Az istenfélelem és a megbocsátás erkölcstelen? Párbeszéd az új ateistákkal 2.

Michael Novak (balra) 1933-ban született. Többek közt teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, a Harvard Egyetemen pedig történelmet és vallásfilozófiát. A II. Vatikáni Zsinatról tudósított a National Catholic Registernek. Jelenleg az American Enterprise Institute munkatársa, ahol vallástudománnyal, filozófiával és a közjó mibenlétével foglalkozik. 1994-ben elnyerte a Templeton-díjat. Számos könyv szerzője, kedvenc témája a kereszténység, a kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata, egymást erősítő vonásai.

Christopher Hitchens (jobbra) (1949) egy, az Egyesült Államokban élő angol baloldali publicista. Magát antiteistának tartja, az új ateisták mozgalmának egyik jeles alakja. Filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult az Oxfordi Egyetem Balliol College-ában. Küzdött alkoholproblémákkal, jelenleg gégerákban szenved.

Hitchens számos helyen publikált felvetéseit dőlt betűvel szedtük, alattuk olvasható a Novak által adott válasz.

Felvetés: A keresztények szeretetre, és ezzel egy időben félelemre vannak kötelezve: szeretni, és ugyanakkor félni az Istent. Így nem lehet példát mutatni.

Válasz: A történelem folyamán pedig ez nagyon jól működött. A héber Biblia azt mondja, a félelem a bölcsesség kezdete. Ez a „félelem” azonban sokkal inkább egyfajta tisztelet. Ha egy ember azért nem gyilkol, mert fél Isten haragjától, az jó cselekedet, habár csak a létra legalsó foka. A felsőbb fokokat nemesebb motivációk jelentik: a gyilkosság rossz voltának megértése, a Teremtő és az emberek iránti szeretet. Azonban a történelem tanúsága szerint sok olyan személyiség van, aki nem törődik más érzelmekkel, csak a félelemmel. Nem vetném meg a félelmet, mert ha a nemesebb szándékok nem működnek, még mindig ott van őrszemként a félelem.

Felvetés: A kereszténység más megváltását ajánlja figyelmünkbe. Megtapsolja az emberáldozatot, majd büntetésre ítél, ha nem fogadjuk el ezt a kegyetlen és felháborító áldozatot, ami azelőtt történt, hogy megszülettünk volna.

Válasz: Az evolúciós biológia (Hitchens harcostársa, Richard Dawkins tudományterülete) folyton folyvást hangsúlyozza az egyének, de sokszor egész fajok feláldozását is a biológiai fejlődésért. Minden háború megköveteli az emberi élet feláldozását – gyakran a legkegyetlenebb és legfelháborítóbb úton-módon. És ez még mindig igaz lenne, ha a kereszténység sosem született volna meg. A Teremtő, azért, hogy kifejezze az emberiség iránti szeretetét, és hogy példát mutasson abból, hogyan érti ő a szeretetet (ami nem egyenlő az erósszal vagy az ámorral, hanem azoknál gazdagabb és mélyebb: karitasz), belépett a történelembe. Az időbe és térbe való megérkezése nyilvánvalóan rengeteg emberi életet követően és számosat megelőzően történt: sokan éltek előtte és utána is a történelem folyamán. De hát ezen semmi csodálkozni való nincs, emberré lenni azt is jelenti, hogy Isten belép a véges térbe és időbe.  Gyakran mondjuk a katonákat emlegetve, hogy nincs nagyobb szeretet, mint életünket adni barátainkért. A Teremtő sokkal kevesebbet is tehetett volna, mint ezt. Ő még is azt választotta hogy osztozik emberi fájdalmainkban, gyalázatunkban, és úgy hal meg, mint egy bűnöző.

Felvetés: A megbocsátás kívánalma erkölcstelen. Vállaljuk a felelősséget!

Válasz: Nem erkölcstelen megkérni a feleségünket, gyermekünket, barátainkat, ha megbántottuk őket. Sőt, ez felelősségteljes cselekedet, amivel elismerjük, hogy hibáztunk. Persze ateista barátaink nem ismernék el, hogy megbántották az őket szerető, teremtő Istent azáltal, hogy olyat tettek, amire Isten azt kérte, ne tegyük. Sokan tudják, mikor tettek olyasmit szándékosan, amit nem kellett volna, és mikor nem tettek meg valamit, amit meg kellett volna. Sokuk tapasztalta meg, anélkül, hogy ismernék a zsidóság és kereszténység Istenét, hogy létezik megbocsátás, aminek a segítségével újra tudnak kezdeni valamit, tiszta lappal. Hogy keresik a megbocsátást, az annak a jele, hogy felelősséget vállalnak a tetteikért.

Felvetés: Egy szűz teherbe esik? Egy halott újra tud járni? Nonszensz!

Válasz: Legalábbis megdöbbentő. Vajon az ateisták tudnának jobb ötletet, hogy hogyan válhatna emberré egy esetleg létező Isten, mint egy isteni apa és egy megfelelő körültekintéssel kiválasztott anya által? Isten leleményessége milliókat megérintett. És hogyan vezethetné arra a gyanúra az embereket valaki, hogyan sejtethetné meg velük, hogy ő a megtestesült Isten, ha nem úgy, hogy bizonyítékul szolgál: feltámasztja a halottat (Lázár), meggyógyítja a bénát, megnyitja a vak szemét – és talán a legistenibb mind közül: megbocsátja bűneiket. „Menj, és ne vétkezz többé.” És adjuk hozzá ehhez bizonyítékul Jézus életének és halálának egész tanúságát. A kezdetektől fogva sokan hagyták ott Krisztust hitetlenül. A Teremtő szeretetéből fakadóan meghagyta a szabadságukat. Emberi megjelenése nem nyomta el mindazok szívét és eszét, akik találkoztak vele. Sem akkor, sem ma. Ragyogó fényétől sokan elfordultak. Egy alkalommal meg is kérdezte tanítványait: ti is itt hagytok engem? Hagyta volna őket elmenni, de ők vele tartottak. Krisztus nem a rabszolgák belenyugvását várja tőlünk, hanem szabad emberként szeretne velünk barátkozni.

Első rész: Diktatórikus egyház? Párbeszéd az új ateistákkal 1.

Magyar Kurír

(szg)