A zsidó-keresztény kultúra alapszava az irgalmasság – Pódiumbeszélgetés Dávid Katalinnal

Dávid Katalin, aki csaknem hetven esztendeje foglalkozik az ikonográfia, azon belül a szimbólumok tanulmányozásával, a beszélgetés elején leszögezte: ha a szimbólumok elvesznek, a lélek elcsevenészedik. A művészettörténész szerint a modern ember képtelenné vált a szimbólumok értelmezésére. Dávid Katalin a 2. századtól kezdve tekintette át a jelképek eszmetörténeti interpretációjának változásait, azt vizsgálva, mikor következett be egy olyan torzulás, amely az egésznek megváltoztatta a hatásmechanizmusát.

A kereszténység kezdetétől, az apostoli atyák korától kezdve egészen az újkor hajnaláig, melyet az eszmetörténet a felvilágosodás, a politikatörténet a francia forradalom korának tart, nem történt semmilyen változás – mutatott rá Dávid Katalin. – A jelképeket örökölte a társadalom, szinte minden társadalmi osztály részt vett a gazdagításukban, korszerűsítésükben, tovább adásukban. A torzulás a francia forradalommal kezdődött, és a 20. század első felére vált botrányossá. A francia forradalom idején a jelkép központilag meghirdetett állami doktrína lett a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmain keresztül. A forradalom vezetői ezeket az eszméket úgy tüntették fel, mintha a társadalomban gyökereznének, pedig valójában az állam által politikailag kreált jelszavak voltak. A hitelesítési szándék jogos volt, hiszen a három jelszó által megfogalmazott értékek utáni vágynak mély társadalmi alapja volt, ami rövid időn belül elvezethetett volna társadalmi gyökéreresztésükig. Erre azonban nem adott módot a politika. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármasságát ugyanis egy súlyos központi mérgezés is érte: az intézményesített szekularizáció.

A művészettörténész hangsúlyozta, hogy a probléma az „intézményesített” jelzőn van, szekularizáció ugyanis mindig volt, van és lesz. Az intézményesítettség lényege azonban az, hogy az egyénre felülről, kívülről rátelepített dolgot jelent, ami ebből következően, még elfogadása esetén is kényszerítően hat a szellemiségre, az intellektuális és lelki formálódásra. Nem az embert általában érő külső hatás ez, nem a természetes életmozgás következménye, hanem erős szervezet áll mögötte, amely tudja érvényesíteni akaratát. Ennek következtében pedig ez a társadalomnak gyökértelenül átadott három jelszó önállósította magát: a szabadság megsemmisítette az egyenlőséget.

Az intézményesített szekularizáció ugyanis hangsúlyos tudatossággal és drasztikusan kiszakította az egyént addigi, több évszázados erkölcsi talajából, így hirtelen veszítette el azt az egészséges gátlást, azt a morális korlátot, amely az emberek közötti viszony normáit biztosította – tette hozzá Dávid Katalin. – Ezt a normát az európai kultúrkörben a tízparancsolat alapozta meg. amely több mint másfél évezred alatt beépült az ember természetébe, kiemelt és folyamatos hangsúlyt kapott a családi, az iskolai nevelésben, a társadalom által elfogadott viselkedési formákban.

Természetesen ez nem azt jelentette, hogy a tízparancsolatot ne sértették volna meg a századok során, megtették, de az büntetendő vagy megvetendő cselekedetnek számított. Amikor azonban az intézményesített szekularizáció mögött álló állami tekintély lefokozta, megvetésre ítélte a vallást és annak előírásait, normáit, felszabadítottnak hirdette az embert az istenhitben gyökerező morális parancsok alól, és Isten haláláról beszélt, ledőltek a társadalmat addig irányító korlátok. És mindez végül tönkretette a szimbólumokat, az azokhoz való viszonyunkat – hangsúlyozta a művészettörténész.

Dávid Katalin a beszélgetés során felidézte évekkel ezelőtti találkozását Párizs egykori bíboros érsekével, Jean-Marie Lustigerrel, aki több könyvet, tanulmányt írt erről a kérdésről. A főpásztor azt mondta, a liberalizmus annak idején úgy működött, mint egy hadigépezet. Egy dolgot akart, nem érdekelte semmi más: lerombolni, megsemmisíteni a bibliai kinyilatkoztatást.

A kérdésre, vissza lehet-e csempészni az életünkbe a szimbólumokat, Dávid Katalin elmondta: rosszak a tapasztalatai, mert sokan elvesztették a szimbólumok felismeréséhez szükséges érzéküket. Ha egy ékköves kis keresztet viselünk nyakunkban, sokan azt mondják, jaj, de édes kis ékszerünk van. Pedig a kereszt életfa. Ha ezt valaki nem tudja, nem juthat el hozzá a vigasztaló üzenet, amely az élet végtelenségére utal.

Az előadó rámutatott: az idén elhunyt Erdélyi Zsuzsanna (a nemzetközi hírű néprajztudós, az archaikus népi imádságok összegyűjtője – a szerk.) öregasszonyai is felfedezték a keresztben a golgotai kivégzőeszközön túl a krisztusi életfát, mely örök jelkép! Dávid Katalin szerint a vértesszőlősi előember, Sámuel nem azért kezdett el hinni, mert tudatlan volt, hanem mert gondolkodni kezdett. A jelképek ilyen messzire vezetnek vissza minket.

A művészettörténész arra is figyelmeztetett, ha kiüresednek a szimbólumok, fennáll a veszély, hogy gonosz hatalmak a saját céljaikra használják fel azokat. Ez történt a szent csillaggal, amely ősidőktől kezdve az Istenhez vezető utat mutatta, és ez történt a szvasztikával is, ezzel a nagyszerű jellel, amely az indiaiak, a kínaiak ősi jelképe volt, és a világ leggyilkosabb eszközévé vált a nácik kezében.

Nagyon veszélyes játék tehát a szimbólumok elengedése magunk mellől – figyelmeztetett Dávid Katalin, majd elmondta, munkatársaival ezért publikálnak, tartanak előadásokat szerte az országban, céljuk, hogy megismertessék az emberekkel a jelképek, a szimbólumok valódi értékét, jelentését.

A Magyar Művészeti Akadémia beszélgetésén Dávid Katalin a keresztről elmondta, az Ószövetségben, mint az óhéber ábécé utolsó betűje, Istent jelölte, hasonlóan a görög ómegához, és így megmentő jel volt. Kifejezte, hogy az ember az Örökkévaló számára foglalt. Ezekielnél mint védelmet biztosító jel jelenik meg: „Így szólt a Mindenható: »Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne… Irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok!«” (Ez 9,4). Az Újszövetségben pedig Pál apostol mondja: „Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus keresztjével” (Gal 6,14), hiszen ez a kereszt isteni erő és bölcsesség (vö. 1Kor 1,24). A kereszt Krisztus követésének jelképe, hiszen Krisztus maga mondja: „Aki nem veszi vállára keresztjét, s nem követ engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,38).

Kondor Katalin kérdésére, mit gondol a mai európai helyzetről, a művészettörténésznő elmondta, nem tartozik azok közé, akik Európát elveszettnek gondolják. A jelenlegi helyzet nehéz, nem csak a menekültválság miatt. Dávid Katalin leszögezte, óvatos, nem szeretne párhuzamos társadalmakat látni. Ám az is tény, hogy Európa lemondott saját kereszténységéről, az unió alkotmányának preambulumába nem került bele az az egyszerű, tényszerű mondat, hogy Európa alapja a zsidó-keresztény kultúra.

Dávid Katalin itt felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidó-keresztény kultúra alapszava az irgalmasság. Felidézte: gyermekkorától kezdve izgatta a kérdés, hogyan juthat a mennyországba. A választ pedig a Szentírásban találta meg. Izajásnál így szól az Úr népéhez: „Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! [...] Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesztek, mint a hó…” (Iz 1,17–18). Máté evangéliuma szerint pedig az utolsó ítéletkor a király így szól a jobbjára állított juhokhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok engem.” (vö. 25,31–40) A művészettörténész szerint nincs olyan ember, aki ne adna az éhezőnek egy szelet kenyeret. Márpedig ha ezt megtesszük, jó esélyünk van arra, hogy üdvözüljünk.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír