Az Eucharisztia tisztelete 164/2.

A szabadulás ünnepének emlékezete nem csak egy adott történelmi eseményt foglal magába, hanem az események misztikus kapcsolatát. Az Eucharisztia ünneplése bevonzza, szabatosabban fogalmazva a jelenbe hozza a kivonulás eseményének történéseit, az utolsó vacsora, a kereszt és a feltámadás történelmi eseményeit, de ilyen módon hordozója minden eucharisztikus ünneplésnek a múltban és a jelenben, mivel forrása maga az Isten, ez az ő műve (opus Dei). Így sokkal inkább érthetőek számunkra a II. Vatikáni Zsinat tanításának gondolatai: „Ettől kezdve az Egyház sohasem mulasztotta el, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére összejöjjön, hogy olvassa azt, »ami az egész Szentírásban róla szólt« (Lk 24,27), ünnepelje az Eucharisztiát, melyben »halálának győzelme és diadala megjelenik«, s egyben hálát adjon »Istennek elmondhatatlan ajándékáért« (2Kor 9,15) Krisztus Jézusban, »dicsősége dicséretére« (Ef 1,12) a Szentlélek ereje által” (Sacrosanctum concilium – SC 6.). Az eucharisztikus ünneplésben minden egyes alkalommal a történelem mindegyik liturgiája misztikusan jelen van; minden felolvasás, elmélkedés, imádság, dicsőítés.

Ebben a tekintetben különösen a vasárnap kap nagyobb hangsúlyt, hiszen az Úr napján egyrészt megállunk Isten előtt és befogadjuk áldását, megszentelését és megnyugvását fölöttünk, másrészt mindezeket a saját életünkben is megvalósítjuk: áldunk, megszentelünk, megnyugszunk és megnyugtatunk. Az áldásban a kegyelem termékenységét kérjük, a megszentelésben elkülönítjük, de sokkal inkább Isten szeretetközösségében szemléljük az időnket, magunkat, szeretteinket. A nyugalom pedig nem semmittevés, hanem ünneplés! A héber sabbat ige alapjelentése éppen ez: megáll, abbahagy, ünnepel. Isten megünnepli a teremtés művét; megünnepli a Krisztusban végbement kiengesztelődést; megünnepli a visszatérésünket őhozzá; ünnepi lakomáján megvendégel minket. A liturgia éppen ezért Isten mérhetetlenül örömteli ünneplése, amelyben elsősorban ő ünnepel: minket ünnepel, és nem nélkülünk, hanem velünk. „E napon ugyanis a Krisztus-hívőknek össze kell jönniük, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, hálát adván Istennek, aki őket »élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálából való föltámadása által« (1Pt 1,3).” (SC 106.)

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír