban megélt szeretet öröméről) 2016-ban jelent meg. Miként láthatjuk, mindhárom dokumentum központi fogalma az öröm, az örvendezés. A Szentatya szüntelenül az örömben megélt keresztény életre buzdít, személyes példáján és tanításán keresztül is.

A dokumentumot Angelo De Donatis érsek, a Szentatyának a Római Egyházmegye számára kinevezett általános helynöke, Gianni Valente újságíró és Paola Bignardi, az olasz Actio Catholica korábbi elnöke mutatta be. (A sajtótájékoztatóról most is élő videoközvetítés volt, amely visszanézhető a Vatican News Youtube-csatornáján.) A Szentszék azonban most első alkalommal a technika és a közösségi háló lehetőségeit kihasználva egy videoklipet is készített az apostoli buzdítás reklámozására (ez a video-spot a Vatican News Twitter-oldalán jelent meg, de már a Youtube-on is több nyelven elérhető).

A szöveg nem túl hosszú, körülbelül egyharmada az előző két buzdítás hosszúságának; 5 fejezetből, 177 pontból (és 125 lapalji jegyzetből) áll. Miként már megszokhattuk, Ferenc pápa nemcsak pápai, szentszéki, zsinati megnyilatkozásokat idéz, nemcsak híres szentek írásaira hivatkozik, hanem idéz teológusokat, mint például Hans Urs von Balthasar Teológia és életszentség című híres tanulmányát, valamint egyes püspöki konferenciák szövegeit is: hivatkozik például az új-zélandi (18), nyugat-afrikai (33), kanadai (99), indiai (156) püspökökre.

Ferenc pápa már rögtön a szöveg elején hangsúlyozza, hogy ez a körlevél nem „meghatározásokkal és megkülönböztetésekkel teli tudományos értekezés vagy az életszentséghez vezető eszközökről szóló elemzés” (2), hanem egy közérthető, buzdító levél, amely fel akarja hívni figyelmünket az életszentségre szóló meghívottságunkra, „a mai korban, annak veszélyei, kihívásai és kedvező lehetőségei között” (2), de nemcsak az értelmünkhöz kíván szólni, hanem szeretne személyesen is megszólítani, egzisztenciálisan elérni minket. A dokumentum tehát egy minden embernek szóló meghívás a szent életre, pontosan ez a címe az I. fejezetnek: Meghívás az életszentségre. Mivel mi ösztönösen a kanonizált szentekhez kötjük az életszentséget, mindig szükség van annak hangsúlyozására, hogy minden ember meghívást kapott rá. Ferenc pápa is ezt teszi. Azt írja, hogy szereti látni, ahogyan jelen van az életszentség Isten népében: „a szülőkben, akik nagy szeretettel nevelik gyermekeiket, a férfiakban és nőkben, akik dolgoznak, hogy megkeressék a mindennapi kenyeret, a betegekben, az idős korukban is mosolygó szerzetesnővérekben” (7). Az életszentség sokszor mellettünk, a „szomszédságunkban” van jelen, a „közelünkben élőkben, akik Isten jelenlétét tükrözik vissza”, vagy egy francia író, Joseph Malègue (1876–1940) szavával úgy is mondhatjuk, hogy az Egyház szentségét „a szentség középosztályában” fedezhetjük fel (7).

Hangsúlyozza, hogy az életszentség „az igazi élet, az a boldogság, amelyre teremtettünk” (1). Nem lelkesíthet minket a középszerű életvitel, a megülepedettség, a vegetálás, egy olyan életmód, amelyben nincsenek magas eszmények és következetes, szilárd jóra törekvés (1). Az életszentség teszi széppé, értelmessé, ízessé az életet. Olyan úton járás, amely „elevenebbé és emberibbé” tesz minket (32). Ez egy bátor, az életet, az emberi együttélést humanizáló út, melyet Krisztus követésében, Isten országának építésében kell járnunk – mondta De Donatis érsek. Az életszentség útja ugyanakkor mindig egyéni, Isten személyre szabott, egyedülálló útra hív mindannyiunkat. Házas emberként, szülőként, munkásként, tanárként, szerzetesként kell szentté válnunk (14).

Mindezt rendkívül közvetlen hangvételben, könnyen érthetően, példákat hozva mondja el a Szentatya. A 7. pontban például az életszentséget mint a „kis gesztusok útját” mutatja be: „Ha például egy asszony kimegy a piacra bevásárolni, ott találkozik az egyik szomszédasszonnyal, és elkezd beszélni, elkezd másokat kritizálni, de egy ponton azt gondolja magában: »Nem, nem mondok rosszat senkiről«, ez már egy lépés az életszentség felé. Aztán, otthon, a fia kéri, hadd mondhassa el neki az elképzeléseit, ő pedig fáradtan ugyan, de melléül, és türelmesen, szeretettel végighallgatja, az egy újabb szentté tevő jócselekedet. Aztán rátör az aggódás valamiért, de eszébe jut Szűz Mária szeretete, előveszi a rózsafüzért, és hittel imádkozik, ez a szentség egy további ösvénye. Aztán elmegy otthonról, találkozik egy szegénnyel, megáll, és szeretettel elbeszélget vele, ez is egy újabb lépés előre.” (16)

A II. fejezet az életszentség két nehezen észrevehető, ravasz ellenségéről, a modernkori gnoszticizmusról (36–46) és pelagianizmusról (47–61) szól, melyekről néhány héttel ezelőtt a Hittani Kongregáció is kiadott egy rövid, tisztázó levelet (Placuit Deo, 2018. február 22.). A pelagianizmus szerint Krisztus csak jó példát mutatott nekünk, az emberi akaratot nem sebezte meg a bűn, és a magunk erőfeszítésével, Isten segítsége, kegyelme nélkül is elérhetjük céljainkat. A gnoszticizmus pedig azért veszélyes, mert a keresztény hitet nem Isten és ember között megvalósuló eseményként, hanem értelmi igazságként, az élet konkrétságától elvonatkoztatott tanrendszerként fogja fel.

