A Leadership Conference of Women Religious (LCWR – Női Szerzetes-elöljárók Konferenciája) által küldött levél aláírói azt kérik a jelöltektől, tartózkodjanak a félelmet tápláló retorikától, a választási kampány során folytassanak építő jellegű párbeszédet.
Az LCWR tagjai az Amerikai Egyesült Államok szerzetesi kongregációinak vezetői. A szervezet mintegy 1350 tagot számlál, akik az országban élő 49 ezer női szerzetes 80 százalékát képviselik. Az aláírók között vannak megszentelt életet élő szerzetesnővérek és a világi rendek tagjai, akik országszerte a katolikus egyház humanitárius szervezeteiben tevékenykednek, szolgálják a szükséget szenvedőket, a betegeket, oktatnak, pasztorációs feladatokat végeznek.
A levél egy-egy példányát átadták Hillary Clinton (Demokrata Párt), Donald Trump (Republikánus Párt), Jill Stein (Zöld Párt) és Gary Johnson (Libertariánus Párt) elnökjelölteknek.
„Sajnos úgy tűnik, hogy ebben a különösen fontos politikai időszakban kevéssé van jelen az a politikai diskurzus, amely védi az emberi méltóságot és előmozdítja a közjót” – nyilatkozta Giovanna Marie Steadman nővér, az LCWR vezetője. – Szervezetünk ezért azt kéri, hogy a választási kampány során udvarias és civilizált módon beszéljenek.”
Levelükben a szerzetesnővérek emlékeztetnek Ferenc pápának az amerikai Kongresszusban elhangzott beszédére, amelyben a politikai vezetőket arra emlékeztette: feladatuk, hogy védelmezzék és biztosítsák polgártársaik méltóságát a közjóért való fáradhatatlan és munkát igénylő törekvésben, hiszen a közjó minden politika célja.
Figyelmeztetnek, hogy napjainkban a politikát az érdekek határozzák meg, a felek megalázó retorikát használnak, és terjednek a szélsőséges ideológiák. Gyakran az emberek legalantasabb ösztöneire építenek, igyekeznek felkelteni a félelmet, ez azonban szétroncsolja a társadalom szövetét. „Nem engedhetjük, hogy a gyűlölet és a félelem terjedjen közöttünk nap mint nap!” – hangsúlyozzák.
Kijelentik, hogy az amerikai népnek bátor vezetőkre van szüksége, akik készek arra, hogy az igazat mondják. Kérik a jelölteket, tartózkodjanak az emberségtől megfosztó nyelvezettől, amely nem tiszteli, démonként tünteti fel a másikat.
Emlékeztetnek arra, hogy az amerikai népet a hitek, tapasztalatok, érdekek sokfélesége jellemzi: a különbözőségek miatt fontos, hogy a vezetők ne leegyszerűsítő kijelentésekkel éljenek, hanem egy tágabb és magasabb rendű igazság keresésére ösztönözzenek. Hozzáteszik, a probléma nem az, hogy az emberek különbözőek, hanem az, ahogyan a nézeteltéréseket kezelik: ezzel nem a közjót építik, hanem rombolják a kötelékeket, amelyek összetartják a társadalmat.
Azt kérik a jelöltektől, bánjanak tisztelettel azzal, aki másképp gondolkodik, hiszen ez Istentől kapott joga. „Keressük együtt a közjót!” – buzdítanak. Ez azt jelenti, hogy „minden ember javát kívánni, igazságunkat alázattal és meggyőződéssel kínálni fel ezért.”
„Tudjuk, hogy Önök az Egyesült Államok népe szolgálatában saját magukat ajánlják fel. Olyan szolgálat ez, amelyért nagy árat fizetnek Önök és családjaik is. Megígérjük, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban imádkozunk Önökért” – zárul az amerikai szerzetesnővérek elnökjelöltekhez szóló levele.
Forrás: Zenit.org
Fotó: Politicususa.com
Magyar Kurír
(tzs)
Kapcsolódó fotógaléria
