Az ünnep az áldozatban születik

Felnőttként nagy nosztalgiával gondolunk gyermekkorunk karácsonyaira. Mi volt olyan szép hajdanán?

Nagy Zoltán – Valóban sok érzést felelevenít bennem a régi karácsonyok kifejezés. Felnő az ember, és saját gyermekét nevelve érti meg, hogy a családi szeretet mindennél többet ér.  Felnőtt korban válik értelmezhetővé, amit a karácsony hordoz, a jézusi, a mindenen felülemelkedő szeretet. Ezt megérteni és megérezni,– ebben segít az ünnep. Az ötvenes években voltam gyerek. Nehéz idők voltak, a családunk viszonylagos szegénységben élt. Két testvéremmel nagyon vágyakoztunk játékok után, én egy lendkerekes autóra áhítoztam, de nem kaptam meg, nem volt rá lehetőség. Az ajándékozás mindig a szüleink kreativitásán múlt. Ők készítettek nekünk dolgokat, édesanyám sütött díszt a fára. Akkor még nem értettem, hogy mindennél fontosabb a szeretet, ami körülvesz minket, hiszen abban éltünk. Nem is tudtam elképzelni, hogy másként is lehetne, természetes dolognak fogtam fel. Mára megértettem, ennek lényegét.

Együttesünk minden tagja ebben a szeretetben él, öröm, hogy ez mindegyikünknek megadatott. Ezt igyekszünk továbbadni, hisz másként nem tudjuk elképzelni a létezést. Látva a már felnőtt gyermekeinket, úgy érzem, ők is ezt adják majd tovább. 

Tímár Sándor – Bennem is nagyon elevenen élnek a régi karácsonyok. Sajátságos múltidéző szenzuális élmények - színek, hangok, illatok, ízek - tartoznak hozzá. Az ünnepélyes gyertyaláng, a csillagszóró szikrája, a csilingelő csengő, a ropogó hó, a kémény füstje, a narancs illata, a kalács és a szaloncukor íze… Ma a karácsonyhoz a bevásárlóközpontok hivalkodó csillogása, a tévéreklámok mindent elnyomó harsogása kapcsolódik, s mindenünnen ugyanaz bömböl: "vedd meg ezt, szerezd meg azt!", mert, ha nem, akkor a karácsonyod szegényebb lesz. Megindul tehát a "konzumolimpia" melyben a "versenyzők" (vásárlók, fogyasztók) olyanok, mint a flipperjátékban a kilőtt golyó – csapódnak, ütődnek, pattannak egyik áruháztól a másikig, s púpozott bevásárlókocsikkal igyekeznek megfelelni fogyasztói mivoltuknak. Mindeközben elvész a lényeg: a Fény eljövetele, Jézuska születése, a gyertyaláng melege, és a sötétség legyőzése a szeretetünk által. 

Mi a családban igyekszünk távol maradni ettől az "ünnepi zsivajtól", sőt, a gyerekek a Jézuskától várják a meglepetéseket, nem pedig tőlünk. Fontos, hogy készülünk erre a csodás ünnepre, Advent első napjától Szentestéig. A gyerkőceink jó cselekedeteiről a "Jézuska kisinge" tanúskodik, (amit papírból készítünk), s minden nap kap egy "felhajtást", az, aki jól viselkedett. Bizony nagy a verseny a felhajtásokért!

Természetesen a jótétemények után a Karácsonyfa alja megtelik ajándékokkal Szentestén, amikor mindenki együtt van szeretetben a karácsonyfa körül, ahol éneklünk, égnek a gyertyák, a csillagszórók, s nekem nagy élmény látni gyerekeim rácsodálkozó tekintetét.  Ezek a szemek azt mutatják, az ő számukra is meghatározó lesz, amit én egykor megéltem, és amit ma továbbadunk nekik.

Mi a baj ma, milyen válaszutak elé állít minket a kor?

Végh Gábor – Nekem két kisebb gyerekem van, nálunk is elsődleges, hogy megtartsuk a csoda varázsát. Dunakeszin élünk, ahol minden évben elsétálunk a betlehemhez. A természet többször is a segítségünkre volt, a fények az égen felerősítették nap különleges hangulatát. Manapság számomra az ajándékozás jelent nagy problémát. Nekem ugyanis egész életemet meghatározta egy ajándék. 1985-ben citera volt a karácsonyfa alatt, amit egy idős bácsi, a népművészet mestere készített. Ez adta az indíttatást, hogy zenész legyek. A karácsonyi műsorainkon is ezen játszom. Vajon megtalálom-e a gyerekeimet így megérintő ajándékot? Mert mire vágynak a gyerekek ma? Már 10 évesen laptopról, iphonról beszélnek. Nagy tépelődés ez számomra. Benne van a feszültség, hogyan lennék jó szülő, ha engedek a vágynak, vagy ha ragaszkodom hozzá, hogy nem ez a fontos.

Szántai Levente - Mi találtunk egy jónak tűnő megoldást. Kamasz gyerekeknél egy-egy nagyobb ajándékban legyen benne a közeli rokonság, közösen adjuk össze az értékét.  A tizenéves gyerekek már érezzék a súlyát annak, hogy amit kapnak, az az egész családjuk erőfeszítése. Szembesüljenek az árakkal, legyenek tisztában az arányokkal. A mi családunkban ez a felnőttekre is igaz, ha valaki valami nagyobb ajándékra vágyik. Lehet, hogy közhely, de jobban megbecsüli az ember azt a dolgot, amit nem kap meg rögtön, hanem küzdenie, vágyakoznia kell rá. Az én negyvenéves születésnapi ajándékomban például benne volt az egész család karácsonyi ajándékozása is. A mai napig látom benne, hogy ehhez mindenki adott valamit.

Nagy Zoltán – Én látom például a kommunikációs eszközök előnyeit is, – átívelik a távolságokat, és biztosítják a kapcsolattartást. Ugyanakkor tudom azt is, hogy mi, akik éltünk ezen eszközök nélkül is, egyfajta védettséget élvezünk, a virtuális világ „dübörgésével” szemben.  A reklám ma életvitelt sugalmaz, azt mondja, minden áron érvényesülni kell, neked kell az elsőnek lenni.  Alázat nélkül. Valóban tudnom kell, hogy mire vagyok képes, mit tudok megtenni. Természetesen tanuljunk minél többet, feszegessük a határokat, de tudjuk, hogy vannak korlátok. A gyerekek az áldozatai igazán ennek a tudatformálásnak, és a reklámok hatását még fel is erősíti a kortárscsoport. Nagyon komoly védőháló kell ahhoz, hogy ki tudjuk vonni magunkat a fogyasztói világ bűvköréből.

Mit jelent számotokra, hogy másként próbáltok ünnepelni, mi segít megteremteni a védőhálót?

Tímár Sándor – Amint említettem, igyekszünk ellenállni, hogy beszippantson ez a fogyasztói szemlélet. A reklámokat hazugnak, túlzónak és ártalmasnak tartom, és bár van tévénk és számítógépünk is, de annak a felhasználását igyekszünk kordában tartani, mert a gyerekeink koruknál fogva még nagyon védtelenek, s ha nem magyarázzuk meg mi a jó és mi a rossz a abból amit látnak, könnyen eltévedhetnek a nagy médiaforgatagban. Viszont, ha elmondjuk nekik, ez miért rossz és az pedig miért hasznos, ezek ismeretében később, akár már majdnem felnőttként is tudatosan dönthetnek, hogy megnézzék a következő szappanoperát is, vagy inkább olvassanak egy jó könyvet.

Barna György – Egy fontos emlékemet szeretném megosztani, ami azt mutatja, az ünnep talán az áldozatban születik meg. Egyik évben Böjte Csaba testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványának gyermekeitől érkezett karácsonyi koncertmeghívás együttesünkhöz. December 21-én még 3 óvodában is jártunk Budapesten, gyerekek százait megnevettetve zenés, jelmezes, itt-ott mókás betlehemi játékunkkal.  Mire elköszöntünk az ovisoktól, már teljesen besötétedett. Indulnunk kellett. Fáradtak voltunk, szívesen hazamentünk volna. Az időjárás is az utazás komoly átgondolására késztetett minket, ugyanis a délután kezdődő eső estére havas esőre váltott. Mivel azonban csillapodni látszott, végül mégis elindultunk. ...mire az országhatárhoz értünk, már komoly havazásban haladtunk. Csapatunk mikrobuszai óvatosan botorkáltak a sötét kis utakon. Folytonosan felvetődött bennünk ne forduljunk-e inkább vissza. Ahogy erősödött a havazás, úgy lassult kicsi, ám lelkes csapatunk menetsebessége. A hegyekben már csak hússzal vánszorogtunk előre. Itt már nem volt visszaút, csak a szorongató vágy, hogy megérkezzünk végre. Hajnalban aztán ez a pillanat is eljött. Ételt kaptunk, pihentünk, majd másnap délután műsort adtunk Déván a környező falvakból is összegyűjtött rengeteg gyereknek. Olyan őszinte nyílt közönséggel találtuk szembe magunkat, aki karnyújtásnyi közelségben él azokkal a szokásokkal, hagyományokkal, melyeket igyekszünk mi is műsorainkban a lehető legtermészetesebben, néha áhítattal, néha viccesen megmutatni. Olyan meghitt, családias hangulat alakult ki (volt hogy együtt kacarásztunk, vagy épp közösen énekeltünk a gyerekekkel a megszületett kis Jézusnak), amilyet ritkán érezni színpadon, leírni pedig talán képtelenség is lenne. Azt hiszem az egész együttes nevében mondhatom, hogy a Kolompos, egyik legszebb karácsonyát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeivel töltötte.

Szántai Levente – Ilyenkor lehetőség nyílik a távolabbi rokonokkal találkozni, beszélgetni, egymás társaságában eltölteni az időt. Nem sietve, odafigyelve a másikra. Egyik alkalommal édesanyánk meglepetésként meghívta édesapám távolba került testvérét, akihez gyerekként nagyon kötődtem. Akkor már évek óta nem találkoztunk. Kedves ajándék volt, hogy tudtunk beszélgetni egymással. A mindennapi élet annyira szétszórja az embereket, a karácsonyi meglepetés indítást adott ahhoz, hogy ápoljuk egymással a kapcsolatot, rendszeresen találkozzunk egymással. Egy kedves emlékem az is, amikor is egy jól-sikerült karácsonyi vacsorát, beszélgetést követően, már indulófélben, kabátban és cipővel a lábunkon vettük észre, hogy elfelejtettünk ajándékozni.

Nagy Zoltán – A Kolompos azt vallja, útmutatást kell nyújtania, miként találhatunk vissza a régmúltba. A mi utunk – együtt és külön-külön is – a népi kultúra értékeinek képviselete. A hagyományok által épülünk évtizedek óta, és ezt próbáljuk minden idegszálunkkal átadni gyerekeknek és felnőtteknek. A dalokon, táncokon keresztül nem csak a cirádákat, szépségeket kapjuk és vesszük át. Ezek hordozták egy közösség életének szabályozó momentumait, és a dalokon, táncokon át ezek az útmutatók is eljutnak hozzánk. Reményem, hogy jobb emberekké válunk e szabályozók által. Ha felkeltjük már gyermekkorban az érdeklődést hagyományaink iránt, ha megérzik a gyerekek, milyen jó táncolni erre a muzsikára, mennyire hordozza őket egy-egy népdal, akkor talán megkapják azt a védettséget, ami szükséges ma. Kritikus korba kerülve nem azt fogják érezni, hogy egyedül vagyok a világban a lázadásban, hanem tudják, van szilárd talaj a lábuk alatt.

Mi a hagyományátadásban a Kolompos útja?

Nagy Zoltán - Műsoraink a 3-10 éves gyerekekhez szólnak, így váltunk ismertté, és így szerettek meg minket.  Ugyanakkor a gyerekeken keresztül az egész családhoz eljut a muzsika. Egy év keretén belül sokat elmondunk az ünnepekhez kapcsolódva. Így mindig az adott élethelyzetben szólítjuk meg a gyerekeket. „ Kérjük a Szűz Máriát,/Kérje értünk szent fiát,/Hogy bennünket megtartson,/Az ellenség ne ártson…” – énekeljük januárban a háromkirályok napján, majd jön a farsangi mulatság,  Március 15., Húsvét, Pünkösd, az aratás, a szüret és az adventi népszokások, mely már a Janus arcú karácsonyi ünnepkör része, és az újévköszöntővel zárul .

Szántai Levente – A dalok átmentik az ünnepek egykori hangulatát. Nekem a nagymamán tanította a Mennyből az angyalt, most sok gyerek tőlünk tanulja meg.  Régen a karácsony elképzelhetetlen volt az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. Nekünk, előadóknak a feladatunk, hogy megkeressük azokat a formákat, módszereket, ahogy ezeket a szokásokat élő módon átadhatjuk. Az adventben tartott koncertjeinken a gyerekek nagyon kedvelik a szerencsekívánó kotyolást, a Luca szék készítést, és természetesen elmaradhatatlan a kis Jézus születését köszöntő betlehemezés.

Barna György – Folyamatosan a közönségünket figyeljük. A gyerekeket mókával, tréfával, az ő nyelvükön kell megszólítani. Figyelni kell, mi jut el hozzájuk mindabból, amit adni szeretnénk. Így - az ő tempójukon - rengeteg mindennel meg lehet ismertetni őket, akár egy műsor alatt is. Erőltetni nem szabad, nem vezet sehova. A befogadáshoz meg kell teremteni a jókedvet! Így sokkal több minden marad meg bennük, mint kacagás nélkül.

Nekünk nincs szükségünk látványos robbanásokra, rajzfilmekhez hasonló szikrázó jelenetekre. Ezek a „figyelem fenntartó eszközök” általában ott kerülnek előtérbe, ahol igazi mondanivaló híján állnak. Ezen érdemes lenne elgondolkodni...

A mi feladatunk, hogy a fiatal lelkek érezzék, milyen jól lehet együtt játszani népszokásainkon keresztül, a saját zenénkre.

Az együttessel készített videónk itt nézhető meg.

Vegyen részt családi fejtörőnken is, amelyről itt olvashat!

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Fotó: Fellner Ákos