A tévutak, a veszélyek ismertetése után Ferenc pápa a követendő utat vázolja fel a III. fejezetben: A Mester fényében. Azt javasolja, hogy magától, Jézustól tanuljunk, ő ugyanis csodálatos egyszerűséggel fogalmazta meg, mit jelent szentnek lenni, amikor az ún. boldogságokról beszélt (vö. Mt 5,3–12; Lk 6,20–23), ezek adják ugyanis a keresztény ember „személyazonosító igazolványát” (63). A Szentatya egyesével ismerteti a boldogmondásokat, és mindegyikhez életszerű példákat, jó tanácsokat is megfogalmaz (63–109). A 98. pontban például így ír: amikor látom, hogy valaki a szabad ég alatt alszik a hidegben, azt gondolhatom, hogy ez csak egy kellemtelen alak, egy semmirekellő bűnöző, egy a lelkiismeretemet zavaró tényező, a politikusok által megoldandó probléma, mocsokban él, és még a közterületet is bepiszkítja, de másképp, a hitemmel összhangban és a szeretet által vezérelve is reagálhatok: „felismerem, hogy ő egy velem azonos méltóságú emberi lény, az Atya által végtelenül szeretett teremtmény, Isten képmása, Krisztus által megváltott testvér; ezt jelenti kereszténynek lenni!”

A IV. fejezet az életszentség néhány mai jellemzőjéről szól. A mai kultúrában öt nagy veszély van jelen: ideges és erőszakos aggódás, nyugtalankodás; negatív életszemlélet és szomorúság; kényelmes, önző, fogyasztásra berendezkedett tespedtség; individualizmus; valamint Istennel való találkozás nélküli hamis vallásossági formák (111). Ezekkel szemben fogalmazza meg az Isten és felebarát iránti szeretet kifejeződésének ma igencsak fontos öt formáját: a nehézségek elviselése, türelem és szelídség (112–121); öröm és humorérzék (122–128); merészség és buzgóság (129–139); a szentség közösségben megélt jellege (140–146); kitartó imádság (147–157).

Az V. és egyben utolsó fejezetben (Küzdelem, éberség és megkülönböztetés) a Szentatya arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég harcolni a középszerűvé tevő világiasság ellen, de nem elég harcolni saját törékenységünkkel és rossz hajlamainkkal szemben sem, hanem fel kell vennünk a harcot a gonoszság fejedelmével, a sátánnal szemben is (159), aki nem pusztán „mítosz, ábrázolás, szimbólum, kép vagy eszme” (161). Ezen kívül küzdenünk kell magunkban a lelki romlottság (korrupció) ellen (164–165), és szüntelenül gyakorolnunk kell a megkülönböztetés képességét, hogy tudjuk, mi jön Isten Lelkétől, és mi jön a „világtól”, mi jön a sátántól (166). A megkülönböztetéshez pedig, bár felhasználhatjuk hozzá emberi ismereteinket (pl. a pszichológia, a szociológia eredményeit) és bölcsességünket, rászorulunk Isten kegyelmére, a Szentlélek megvilágosító segítségére (170–171).

Levelének végén azt írja Ferenc pápa: „Kérjük, hogy a Szentlélek ébresszen bennünk erős vágyat arra, hogy szentek legyünk, Isten nagyobb dicsőségére, és bátorítsuk egymást eme szándékunkban. Így olyan boldogságban lesz részünk, amelyet a világ nem vehet el tőlünk.” (177)

Ferenc pápa tehát elődeihez hasonlóan az életszentségre szóló egyetemes meghívást, a keresztény életszentség eszményét (melynek a II. vatikáni zsinatnak az Egyházról szóló Lumen gentium kezdetű konstitúciója külön fejezetet szentelt, 39–42.) nem az emberi, e világi élettől elidegenítő, boldogtalanná tevő útként, hanem épp ellenkezőleg az e világi élethez hű maradó, azt szenvedélyesen szerető, örömteli és boldoggá tevő útként mutatja be.

Az apostoli buzdítás sajtótájékoztatójának külön érdekessége volt négy személy tanúságtétele, akik már előre elolvashatták a dokumentumot, és lehetőséget kaptak, hogy elmondhassák, személyesen hogyan hatottak rájuk Ferenc pápa gondolatai: Adam Hincks kanadai jezsuita diakónus, asztrofizikus; Veronica Polacco olasz színésznő, filmrendező, aki nemrég lett katolikus; Mohammad Jawad Haidari afgán muszlim menekült, aki a La Sapienza római egyetemen „vallás és kulturális közvetítés” szakon szerzett mesterdiplomát; végül a francia Josepha nővér, a Jeruzsálemi Testvéri Közösség tagja.

Fotó: Vatican News, Ncregister.com

Tőzsér Endre SP teológus/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-uzenete-hivatasok-55-vilagnapjara
Ferenc pápa üzenete a hivatások 55. világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapján, idén április 22-én tartjuk a papi és szerzetesi hivatások világnapját. Ferenc pápa ez évi üzenetének témája: Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását.

2018. április 21. szombat
a-biblia-uzenete-jo-pasztor-es-jo-nyaj
A jó pásztor – és a jó nyáj…

Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az olvasmányokhoz (ApCsel 4,8–12; 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18)

2018. április 21. szombat