Blogfigyelő: A Whispers in the Loggiát a Vatikánban is olvassák

A 2004 decemberében indult, egymilliós olvasottságú Whispers in the Loggia egy philadelphiai születésű, csupán 28 éves újságíró, Rocco Palmo blogja, aki politológiából diplomázott a Philadelphiai Egyetemen, és azon két újságíró egyike, aki tiszteletbeli doktorátust kapott a St. Louis-i Aquinói Teológiai Intézettől. Palmo többek közt a londoni katolikus hetilap, a The Tablet tudósítója volt, valamint egyházi szakértőként dolgozott a The New York Times-nak, az Associated Pressnek,a  BBC-nek,az amerikai NBC televíziónak, a National Public Radionak, a Washington Postnak és a Los Angeles Times-nak is.

A Whispers in the Loggia elsősorban az észak-amerikai egyházi hírekre, eseményekre koncentrál, gyakran gyorsabb és pontosabb, mint a lapok, hírportálok. 2009-ben például jóval hamarabb tudósított a Miami-i, New York-i, Los Angeles-i püspöki és érseki kinevezésekről, mint akárki más. Ann Rodgers, a Pittsburgh Post-Gazette vallási tudósítója szerint mindez annak köszönhető, hogy számos befolyásos forrása van, köztük érsekek és püspökök is, akik megbíznak benne, és biztosan tudják, hogy nem fog kiderülni, ha valamilyen információt ők szivárogtattak ki. Rocco Palmo ugyanis tisztességes újságíró: sosem adja ki forrásait.

Blogjára gyakran hivatkoznak az ismert, olvasott, tekintélyes lapok is, például a U.S. Today. Robert Carlson St. Louis-i érsek egyszer megjegyezte, hogy rendszeresen olvassa a Whispers in the Loggiát, a National Public Radio szerint pedig nem csak számos észak-amerikai hívőnek állandó hírforrás a blog, hanem a Vatikánon belül is vannak rendszeres olvasói. Rocco Palmo egyébként jelen volt a Vatikán által szervezet katolikus bloggertalálkozón is. A szerző maga blogját a „Vatikán sporttagozatának” mondja. Értesülései olyanok, hogy a legtöbben indulásakor azt hitték, a blogot egy magas beosztású római pap írja.

A Busted Halo című online magazinnak adott interjúban Rocco Palmo elmondja: érdeklődése az egyház iránt akkor nőtt meg, amikor nyolc éves volt, és Philadelphia érsekét, Anthony Bevilacquát bíborossá nevezték ki. Az érsek Rómába ment átvenni a bíborosi jelképeket. A szertartást nézve rengeteg kérdés merül fel Palmoban: mit jelent ez-az, mit miért csinálnak, miért beszélnek latinul. Ezelőtt nem érdekelte az egyház, habár a családja „kultúrkatolikus” volt, minden vasárnap mentek misére. Miután a bíboros hazatért, a kisgyerek Rocco találkozott vele, és kérdezgetni kezdte: „Ő volt az első tanárom.” Azt is megkérdezték tőle, nem akar-e pap lenni, de ő nem ezt az utat választotta: „Ahogy az egyháznak szüksége van jó papokra, úgy szüksége van jó világiakra is.”

Mint mondja, azt szereti a katolicizmusban, hogy intellektuális és érzelmi is egyszerre, hogy a valóság minden szeletét áthatja, és hogy nem puritán - vagy legalábbis nem kellene annak lennie. Rocco kifejti azt is, nem katolikus iskolába járt, ami „halálos bűnnek számít” philadelphiai katolikus körökben. Ő igazán hiteles, katolikus tanárokkal az állami iskolában találkozott. Egyébként apja harminc évig dolgozott egy lapnak, szóval a hírek közt nőtt fel.

Szerinte fontos az egyház életéről tudósítani. Az egyházat lehet szeretni és utálni, de a legrosszabb az, ha az embereket szimplán nem érdekli, mi van a katolikus egyházzal – tartja. A fő probléma nem az egyházzal és üzenetével van, hanem a móddal, ahogy azt közvetíti, ahogy (nem) sikerül eljuttatnia a célközönséghez: „Az emberek nem az egyházmegyei újságot olvassák, hanem a helyi közéleti lapot.”

Blogjára akkor figyeltek fel, amikor megtudta, hogy a pápa William Levada San Francisco-i érseket nevezte ki a Hittani Kongregáció élére. Az amerikai püspökökről kifejtette, hogy mérhetetlenül tiszteli őket, és sokukról tudja, hogy igazából plébánosok akartak maradni.

Kifejti azt is: mivel az egyházban szokás, hogy olyan képet festünk magunkról mintha minden rendben lenne, ezért célja annyi, hogy minden szenzációhajhászás nélkül, legjobb tudása szerint magyarázza meg, mesélje el, mi miért történik. Sokan köszönik meg neki munkáját, de ő úgy válaszol: „csak egy rossz katolikus vagyok.” Hogy miért? Mert „egy őrült vagyok, aki azt hajtogatja, hogy az egyház többre is képes”, „kellemetlen és hálátlan”. Ezen azt érti, hogy sokat elért, felelős beosztású embereknél kellemetlenkedik a kérdéseivel: „mit csináltok? Épp elvesztetek egy egész nemzedéket!”. Olyan is történt már, hogy megfenyegették egy egyházi hivatalból.

A blogírásba azért kezdett bele, mert úgy látta, a média gyakran félreértette az egyházat, és tévesen tudósított róla. Ugyanakkor azt mondja, ez nem azt jelenti, hogy az egyháznak „immunisnak kellene lennie a rossz sajtóra”. Nem tartja katolikus blognak a Whispers in the Loggiát, inkább egy olyan blognak, ami az egyház életéről tudósít. „Nem vagyok egyházi tekintély, aki kiközösíthet embereket, és büntetéseket szabhat ki, amihez sok katolikus blog feljogosítva érzi magát.” Ez azért szomorú, mert „felfaljuk egymást”, és a világ azt látja, hogy az egyházban veszekedés van.

James Martin jezsuita szerzetes szerint az az egyedi Roccóban, aki egy harmadik aspektusból, „c szempontból” tekint az egyházra, hogy érzéke van mind a kortárs kihívásokhoz, mind a történeti tudatossághoz. Nem tartozik sem az egyház „liberális”, sem a „konzervatív” szárnyához. Úgy látja, hogy XVI. Benedek megválasztásakor „a konzervatívok fel-le ugráltak, a liberálisok pedig kiugrottak az ablakon”, aztán kis idővel később mindez fordítva történt. Az egyház ezen két szárnya igen ellenséges, eközben a pápa az egyház egységéért dolgozik. Egyszer felkérték a New York Times-nál, hogy kommentálja a pápai viseletet. Azért vállalta el, mert a pápai viseletben minden mindennel összefügg, és a legkisebb változtatásnak is jelentése van.

Rocco munkamániás, négy-öt órát alszik egy nap, reggel fél hétkor kel, átnézni a vatikáni közleményeket és nekikezd átlag 250 e-mailje elolvasásához. A blog utolsó néhány posztja érthető módon a héten elhunyt washingtoni nuncius, Pietro Sambi személyével foglalkozik, valamint az ír Cloyne-jelentéssel, továbbá üdvözli Charles Chaput eddigi denveri érsek, közismert amerikai katolikus szerző kinevezését philadelphiai érsekké.

Egyébiránt: Palmo Rocco szerint a legjobb dolog, amit tehetünk az egyházért az az, ha rendes, tisztességes emberekként élünk.

Korábbi részek:
Vitrearum's Church Art: középkori egyházi művészet
Andrea Tornielli Vatikán-szakértő blogja
Paolo Rodari: Palazzo Apostolico
Damian Thompson
Biztos út blog
Új Liturgikus Mozgalom
Standing on My Head
Új Teológiai Mozgalom
A kontinuitás hermeneutikája
Bad Vestments
Mi a blog?

Szilvay Gergely/Magyar Kurír