Egyházi könyveket is elismertek „Az év levéltári kiadványa” díjjal

2016. január 28. csütörtök 18:42

Átadták a Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított „Az év levéltári kiadványa” díjakat. Az ünnepélyes eseményre Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) került sor január 28-án.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatója örömmel jelentette be a díjak átadása előtt, hogy az utóbbi esztendőkben jelentősen megszaporodott az egyházi levéltári kiadványok száma.

Molnár Anita, az ÁBTL osztályvezetője ismertette a pályázat menetét. Eszerint a Magyar Levéltárosok Egyesülete tavaly decemberben írta ki pályázatát magyarországi közlevéltárak, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) tagintézményei, nyilvános magánlevéltárak, határon túli, illetve magyarországi vonatkozású iratokat őrző egyházi levéltárak számára.


A díj elsődleges célja a levéltárak kultúramegőrző, kultúrateremtő szerepének, tudományos eredményeinek bemutatása a levéltárak szellemi műhelyeiből kikerülő kiadványok középpontba állításával – fogalmazott az osztályvezető.

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke elmondta, első ízben nevezett kiadványával külföldi, magyar iratanyagot őrző levéltár a pályázaton, valamint ő is hangsúlyozta, hogy évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az egyházi levéltárak. Kiadványaik minden esetben első vagy második díjban részesülnek.

Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Közgyűjteményi Főosztályának vezetője elmondta: az elmúlt esztendőkben díjazott művek jól szemléltetik azt a tendenciát, amely az egyházi levéltárak nagyon magas színvonalú munkáját bizonyítja.


Úgy vélte, a fejlődéshez hozzájárult az egyházi levéltárak 2010 utáni jelentős forrásbővülése, illetve egy új generáció megjelenése a munkatársak soraiban.

A díjazott művekről megállapította: széles célközönséghez szólnak; vannak köztük a forráskiadványokon és monográfiákon túl a várostörténetről, egyháztörténetről, hadtörténetről, épített örökségről szóló művek is.

Külön öröm, hogy folytatódik a határon túli gyűjtemények megszólítása – jelentette ki az EMMI főosztályvezetője, hozzáfűzve: a díjazott kiadványok annyira jelentősek, hogy a levéltárak falain kívül, a könyvesboltokban is meg kellene jelenniük.

Biszak Sándor, a díjat biztosító Arcanum Adatbázis Kft. ügyvezető igazgatója kapcsolódott Vígh Annamária gondolatához: a tudás közvetítésének legfontosabb formája még 2016-ban is a könyv. A digitális közlés nem tudott a helyébe lépni. A digitális jelenlét fontos a könyvek számára, s nem okozza a könyvkiadás halálát, hiszen olvasni könyvet szeretünk, és digitalizálni sem lehet mást, csak már megjelent művet.


Szögi László, a zsűri elnöke szólt a döntési szempontokról. Mint fogalmazott: egyre több a jó színvonalú kiadvány, s egyre több a stabilan működő műhely, amelyek közül kiemelte a Győri Egyházmegyei Levéltárat és a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárat.

Nemes Gábor Brevia Clementina című munkáját, amelyet a Győri Egyházmegyei Levéltár adott ki, kiemelkedő alkotásnak ítélte a zsűri. Tóth Tamás A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején címet viselő művét, amit a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gondozott, tudományosan és kiállításában egyaránt nagyon magas színvonalúnak találták. Hermann István A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században című munkájáról, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára adott ki, a zsűrielnök azt mondta: jó példa az egyházmegye és a levéltár együttműködésére.


A forráskiadványok kategória díjazottjai:

I. Márki Sándor naplói I. 1873–1892. Szerk. Erdész Ádám (MNL Békés Megyei Levéltára)
II. Nemes Gábor: Brevia Clementina. Magyar vonatkozású brévék VII. Kelemen pápa idejéből 1523 –1526 (Győri Egyházmegyei Levéltár)
III. „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947 között (MNL Országos Levéltára)

A monográfiák, tanulmánykötetek kategória díjazottjai:

I. Tóth Tamás: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején 1733–1784 (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár)
II. Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században (1700–1777) (MNL Veszprém Megyei Levéltára)
III. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 34. (MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára)


A levéltári szakmai kiadványok kategória díjazottjai:

I. Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai (MNL Országos Levéltára)
II. Bernád Rita – Barabás Kisanna: Plébániai levéltárak II. A Marosvásárhelyi és a Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltárak repertóriuma (Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár)
III. Géra Eleonóra – Oros András – Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái, 1699–1703 (Budapest Főváros Levéltára)


A levéltári adatbázisok kategória díjazottjai:

I. Ybl Miklós Virtuális Archívum (Budapest Főváros Levéltára)
II. A gyulai zsidó temető adatbázisa (MNL Békés Megyei Levéltára)

Fotó: Lambert Attila

Ditzendy Attila/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
a-papa-gruz-ortodox-patriarkahoz-zarandokkent-es-baratkent-erkeztem
A pápa a grúz ortodox pátriárkához: Zarándokként és barátként érkeztem

„Számomra nagy öröm és különleges kegyelem, hogy találkozhatok Önnel és a Szent Szinódus tiszteletre méltó metropolitáival, püspökeivel és tagjaival” – mondta a pápa II. Illés katholikosz-pátriárkának.

2016. szeptember 30. péntek
szavakbol-templomot-epiteni-kerekasztal-beszelgetes-az-isteni-szinjatek-uj-magyar-forditasarol
Szavakból templomot építeni – Kerekasztal-beszélgetés az Isteni színjáték új magyar fordításáról

A Párbeszéd Házában szeptember 28-án kerekasztal-beszélgetés keretében mutatták be Dante Isteni színjátékának legújabb magyar nyelvű fordítását.

2016. szeptember 30. péntek