Az örökkévalóság fényei – Megnyílt a felújított Operaház

A zenepalota teljes körű – építészeti, képző- és iparművészeti, akusztikai, színháztechnikai – rekonstrukciójának fázisait 2019 ősze óta az Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése címen futó dokumentumfilm-sorozatban láttatta a vezető tervező, a most már Kossuth-díjas Zoboki Gábor. Az elmúlt hetekben számtalan interjú, képriport, szakmai beszámoló készült a dalszínházról, az Újranyitógálát – amelyen a hazai közreműködők mellett fellépő Plácido Domingo Berlioztól, Brahmstól és ifj. Johann Strausstól magyar témájú örökzöldeket, biztos sikerű „ráadásszámokat” dirigált – a televízió élőben közvetítette.

Az épület gyönyörű, ami persze nem nóvum és meglepetés, hiszen a közvélemény és a számtalan netes „best”/„most”-lista eddig is rendre a világ tíz legszebb operaháza közé sorolta a budapestit.

Pedig a mezőny igencsak erős, hiszen a humán önkifejezés legkomplexebb és legmagasabb rendű megnyilvánulásának a Föld valamennyi jelentős városában – Milánótól Buenos Airesig, Sydneytől Pekingig, Szentpétervártól Kairóig – emblematikus épületeket emeltek. Ennek az összetett, határtalan, mára minden kontinensen elterjedt „klasszikus” műfajnak az otthonai valóban a művészet templomai. „Üzemen kívül” is látogatható fő látnivalók, magasan jegyzett turistacélpontok, akárcsak a katedrálisok, a nagy múzeumok vagy a legendássá vált stadionok. A nemzeti büszkeség letéteményei, jellegzetességek, a kultúra és a közélet kiemelt, nemzetközi fórumai. Legyen az a teátrum régi vagy kortárs, minden esetben élvonalbeli építészek, festők, szobrászok, mesterek csúcsminőségű munkái. Az opera valóban elit műfaj, annyiban, hogy sehogy sem tűri a középszerűséget.

A legnagyobb látogatói élmény talán azokat éri az Operában, akik jól ismerik a színházat, emlékeznek a megnyitásának századik évfordulójára, 1984-re időzített előző felújítása során kialakított állapotára, és ezzel az összeghasonlítási alappal csodálkozhatnak rá az eredményre: a régi újra. Csak néhány példa felsorolásszerűen, hiszen Lotz Károly, Feszty Árpád, Székely Bertalan, Than Mór, Vastagh György megtisztított, restaurált alkotásai, a megújult falképek, a neoreneszánsz díszítőfestések, az aranyozások, a faburkolatok és a selyemkárpitok, a korábbinál pasztellesebb színek, árnyalatok magukért beszélnek. Különlegesek a főlépcsőház dupla, „kétszintes” csillárjai, amelyek így nemcsak a „felvonulási területet” világítják be, hanem az alatta lévő oszlopcsarnokot is. A fényforrások „kisugárzása”, formagazdagsága amúgy is lenyűgöző az archaizáló falikarokkal és a rejtett ledekkel.

A páholyfolyosókon derengő fényt ad a díszvilágítás; az auditórium felső karéjának tizenkét boltívét immár tizenkét míves csillár deríti. A közönségforgalmi szempontból talán az Operaház lelkének, az igazi rajongók, a gyakori vendégek törzshelyének számító harmadik emelet változott a legtöbbet. Az oda vezető két lépcsőház leleményes, szolid keskenyítésével lifteket építettek be. A sápadtszürke falakon pilaszterekkel, pixelmintákkal stilizálva köszönnek vissza az épület reneszánsz motívumai. Még a vonaldíszes, berakásos mészkő lépcsőfokokon is. Sokat komolyodott a harmadik emeleti „cukrászda” a mélybarna faburkolattal és bordó falaival, melyeken fényvisszaverődéssel játszik a matt arany díszítőfestés.

A jól ismert és szeretett színházterem vonzása, pozitív kisugárzása leírhatatlan. Aranyköd; az olvadt arany, a csorgatott méz, a tokaji aszú színeiben persze nem fáznak az olimposzi istenek. A gigantikus bronzcsillár fürtös sugárkoszorú, a Lotz-freskó gomolygó glóriakorong az átrendezett nézőtér felett. Az emelhető-süllyeszthető zenekari árkot bővítették; szintén a reneszánszot idézi elegáns bábos korlátja. A színpadnyílást festett függöny keretezi. Az óarany hátterű, egyiptomi kékkel „kirajzolt” vasfüggöny dús, de nehezen kivehető allegorikus képét az egyik Ybl-terven szereplő Lotz-skicc alapján készítették el.

A vörös bársonyfüggönyön embermagasságú aranyszálas kézi hímzés fut végig. Fontos részlet ez is, mintázata afféle ismertetőjegye, „ujjlenyomata” egy operaháznak.

Itt minden apoteózis, és nem csak a zenéé.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Merényi Zita, Pallós Tamás

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.