Csuja Imre tartott előadást a Máltai Szeretetszolgálat budapesti idősotthonában

Hazai – 2015. április 7., kedd | 17:52

A hajléktalanellátó intézmények után a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjába is ellátogatott Csuja Imre színművész, aki ezúttal az épületben működő idősotthon lakói és az egészségügyi centrumban lábadozó betegek előtt lépett fel. A Máltai.hu híre.


Tóth Simon Ferenc, a máltai intézményekben szervezett színházi előadások házigazdája elmondta, április 2-án, nagycsütörtökön látták vendégül Csuja Imrét a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjában, ahol idős és hajléktalan embereknek tartott előadást magyar költők verseiből.

Megrendítő volt, ahogyan sokan vele együtt mondták a Szózatot vagy Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét. Csuja Imrét már szinte máltai önkéntesként fogadták, mivel nem első alkalommal tartott előadást rászorulóknak. Az elmúlt hetekben a vonatszálló lakói hallgatták tőle Ady Endre, Babits Mihály, Petőfi Sándor és mások műveit. A vonat vagonjában segítségével átélhették József Atilla sorainak örökérvényűségét:

„Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.”

(József Attila: Eszmélet)

Fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria