Ismét meghirdetik a böngészős hittanversenyt

Hazai – 2015. szeptember 4., péntek | 10:01

A Pécsi Egyházmegye idén harmadik alkalommal hirdeti meg internetes böngészős hittanversenyét.

Az elmúlt évek sikerét mutatja, hogy a tavalyi évben a versenyen 151-en indultak. Az eddigiekhez hasonlóan most is három korcsoportban várják az érdeklődő diákok jelentkezését, ahol az 5–6., 7–8. és 9–12. osztályosok mérik össze egymással tudásukat.

A verseny négy fordulóból áll, a feladatokat interneten keresztül oldják meg a versenyzők. A megoldáshoz elsősorban az interneten elérhető egyházi felületeket, adatbázisokat kell felkeresni, így a tanulók a már biztos tudásuk mellett internetes tájékozódási képességeikről is számot adnak majd.

A feladatlapokat a Hitoktatási Iroda küldi ki elektronikus úton minden hitoktatónak és versenyzőnek, így a jelentkezési lap kitöltésénél nagyon fontos, hogy a diákok érvényes e-mail címet adjanak meg.

A többfordulós versenyben a legtöbb pontot szerzett diákok helyezést érnek el és jutalomban részesülnek. Az eredmények ünnepélyes kihirdetése 2016. április 23-án lesz a pécsi székesegyházban, Udvardy György megyéspüspök vezetésével.

A versenyre a jelentkezési lapokat 2015. október 10-ig várjuk a Hitoktatási Iroda címére. Az első forduló kérdései október 17-től lesznek elérhetőek.

Szeretettel várják a jelentkezőket!

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria