Boldog Bogdánffy Szilárd püspökre emlékeztek szülőfalujában

2018. október 10. szerda 09:53

Hagyományosan október első vasárnapján emlékeznek a vértanúhalált halt Boldog Bogdánffy Szilárd püspökre szülőfalujában, a délvidéki Feketetón. Idén október 7-én gyűltek össze a helyiek és a zarándokok.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepségen számos hívő vett részt Észak- és Közép-Bánátból lelkipásztoraikkal együtt. A zarándokok számára a program a rózsafüzér elimádkozásával kezdődött, melyet Sóti János jezsuita vezetett, majd a padéi bérmálkozásra készülők ismertették Boldog Bogdánffy Szilárd életét Micsik Béla hitoktató vezetésével.

Az ünnepi szentmisét Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök mutatta be Fiser János általános helynökkel, padéi plébánossal; a házigazda, Hajdú Sándor csókai plébánossal; Koncz Tibor nagykikindai esperes-plébánossal; Mellár József törökbecsei esperes-plébánossal; Sóti János SJ törökkanizsai plébánossal; Szemerédi Pál magyarcsernyei plébánossal; Halmai János törökbecsei káplánnal és a falu szülötteivel, Masa Tamás atyával és Király Tibor kisoroszi plébánossal, aki a szentmise szónoka is volt.

Király Tibor homíliájában az imádságos életre, az ima mindent legyőző erejére hívta fel a zarándokok figyelmét.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-ha-nem-szeretunk-mar-megtettuk-az-elso-lepest-ahhoz-hogy-oljunk
Ferenc pápa: Ha nem szeretünk, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk!

Október 17-én a Szentatya azt fejtette ki a „Ne ölj!” parancsról szóló katekézisében, hogy nem más ez a parancs, mint Jézus tanítása szerint felszólítás a szeretetre és az irgalomra, és vigyáznunk kell, mert a másik sértegetésével, lenézésével, levegőnek nézésével már gyilkosai is vagyunk neki.

2018. október 17. szerda
-van-egy-almunk-vilag-vallasi-vezetoi-beke-muhelyeben-munkalkodnak
„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

2018. október 17. szerda