Doktori címet szerzett Törő András

A doktori dolgozat, melynek konzulense dr. Laurinyecz Mihály, hivatkozik a 2016. december 8-án kiadott Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis kezdetű, papképzéssel foglakozó dokumentumra, melyet a Klérus Kongregáció adott ki, és amely mérföldkő a papnevelés folyamatában; igyekszik újraértelmezi a papképzést; a szemináriumba való belépéstől négy szakaszt különböztet meg: előkészítő, propedeutikus szakasz; a tanítványság szakasza; az alakulás szakasza; a hivatást összegző szakasz, mely tulajdonképpen az egész papi életet felöleli. A dokumentum arra ösztönöz, hogy úgy tekintsünk a papságra, mint folyamatosan úton lévő, önmagáért és a közösségért felelősséggel tartozó zarándokló közösségre. Nyilvánvalóan az első lépésnél lehet megalapozni, helyesen útjára engedni a zarándokot. A dokumentum tanítása szerint ez a pont a propedeutikus szakasz, ezzel foglalkozik Törő András doktori dolgozata. 

A propedeutikum nem feltétlenül új, idegen intézmény. 1769-ben Patachich Ádám kalocsai érsek hangsúlyozta, hogy a papképzés előtt szükséges lenne egy év, ami hasonló a noviciátus időszakához, amely periódusban a növendékek felkészülnek a szemináriumra. Az Optatam totius zsinati dokumentum is körvonalazza már egyfajta előkészítő év tervezetét, melyet a zsinat utáni években több országban is megvalósítottak. A Pastores dabo vobis posztszinodális apostoli buzdítás 1992-ben szintén lehetőségként tárta a papnevelés elé a képzésnek ezt a gazdagító lépését. Miután a jelenleg érvényben lévő Ratio Fundamentalis Instituionalis Sacerdotalis előírja ezt az időszakot mint a papságra készülés első fontos lépését a négyből, a korábban így megszerzett és meglévő tapasztalatok nagy hatással lehetnek a papképzésre, ha figyelembe vesszük azokat a sajátosságokat, jelenkori kihívásokat, valóságokat, melyeket megtapasztalunk társadalmunkban, papságunk körében.

A dolgozat központi kérdései a következők:

– Mi a papnevelés célja? A papi identitásnak megfelelő személyiségformálás azért, hogy a lelkipásztor mindenkori szolgálati helyén gyümölcsöző munkát tudjon végezni.
– Mi az adott probléma? A papnevelés és a főpásztori tapasztalatok alapján valamilyen okból nem éri el célját a képzés, vagyis nem tudja kellően kialakítani és megszilárdítani a papi identitást.
– Mi a konkrét feladat? Meg kell keresni az okokat, és orvosolni őket, vagyis a papnevelést hatékonyabbá tenni. E hatékonyság egyik garanciája lehet a propedeutikum.

A tézis: A propedeutikumnak integrálódnia kell a papnevelés meglévő intézményrendszerébe.

Ennek tükrében vizsgálja a dolgozat első része azt a kort, amelyben a meghívás történik, és ennek sajátos jellemzőit, melyek hatást gyakorolnak a személyre. Ezen belül foglalkozik a családok helyzetével, a külső kapcsolatokkal és a plébániai közösséggel, illetve a meghívottsággal. A kapcsolati háló mellett fontos figyelnünk a szellemi irányzatokra is, melyek erősen befolyásolják korunk emberét; és nem szabad figyelmen kívül hagyni a korunk technikai világával való kapcsolatrendszert, ami sajátosan új helyzetet teremt.

A második fejezet középpontjában a papképzés célja áll, mely jelen esetben a felelősségteljes személy nevelésében konkretizálódik. Felmerülnek itt az identitás, az érettség, a cölibátus kérdései is, melyekhez társul a papnevelést végző személy érettségének vizsgálata.

A harmadik fejezet a megismertek fényében a propedeutikummal mint a papnevelés lehetséges színterével foglalkozik. Ehhez szükséges, hogy valós képet lássunk hazánk vallási és ezen belül hivatástudati sajátosságairól. Szükséges figyelembe venni a hazánkban élő görögkatolikus közösségek életét is. A belső népmozgás következtében az ország keleti régiójából kiszakadt a korábban izolált közösség, és jelenleg több helyen is található görögkatolikus szórványlelkészség. A velük lévő szoros Rómához való kötődés is kívánhatja, hogy a formáció kezdeti szakaszát a két rítus aspiránsai közösen töltsék. Miután a közös út egységet képes kovácsolni az emberi kapcsolatok révén, így mindenképpen hasznos továbbgondolási pontokat láthatunk ebben. Törő András bemutatja az illetékes hivatalok megnyilatkozását az előkészítő évvel kapcsolatosan; illetve a sajátosságokat, melyek az időszak karakterisztikáját mutatják meg.

A negyedik fejezet a papképzés két hangsúlyos elemével foglakozik: a megkülönböztetéssel és a papi lelkiséggel. Mindkét terület olyan valóság, mely a kezdeti pillanattól a szolgálat végéig kíséri a meghívott életútját.

A dolgozat zárófejezete bemutatja a propedeutikummal kapcsolatos tapasztalatokat. Nemzetközi szinten több országban is szerveztek előkészítő évet a püspöki konferenciák vagy adott esetben egy egyházmegye is. Kérdések és a kapott válaszok segítségével betekinthetünk azokba a rendszerekbe, amelyek kiállták az idő próbáját, illetve azokba is, amelyek kiforratlanság miatt a későbbiekben megszűntek. Ugyancsak fontos megvizsgálni a hazánkban korábban működő propedeutikus képzési rendszert, melynek résztvevői, úgy mint elöljárók vagy mint növendékek értékes tapasztalatokat osztottak meg.

Mindezek fényében kristályosodhat nézőpontunk az Egyház új ajándékával, a propedeutikus évvel kapcsolatosan, ami sajátosan, felismerve napjaink világát és az abban élő fiatalok helyzetét, segítséget kíván nyújtani, hogy a formáció a lehető leghatékonyabbá váljon, ahol elindulhat a személy a fejlődés és a felelősségteljes papi élet útján.

Forrás és fotó: PPKE HTK

Magyar Kurír