Egységre hívó szentségimádást tartottak Székesfehérváron

2017. szeptember 14. csütörtök 09:02

A Krisztus Király-templomban gyűltek össze Székesfehérvár katolikus hívei Spányi Antal püspök vezetésével szeptember 7-én, a hagyományos elsőcsütörtöki szentmisén és szentségimádáson, hogy együtt imádkozzanak új papi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztort Tornyai Gábor plébános köszöntötte. Kiemelte: különleges üzenete van annak, hogy éppen a vallási türelmetlenség áldozatai, a kassai vértanúk emléknapján szólítja egységre hívó imára a megyéspüspök a híveket. „Keresnünk kell, ami összeköt, magát Jézust, akire figyelve mindenki elhozhatja a maga sajátosságát, és mégis ugyanazt az Istennek szánt szívet és lelket, hitet, reményt és szeretetet hordozza.”

Szentbeszédében Spányi Antal püspök az evangéliumról mint örömhírről, az Istennel való találkozásról, az élet dolgaiban való eligazításról mint küldetést adó igazságról beszélt. „Ki ne ismerné a bibliai részt, amikor az apostolok nem fogtak egész éjjel semmit, és Jézus megkérdezi tőlük: »Van-e valami ennivalótok?« Azt felelik: »Nincsen!« Ő ekkor azt mondta: »Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!« Az apostolok Jézus szavára ismét kivetik hálóikat. Megfeledkeznek magukról, már nem számítanak az emberi megfontolások, mert tudják: Jézus szava igaz. Hittel válaszolnak a szóra, és a csodálatos halfogással a szerető Isten gondoskodásában lesz részük.”

Mi is ugyanezt tapasztaljuk – folytatta homíliáját a főpásztor. – A reménytelenséget, az egzisztenciális kudarcot mi is jól ismerjük, de nekünk is egyetlen megoldás létezik, hogy hittel válaszolunk Isten szavára. Amikor Péter rájön méltatlanságára, Jézus bátorságot önt belé: „Ne félj!” Szeretete felemeli és gyógyítja őt. Ez új életet jelent számára, nincs mitől félnie. Jézus megjelenésével a halászat eredményt hoz – ez nemcsak a kétkezi munkára vonatkozik: az apostolok új feladatát, az igehirdetést, az emberhalászatot, a tanúságtételt is gyümölcsözővé teszi.

A székesfehérvári megyéspüspök hangsúlyozta: ne keressünk mentséget az alól, hogy Istennek odaadott életet éljünk.

Jézus minket is ezen az új úton szeretne elindítani, új küldetést adva nekünk. Ne mondjuk azt, hogy semmit sem tudunk tenni. Ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges. Az Egyház az Eucharisztiából, a velünk élő Krisztus jelenlétéből él. Tegyünk mindenütt tanúságot erről, hittel és szeretettel fertőzzük meg a világot! – hangzott el Spányi Antal buzdítása.

A szentórában a főpásztor azért imádkozott, hogy tudjunk megszabadulni azoktól a gondoktól, vágyaktól és mindentől, amely Istentől elválaszt bennünket; tudjunk a szeretet forrására figyelni. A Szűzanya nem kért semmit, csak Isten szavának, akaratának követését kereste. Spányi Antal püspök kérte az Égi Anyát, hogy Isten szándékaira mi is igent tudjunk mondani, és Mária példájára az imádság embereivé váljunk.

A szentségimádás végén a hívő közösség elimádkozta a Prohászka Imaszövetség papi hivatásokért szóló imáját és az üldözött keresztényekért könyörgő egyházmegyei imát.

A székváros Eucharisztia-ünnepén a zenei szolgálatot a Vox Mirabilis énekkar látta el.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-uzenete-szegenyek-elso-vilagnapjara
Ferenc pápa üzenete a szegények első világnapjára

Világszerte első alkalommal ünnepeljük november 19-én a szegények világnapját, amelyet Ferenc pápa hozott létre az irgalmasság szentéve végén. A világnap témája: „Ne szóval szeressünk, hanem tettel.”

18:54
mindannyian-kaptunk-talentumot
Mindannyian kaptunk talentumot

Évközi 33. vasárnap – Gondolatok az evangéliumról (Mt 25,14–30)

16:00