A brit püspökök a kölcsönös tisztelethez való visszatérésre buzdítanak a tegnapi népszavazás után

Kitekintő – 2016. június 24., péntek | 14:33

Az angol és walesi püspökök arra buzdítanak, térjen vissza az ország a kölcsönös tisztelethez a június 23-i népszavazás után, melynek során a lakosság többsége az Európai Unióból való kilépésre szavazott.

Az angol és walesi katolikus püspöki konferencia közleménye szerint tiszteletben kell tartani a népszavazás eredményét, és a sokszor gyűlölködő hangvételű kampány után mindenkinek azért kell tennie, hogy visszatérjen „a kölcsönös tisztelet és udvariasság, ami olyannyira fontos a nemzeti párbeszédben”.

Vincent Nichols bíboros, a püspöki konferencia elnöke úgy nyilatkozott, a „Brexit”, vagyis Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése súlyos következményekkel jár majd mindenki számára, és a briteknek most „keményen kell dolgozniuk azért, hogy jó szomszédnak tekintsék őket”.

Vincent Nichols közleményében megjegyezte: több mint 33 millióan szavaztak, és „a többség úgy döntött, hogy az Egyesült Királyság jövőjét jobban szolgálja, ha az Európai Unión kívül áll. (...) Ezt a döntést tiszteletben kell tartani, bármi is a személyes véleményünk, és arra kell törekednünk, hogy visszatérjünk a kölcsönös tisztelethez és udvariassághoz, ami olyannyira fontos a nemzeti párbeszédben”.

A bíboros felhívta rá a figyelmet, hogy továbbra is védelmezni kell a leginkább rászorulókat, különösen azokat, akiket veszélyeztetnek a gátlástalan munkáltatók és az emberkereskedők, és tovább kell vinni „a nagylelkűség szép tradícióját”: befogadni az idegeneket és menedéket nyújtani a rászorulóknak.

A közlemény tartalmazza a  2012-ben elhunyt Carlo Maria Martini bíboros, milánói érsek,  jezsuita szerzetes Európáért szóló imáját:

Emberiség Atyja, történelem Ura, oltalmazd Európát,
akinek filozófusokat, törvényhozókat, bölcs embereket küldtél,
Fiad előfutárait a hitben, Fiadét, aki meghalt és feltámadott.
Oltalmazd ezeket a nemzeteket, akiket Péter és Pál,
próféták, szerzetesek és szentek evangelizáltak;

oltalmazd ezeket a vidékeket, melyeket a vértanúk vére áztatott
és a reformátorok szava megérintett.

Oltalmazd ezeket a népeket, akiket oly sok minden köt össze,
s akiket mégis annyiszor elválasztott a gyűlölet és a háború.

Segíts minket, hogy a Lélek Európájáért tegyünk,
mely nem csupán gazdasági egyezményeken alapul,
hanem emberi és örök értékeken is.

Azért az Európáért, amely képes a népek és vallások közötti kiengesztelődésre, mely kész befogadni az idegeneket,
és tiszteletben tartja minden ember méltóságát.

Add, hogy azzal a reménnyel vállaljuk kötelezettségeinket,
hogy képesek lehetünk megihletni és előmozdítani azt a megértést a népek között, amely valamennyi földrészen biztosítani tudja
az igazságot és a kenyeret, a szabadságot és a békét.

Forrás és fotó: Catholic Herald

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria